Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 5 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

LG "Back to the nature" Fotópályázat középiskolásoknak

  • 2019. november 12.
  • Peti

Az LG Electronics Magyar Kft. Instagram fotópályázatot ír ki középiskolás tanulók (9-13. évfolyam) és magyarországi középiskolák számára Back to the nature címmel. A pályázat célja felhívni a diákok figyelmét a környezettudatosság és a technológiai eszközök tudatos használatának fontosságára, valamint a magyarországi középiskolák támogatása a téma oktatásában.

A fotópályázaton részt vehet minden saját nyilvános Instagram profillal rendelkező, középiskolai tanulmányait 9-13. évfolyamon folytató tanuló. A feltöltött fényképek egyúttal a pályázó középiskoláját is képviselik a versenyen.

A fotópályázat témája ember, technológia és természet együttélése. A diákok feladata minél kreatívabban szemléltetni, hogyan hat egymásra és hogyan jelenik meg a mindennapokban ez a három tényező.

A díjazott fényképek a pályázat zsűrielnöke, Annoni Zita fotóművész saját munkái mellett szerepelnek majd december 9. és 20. között a budapesti Mammut Bevásárlóközpontban kialakított időszakos kiállításon.

 

A pályázás menete:

•legalább egy fénykép készítése a fotópályázat témájában (egy személy korlátlan mennyiségű képet tölthet fel);

•a fénykép megosztása az Instagram telefonos alkalmazás segítségével a diák saját nyilvános Instagram profilján;

•a fénykép megjelölése az #LGbacktothenature hashtaggel.

 

Kritériumok:

•A fénykép eredetije minimum 300 dpi felbontású, hosszabbik oldalán minimum 3000 pixeles kell, hogy legyen.

•A díjazott képek eredeti verzióit jpg formátumban szervező a pályázati időszakban és a zsűrizés ideje alatt bármikor bekérheti.

•A pályázaton csak 9-13. évfolyamos, magyarországi középiskolai tanuló vehet részt.

•A pályázaton csak nyilvános Instagram profilra feltöltött fotók vehetnek részt.

•A pályázat csak az #LGbacktothenature jelöléssel érvényes.

Amennyiben a fenti kritériumokat pályázó nem teljesíti, úgy nyereményre nem jogosult.

 

Nyeremények:

1. helyezett

a kép feltöltőjének középiskolája egy prémium LG PF50KS smart projektort nyer oktatási felhasználásra, valamint egy 40 fős, 90 perces fenntarthatósági oktatást a Humusz Szövetség jóvoltából

•a kép feltöltője egy 150 000 Forintos Extreme Digital vásárlási utalványban részesül, amelyet saját fotós eszköztárának bővítésére is használhat

2. helyezett

•a kép feltöltőjének középiskolája megkapja a Humusz Szövetség iskolában elhelyezhető, fenntarthatósági témájú plakátjait és infografikáit 

•a kép feltöltője egy 100 000 Forintos Extreme Digital vásárlási utalványban részesül

3. helyezett

•a kép feltöltője egy 50 000 Forintos Extreme Digital vásárlási utalványban részesül

Közönségdíj

•az Instagramon legtöbb kedvelést kiérdemlő kép feltöltője egy LG PK3 hordozható Bluetooth hangszórót nyer

 

Letölthető kedvcsináló PLAKÁT

Részletes feltételek és pályázati szabályzat: https://www.lg.com/hu/backtothenature