Mi történik valójában a műanyag „újrahasznosításakor”?

Amikor a használt műanyagot (csomagolóanyagok, palack, fólia stb.) szelektív kukába helyezzük, az a globális hulladékipar kezébe kerül. Ezt az iparágat vállalkozások, kormányzati szereplők és magánszemélyek széles hálózata alkotja, melyek a globális hulladékpiacon évente keletkező közel 500 milliárd dollár részesedéséért versengenek. Ez a szemétkereskedelem az idők során jelentősen nőtt, a gyors ütemben növekvő műanyagtermeléssel és az egy főre jutó hulladéktermeléssel párhuzamosan, noha a műanyag és más típusú hulladékok újrahasznosítása a piac nagyon kis részét teszi ki.

Az szelektív kukákból a műanyagokat vasúton vagy teherautón szállítják a hulladékválogató létesítményekbe, amelyeket anyagújrahasznosítási létesítményeknek (materials recovery facility, MRF) is neveznek. Itt a műanyagokat általában hasonló típusok szerint válogatják (fóliákra és zacskókra, palackokra, habosított anyagokra) és bálázzák (könnyen szállítható, helytakarékos bálákká összepréselve). Utána, az útjuk következő szakaszára, visszakerülnek egy vonatra, teherautóra vagy teherhajóra.

1. A műanyag „újrahasznosítása” szennyezi a környezetet a szállítás során

A műanyag szállítása, függetlenül attól, hogyan szállítják, hozzájárul a műanyagszennyezéshez, mivel a műanyagok könnyen szállnak a levegőben, gurulnak, pattognak, vagy az állatok, például a sirályok felcsipegetik őket mozgás közben. Ez az elszabadult műanyaghulladék a környezetbe kerül, és apró műanyag részecskékre bomlik, amelyek bejutnak a szervezetünkbe, amikor eszünk, iszunk és lélegzünk. Még több szennyeződésnek vagyunk kitéve a műanyag hulladékok folyamatos szállításához szükséges gépek, járművek és az általuk fogyasztott üzemanyagok által, amelyek veszélyes és üvegházhatású gázok általi légszennyezést okoznak.

2. A műanyag „újrahasznosítása” során elszállítják azt – de nincs, olyan, hogy „el valahova”

A történelem során „újrahasznosítás” címen óriási mennyiségű műanyagot szállítottak a globális északról a globális délre, a centrumországokból a perifériákra. Az elszállított műanyag hulladékot ritkán hasznosítják újra amikor megérkeznek a rendeltetési helyükre. Ehelyett ez a hulladék általi gyarmatosításnak is nevezhető jelenség gyakran azt jelenti, hogy a hulladékszállítók illegálisan lerakják és elégetik a műanyagokat, ezzel komoly egészségügyi kockázatoknak teszik ki és leromlott környezettel sújtják a szemétlerakók közelében élő embereket. Azok, akik a hulladékgyűjtésből szereznek jövedelmet, az olcsó műanyagokból keresnek a legkevesebbet. Mivel a munkájuk során folyamatos a műanyagokkal való érintkezés, emiatt fokozott kockázatot viselnek a rák, a fertőző betegségek, a légzőszervi problémák és más súlyos egészségügyi problémákkal szembeni kitettségük folytán.

3. A műanyag „újrahasznosítása” a hulladéklerakókban végződik
Az újrahasznosítás céljából begyűjtött más műanyagokat egyszerűen hulladéklerakókban vagy kültéri tárolókban helyezik el (gyakran illegálisan). A szemétlerakók éghajlatot melegítő metángázt bocsátanak ki, vonzzák a rovarokat és a betegségeket hordozó állatokat, például a patkányokat és a sirályokat, és mérgező vegyszereket juttatnak a környező talajba és vizekbe. Állandó és hangos teherautó- és vasúti forgalmat hoznak a környező városrészekbe, ártalmas gázolaj és hulladék égéstermékeket bocsátanak ki, valamint fokozott tűzveszélyt jelentenek a hulladéklerakó gázok és a tűzveszélyes műanyag hulladékok.

