Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 12 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Czakó Bori civilszava

  • 2013. január 10.
  • Axi

Azok a maguktól dolgozó civilek úgy járnak, mint a dinoszauruszok, hogy kihalnak? Vagy vissza lehet foglalni majd az álcivilektől ennek a szónak a tisztességét?

Új szavakat háromféleképpen lehet csinálni, legalábbis legegyszerűbben.

Az egyik mód, hogy egy másik nyelvből átvesszük a miénkbe azzal a dologgal együtt, amit jelent. Ilyen például a banán, mert az minálunk ugye nem terem, behozzuk hát a banánt is, meg a szót is, amivel mondjuk a nevét.

A másik mód, hogy csak úgy egymás mellé teszünk betűket, és elmagyarázzuk hozzá a jelentést.

A harmadik mód, ha veszünk egy szót, és egyszeriben máshogy magyarázzuk, mint annak előtte, és olyan sokat használjuk, hogy minél inkább kivész a régi jelentése a fejekből.

No hát énszerintem a sok között van egy olyan szó, ami valahogy kezd mást jelenteni, mint annak előtte, és tán el is kezdhetnénk törni a kobakunkat rajta, vajon ha nem lehet visszafoglalni a régit, hogy lehetne a helyére újat csinálni. Ez a szó pedig a civil.

Civil ugye a lakosságnak az a része, amelyik nem katona (de ez még olyan nagyon nem is okoz galibát), hanem civil az a sok bolond is, aki kevés pénzért sokat dolgozik, összemosódik a szabadideje a munkával, de az legalább mind sajátja, meg civil az is, aki beáll a békemenetbe, irgum-burgum. No hát ez a szabadidőben dolgozós civil nem ugyanaz, mint a békemenetben kutyagoló civil, csak ebben a gyönyörű magyar nyelvünkben még nem volt szükség arra, hogy ezt a kettőt széjjel válasszuk. Ha a nyelvben nem is, de az életben már annál inkább szét kéne pedig választani, mert nincsen tisztaság a fejekben. Mert aki az önkéntes/görbe tükröt mutató/sült bolond, az nem áll be a sorba azt bizonygatni, hogy milyen jól is élünk mi itt ebben a Kárpát-medencében. Annak van elég baja, az inkább dolgozni akar, az akar maradni, ami eddig is volt. De most szegényekre mit mondasz, Bori? Hogy lehet megkülönböztetni egymástól a kettőt? Mert az, aki nem vonul, bizony zokon veszi, hogy ha egy kalap alá veszik a masszával, mert nem most akarja bizonygatni, hogy szolgálja a hazát, hisz azt csinálja évek óta. Az szégyelli, hogy őrá is ugyanazt mondják, és nem is érti, mit keresne ő közöttük. Vagy nem is kell ezen töprengeni, mert azok a maguktól dolgozó civilek úgy járnak, mint a dinoszauruszok, hogy kihalnak? Vagy vissza lehet foglalni majd az álcivilektől ennek a szónak a tisztességét? Nem tudom, csak annyit tudok, hogy úgy áll a dolog, most oda kell tenni jó sok szó mellé az (újra)értelmező szótárt.

Forrás: www.vagy.hu