Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

PM: A hulladékégetés ráfizetéses és környezetszennyező!

  • 2015. október 31.
  • Bogi

A Párbeszéd Magyarországért szerint a szemétégetők kora lejárt: a hulladék nem szemét, hanem alapanyag, elégetni csak azt szabad, ami nem újrahasznosítható. A párt ezért tiltakozik a kormány által tervezett fővárosi hulladékégető ellen és kilátásba helyezi tiltakozó akciók szervezését.

A hulladék utaztatása drága és környezetszennyező, főként a keletkező füstgázok kötelező tisztítása miatt. A már a legkisebb koncentrációban is rákkeltő, magzatkárosító dioxinokat kiszűrő, szintén veszélyes hulladékokat termelő technológiák akár egy új égető árának felét-kétharmadát is elérhetik. Egy új beruházásnak nagy a korrupciós kockázata is, mivel a beruházási költségek 20 százalékát rendre ellopják.
 
Az új égető csak akkor lenne kifizetődő, ha külföldről importált hulladékot is elégetne, ám ezt jogszabályok tiltják. Ráadásul közben nem lehetséges az új technológiákra való átállás sem.
 
A hulladékot olcsóbb és biztonságosabb helyben kezelni, a PM ezért olyan komplex hulladékmegelőzési és –hasznosítási intézkedéseket javasol, amelynek része a hulladékudvarok és újrahasználati telepek hálózatának kiépítése, a szelektív szigetek egy részének megtartása, a házhoz menő gyűjtés kiterjesztése, a házhoz menő ingyenes lomtalanítás, a hasznosítható hulladékok kötelező hasznosítása, a fővárosi komposztprogram kiterjesztése, az üvegek, flakonok, kötelező visszaváltásának bevezetése.
 
Budapest, 2015. október 21.
 
Mach Péter, PM elnökségi tag, önkormányzati képviselő
V. Naszályi Márta, önkormányzati képviselő

 

forrás: PM sajtóközlemény