Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 13 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem lesz MindenGyerek 2011

  • 2011. március 21.
  • Géczy Anna
A Gyerekparadicsom Alapítvány nem rendelkezik forrással a rendezvény finanszírozásához, más forrásokat pedig korábban sem tudtunk bevonni. Ezért nem tudjuk megrendezni az ötödik MindenGyerek Konferenciát.

Kedves Barátai a MindenGyereknek!

2003-ban azzal indítottuk útra a MindenGyerek sorozatot, hogy olyan konferenciát szervezünk, amiről a gyerekekkel foglalkozók szavazhatnak: a továbbképzésükre szánt pénzből el tudják tartani � ha érdemesnek tartják rá. Ez a célkitűzésünk nem teljesülhetett: a továbbképzési rendszereket sohasem töltötték fel az ígért módon, így ötödik alkalommal is kormányzati támogatást kellett kérnünk. A konferencia időpontja miatt kértünk támogatást az előző kormánytól és a jelenlegitől is. Egyedül az előző kormány Miniszterelnöki Hivatala által kezelt Gyerekesély programkeretből kaptunk támogatást, 4 millió forintot.  A MindenGyerek Barátai arra biztattak bennünket, folytassuk és segítettek is: ingyen használható helyszínt találtak, minden közreműködő ingyen vállalta a munkát. Így a felajánlásokból és hatmillió forintból lett volna megvalósítható a rendezvény.  A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Felzárkóztatásért Felelős államtitkársága lépett a támogató szerepébe a kormányváltás után. November 12-én kezdeményeztem a támogatási szerződés módosítását, hogy a 4 millió forintot arra használhassuk fel, amiért mindenképpen pénzt kell adnunk. Március 9-én kaptam kézhez Balog Zoltán államtitkár úr levelét, melyben tudatja, hogy nem járul hozzá a költségvetés módosításához.

A Gyerekparadicsom Alapítvány nem rendelkezik forrással a rendezvény finanszírozásához, más forrásokat pedig korábban sem tudtunk bevonni. Ezért nem tudjuk megrendezni az ötödik MindenGyerek Konferenciát.

Az első feladatokat  2009 októberében végeztük a MindenGyerek 2011-ért. Nagyon intenzíven és jól dolgozott a stáb, köszönet érte kedves Barátaimnak: Balázs Andreának a grafikáért, Vizi Balázsnak az informatikáért, Vizi Valériának, aki az adminisztrációt tartotta kézben, Horváth Veronika Házikónak és Lehotay Judónak, akik a lebonyolítást készítették elő, Kiss Arankának, aki a sajtómunkát végezte, és új barátunknak, Bányai Bélának, akivel az információs telefon kezelőjeként találkozhattak a legtöbben az elmúlt hetekben, ám ő titkárként sokféle más munkát is végzett. Összeállt a program, azt hiszem, a kurátoroknak köszönhetően igen izgalmasra, köszönet nekik is: Bányai Sándornak, Beke Mártonnak, Bükkösi Nikolettnek, Herczog Máriának, Kárpárti Árpádnak, Kokas Évának, Lelovics Zsuzsának, Kubicskó Sándornak, Rózsa Mónikának, Simonyi Gyulának, Vásárhelyi Tamásnak, Vercseg Ilonának. Március 11-én délben, tíz nappal a konferencia előtt 500 részvevő regisztrált a MindenGyerek rendszerében, és több tucat érdeklődő, közreműködést ajánló email vár válaszra. Köszönjük az érdeklődést, a felajánlott programokat, a programok kidolgozásába belefektetett munkát!

Külön is köszönet mondok Török Alfréd igazgató úrnak és minden kollégájának, akik befogadtak volna bennünket a Molnár Ferenc Általános Iskolába, és diákjaiknak, akik három napra átengedték volna MindenGyereknek iskolájukat.

Köszönöm a Gyerekparadicsom Alapítvány alapítójának, kurátorainak és felügyelő bizottsága tagjainak és barátainknak, hogy az elmúlt másfél napban végigelemeztük a lehetőségeinket, kerestünk megoldást.

Nincs más választásunk, nem tudjuk megrendezni az ötödik MindenGyereket. Most úgy tudunk megállni, hogy csak a Gyerekparadicsom Alapítvány veszíti el az eddigi munkákra elköltött két-két és félmillió forintját, de sem szervezetnek, sem személynek nem fogunk tartozni, nem lesz köztartozásunk sem. Ha tovább mennénk, ez biztosan nem maradna igaz.

És most meg kellett hozni ezt a döntést, hogy senkinek ne okozzunk kárt, azzal, hogy feleslegesen készül a programjára, vált vonatjegyet, foglal szállást, veri magát költségbe.

Kérem, a lehetősége szerinti eszközökkel járuljon hozzá, hogy a konferencia elmaradásának híre mielőbb eljusson mindenkihez, aki közreműködést vállalt. Köszönjük, ha továbbítja ezt a levelünket.

Az ünnep után gondoskodni fogunk a beérkezett részvételi díjak visszautalásáról.

A stáb tagjai felvetették, hogy rendezzük meg a MindenGyereket  honlapunkon, virtuálisan: tegyük fel a közreműködők prezentációit, esetleg írásait. Azt hiszem, ez jó irány, kérem, akinek van gondolata, ötlete, részvételi szándéka a szervezésben, az jelezze ezt az [email protected] címen.

Volt egy gondolat, aminek a közvetítésére kértem a MindenGyerek 2011 előadóit. Azt kértem, hogy programjaik közvetítsék: bár már nagyon régóta nagyon rossz állapotban van társadalmunk, s nem látszanak a változás jelei, de abban biztosak lehetünk, csak akkor lesz változás, ha megváltozik a gyerekekkel való bánásmód. A MindenGyerek 2011 küldetésének láttam, hogy ebben támogassa, bíztassa, segítse a gyerekekkel foglalkozókat. Ezt a gondolatot 2003 óta négyszer közvetítette a MindenGyerek. Ebben a pillanatban csak egyenes szavakkal tudom hangsúlyozni.

Köszönöm annak a több mint 2 500 embernek, aki részt vett a négy megvalósult MindenGyereken, hogy elfogadta invitálásunkat. Mindig büszkén meséltem, hogy nálunk az előadók részvevők is, másokra is kíváncsiak. Az volt az érzésem, hogy talán kicsit több a MindenGyerek, mint egy konferenciasorozat. És mindig megtiszteltetésnek tekintettem, hogy ennyi kiváló Baráttal együttműködve vezethettem.  Köszönet a MindenGyerek Barátainak!

Tóbiás László