4. A műanyag égetőkben kerül „újrahasznosításra”
Egyre nagyobb mennyiségű műanyag kerül égetőművekbe, amelyeket néha „hulladékból energiát” előállító üzemeknek neveznek. Ezek a létesítmények hatalmas kemencékben égetik el a műanyagokat, és ezáltal mérgező vegyi anyagokat és üvegházhatású gázokat bocsátanak ki, miközben csak csekély mennyiségű villamos energiát termelnek. Az égetés során állandó mennyiségű mérgező hamu keletkezik, amelyet veszélyesen tárolnak mesterséges tavakban, vagy hulladéklerakóban. A szemétégetők hamuja és füstje mérgező részecskéket és vegyi anyagokat bocsát ki, amelyek növelik az emberek rákos megbetegedésének, légúti megbetegedésének, immunrendszeri problémáinak és más súlyos betegségeknek a kockázatát. Az Egyesült Államokban körülbelül 4,4 millió ember él valamely szemétégető 3 mérföldes körzetében, és ezen égetők 80 százaléka a BIPOC (fekete, bennszülött és színes bőrű személyek), alacsony jövedelmű és vidéki közösségekben található.

5. A műanyagok „újrahasznosítása” valójában „downcycling”, azaz értékcsökkenéssel járó újrahasznosítás
Még ha a műanyagok újrahasznosításának valamilyen formája valóban meg is történik, az „újrahasznosítás” kifejezés téves elnevezés. Talán észrevettétek, hogy sok műanyag tárgy kis számokkal van ellátva, amelyeket három egymásba nyíló nyíl vesz körül. Míg sokan ezeket a nyilakat és számokat az újrahasznosítással társítják, a valóságban ezek semmit sem árulnak el a műanyag tárgyak tényleges újrahasznosítási lehetőségeiről. Ehelyett a számok kódokat alkotnak, amelyek jelzik, hogy az adott termék milyen típusú műanyagból készült. Ezek a számok a körforgásos emblémával azt a hamis érzetet kelthetik a közvéleményben, hogy minden műanyag újrahasznosítható.

Összegyűjtés után az 1-es és 2-es számmal jelölt műanyagok nagyobb valószínűséggel kerülnek újrahasznosításra, vagy inkább értékcsökkent újrahasznosításra, ami azt jelenti, hogy az „újrahasznosított” műanyagból gyengébb minőségű műanyag termékeket készítenek. Például az 1-es számú műanyag, a polietilén-tereftalát vagy PET, egy átlátszó műanyag, amelyet sok italos palackhoz használnak, és olyan termékekbe kerülhetnek az értékcsökkenéssel járó újrahasznosítás során, mint a műszálas kabátok és a szőnyegek. A 2-es számú műanyag a nagy sűrűségű polietilén vagy HDPE, amely egy fényáthatlan műanyag, amelyet merevebb műanyag tartályok, például tejeskannák készítésére használnak fel. A HDPE-t olyan dolgokká dolgozzák fel az értékcsökkenéssel járó újrahasznosítás során, mint például a műanyag profilok és a piknik asztalok. Néha az 5-ös számú műanyagot, a polipropilént vagy a PP-t, amelyet sok közepes súlyú, nem átlátszó műanyag göngyöleg, például joghurtos poharak és samponos flakonok gyártásához használnak fel, értékcsökkenéssel járó újrahasznosítás során műanyag ládák és játszótéri felszerelések előállításához használják. Mindazonáltal, a legtöbb műanyaghoz hasonlóan ez is gyakrabban kerül a hulladéklerakókba.

Még akkor is, amikor a műanyagot (értékcsökkenéssel) újrahasznosítják, ami a legtöbb műanyag hulladék esetében nem így van, a gyártók nagy adag frissen készített műanyagot vagy mérgező adalékanyagokat kevernek bele az olvadt műanyaghulladékba, hogy helyreállítsák annak kívánatos tulajdonságait. A műanyagok nem újrahasznosíthatásra készültek, minőségük minden feldolgozás során egyre romlik. Ráadásul az újrahasznosítás drága dolog, és hatalmas infrastruktúrát, beruházást, rengeteg vizet és energiát igényel. Eközben a valóban újrahasznosított műanyagok, vagyis az ismételten műanyaggá átalakitott műanyagok értéke, ami mindig is alacsony volt, tovább zuhan, mivel (szerencsére) egyre több új, a hulladékkal való gyarmatosítást és az igazságtalanságot büntető szabályozás születik.

6. A műanyagok „kémiai” vagy „fejlett” újrahasznosítása valójában beolvasztást vagy elégetést jelent

A műanyagipar és a műanyagok fosszilistüzelőanyag-összetevőit gyártó petrolkémiai ipar továbbra is megpróbálja kontrollálni a műanyagokkal és az újrahasznosítással kapcsolatos narratívát. Amellett, hogy szorgalmazzák a műanyagok újrahasznosítását, ahogyan azt mindig is tették, ezek az iparágak most az úgynevezett fejlett vagy kémiai újrahasznosítást is népszerűsítik (a műanyagok elégetésének fantáziadús megnevezése). Ez magában foglalja a műanyagok felolvasztását alapvetőbb petrolkémiai termékekké, ideértve az energiatermelés céljából elégetett üzemanyagokat is, amelyek éghajlatot melegítő üvegházhatású gázokat bocsátanak ki. Ez nem újrahasznosítás.

