Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 21 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Miért indítottuk ezt a kampányt?

  • 2003. május 24.
  • humusz
Tavaly "Válaszd a visszaválthatót" néven kampányt indított a HuMuSz, amelynek elsődleges célja az, hogy megmentsük a még meglévő betétdíjas csomagolásokat, sőt újra megjelenjenek a piacon a lecserélt visszaváltható palackok.

Miért indítottuk ezt a kampányt?

Nem is olyan rég még természetes volt, hogy a legkülönfélébb italokat, befőtteket, savanyúságokat visszaváltható üvegben vásárolhattuk meg a boltban, sőt akkoriban még a raktári göngyölegek (ládák, kartondobozok) is betétdíjasak voltak.

Ma azonban már igencsak résen kell lennünk, hogy egy-két visszaváltható üveges terméket felfedezhessünk a boltok polcain. Rengeteg termék közül választhatunk, azonban ha környezeti szempontból, pl. a csomagolásokat vizsgálva nézzük meg ugyanezt a kínálatot, máris kiderül, hogy alig van választásunk - legfeljebb több rossz csomagolás közül dönthetünk. Mindenhol eldobó palackok, flakonok foglalják a helyet - előbb a polcokon, aztán a szemetesekben is.

Miért baj az, hogy eltűnnek a visszaváltható palackok?

Hát azért, mert a visszaváltható üveg a legjobb italcsomagolás! Legalábbis a környezettudatos fogyasztók számára, akik elsősorban nem saját rövidtávú kényelmi szempontjaik, hanem hosszú távú környezeti szempontok alapján vásárolnak.

Tehát azok számára,

  • akik már rájöttek, hogy nincs hova 'ki'dobni a szemetet, hiszen mindenképpen a saját élőhelyünket dobáljuk tele vagy töltjük fel szeméttel,
  • akik nem értik, miért kell Földünk értékes nyersanyagkészletét értelmetlenül felélni, sok szennyezést okozva használhatatlan szemetet gyártani, s pláne miért kell mindezt a 'fejlődés csúcsának' tekinteni.

Sajnos azonban az a tapasztalat, hogy a környezettudatos fogyasztók hiába keresik a környezetbarát csomagolásokat, a boltokban egyre kevesebb ilyet találni. Ez több okra vezethető vissza.

A gyártók és a jogalkotók felelőssége

Egyrészt a gyártók abban érdekeltek, hogy az eldobó csomagolások terjedjenek el, hiszen ezeket minden egyes alkalommal el lehet adni, és nem kell bajlódni a visszaváltható palackok szállításával, mosásával, selejtezésével.

Felelősek a jogalkotók is, hiszen a hulladékkeletkezés tekintetében ugyan sokat hangoztatják a 'megelőzés elvét', de a gyakorlatban eddig nem alkottak olyan jogszabályt, amely a visszaváltható csomagolások eltűnését meggátolta volna. Bár a hulladékgazdálkodási törvény utal a gyártók és a kereskedők felelősségére, kötelező előírásokat ezzel kapcsolatban nem fogalmaz meg.

A kereskedők felelőssége

Sajnos azt látjuk, hogy a kereskedők is jobban kedvelik az eldobó csomagolásokat, hiszen ezeknél nincs gondjuk a visszaváltással, nem kell raktározniuk az üres üvegeket, nem kell megelőlegezniük a betétdíj árát, stb.

Ezek az érvek persze bizonyos szempontból érthetőek, de ne feledjük, hogy amennyiben elfogadjuk őket, az a környezetbarát csomagolások eltűnéséhez vezet. A kereskedőknek is óriási a felelősségük abban, hogy az elkövetkező évtizedekben hogyan alakul hazánkban a hulladékhelyzet. A kiskereskedők mindennapi döntésein is múlik, hogy belefulladunk-e az általunk termelt szemétbe, vagy sikerül egy korszerű, hulladékszegény technológiákon alapuló hulladékgazdálkodási rendszert kiépíteni.

Épp ezért arra kérjük a kereskedőket, hogy segítsenek megőrizni a betétdíjas rendszereket! Kérjük, a környezet érdekében vállalják fel ismét az ezzel járó feladatokat!

Kérjük, tegyék lehetővé, hogy boltjukban a környezettudatos fogyasztók környezetbarát csomagolásban vehessenek ásványvizet, üdítőket és más italokat!

Hogy mindezt megkönnyítsük, összeállítottunk egy listát a visszaváltható palackokban forgalmazott termékekről, illetve ezek gyártóiról és forgalmazóiról. Kérjük, rendeljen tőlük visszaváltható csomagolásban forgalmazott termékeket!

Kampányunk során honlapunkon folyamatosan közzé tesszük a visszaváltós rendszereket felvállaló kisboltok nevét, címét.