A műanyag- és petrolkémiai ipar is erősen támaszkodott arra az elképzelésre, hogy az enzimek képesek lehetnek a műanyagok lebontására (ami téves, mivel csak felgyorsítják a műanyagok lebomlását veszélyes részecskékké), és jelentős érték rejlik az összes szemétlerakókban, közösségekben és a környezetben felhalmozott műanyaghulladékban (noha nem rejlik bennük érték).

A történelem során ezek az iparágak vagyonokat költöttek arra, hogy nonprofit szervezeteket indítsanak környezettudatos névvel, és rengeteget invesztáltak a médiába, oktatási anyagokba és hirdetési kampányokba, amelyeken keresztül folyamatosan méltatják az újrahasznosítási stratégiáik érdemeit és erényeit. Ha figyelembe vesszük a tényeket, a műanyagok „újrahasznosítása” egyáltalán nem tűnik újrahasznosításnak.

Következtetés: A műanyagok „újrahasznosítása” zöldrefestés

Egy olyan világban, ahol sokunknak azt mondták a szülők és a tanárok gyermekkorunkban, hogy hasznosítsuk újra a műanyagot, vagy fiatal felnőttként tanultuk meg a közszolgálati közleményekből, hirdetésekből és más médiumokból, meglepetésként vagy akár sokkolóan hathat ez a kijelentés. Hogyan lehet egy tevékenység, amelyről azt mondták, hogy helyes, valójában helytelen?

Sok tevékenység, szervezet és termék zöld színt ölt, anélkül, hogy bármiféle tartalom lenne mögötte, vagy eltúlozzák a pozitív környezeti hatásaikat – ez a „zöldrefestés”. Ez egy elsődleges üzleti stratégia a műanyagot gyártó és értékesítő vállalatok számára. A greenwashing (zöldrefestés) sokszor egyfajta homályos címkeként jelenik meg, olyan szavakkal a műanyag tárgyakon vagy a csomagoláson, mint „zöld”, „környezetbarát”, „biológiai alapú”, „óceánból kinyert műanyag” vagy „minősítetten műanyagsemleges”, de jelenthet egy egész folyamatot is, mint maga a műanyag újrahasznosítás. A műanyag- és a petrolkémiai ipar is a valódi megoldások fogalmait, például a „zero-waste” és a „körforgásos” szavakat használ pontatlanul a saját érdekében, főként a műanyag újrahasznosítás mítoszának fenntartása érdekében.

A kulisszák mögött, miközben az újrahasznosítás és a kémiai hasznosítás erényeit dicsérik, a műanyag- és petrolkémiai ipari kereskedelmi csoportok pénzt és energiát öntenek az emberi és környezeti egészség védelmét csorbító jogszabályok alkotásába. Végcéljuk a műanyagok fokozottabb termelésének elősegítése, és ezt a félretájékoztatás állandósításával, valamint a széles körben elterjedt környezetszennyezés és igazságtalanság előmozdításával érik el saját anyagi hasznuk érdekében.

Csökkentés

 Az igazi megoldás a „műanyagcsap” elzárása

Az 1900-as évek közepétől történő tömeggyártás óta gyártott műanyagok mindössze 9 százalékát hasznosították újra. Az Egyesült Államokban, amely a világ legnagyobb műanyaghulladék-termelő országa, az újrahasznosítási arány jelenleg mindössze öt-hat százalék. De még ha a műanyag újrahasznosítási aránya magasabb is lenne, az újrahasznosítás önmagában soha nem tudná megoldani azokat a súlyos és széles körű egészségügyi, igazságügyi, társadalmi, gazdasági és környezeti válságokat, amelyeket az ipar folyamatos műanyaggyártása és a műanyagszennyezés okoznak. A műanyagok gyártása idővel csak nőtt, és jelenleg elérte az évi 400 millió tonnát, ami több mint kétszeres ütemben való növekedést a 20 évvel ezelőttihez képest. Ez egyértelműen sokkal gyorsabb ütem, mint amilyenben a műanyag újrahasznosítása ténylegesen megtörténik.

Nyilvánvaló, hogy az újrahasznosítás nem elég a műanyagszennyezési válság megoldásához. A fosszilistüzelőanyag-iparnak, a kormányoknak és a vállalatoknak valóban el kell zárni a műanyag csapot.

Fordította: Bentamra Csaba
Forrás: www.plasticpollutioncoalition.org/

Képek forrása: pixabay