Kóla - mindenáron

„Egyszerű üdítőitalnak készült, és mégis sokkal több lett annál. Érzés, hangulat, nemzedékek életstílusát kifejező íz. Jellegzetes palackja több, mint védjegyzett csomagolás, aromája pedig nem csupán az összetevők együttes hatásának eredménye. Hétpecsétes titkait gondosan ápolt hagyományok védik és legendák övezik. Mégis mindig friss, új és szüntelen felüdít. Cirkalmas betűkkel írt neve mára a második legismertebb szó a világon, az „OK" után. Magyarországon a lakosság 98%-a tudja, mit jelent, 95%-uk pedig meg is kóstolta. Ez a Coca-Cola." (www.coca-cola.hu)

Belépve a dunaharaszti telep recepciójára, hamisítatlan „amerika-fíling" fog el: makulátlanul tiszta padlólapok, mindig mosolygó arcok, kényelmes kanapé a megfáradt vendégek számára. A kanapé fölött hatalmas, dombornyomott logó, mint egy kortárs műalkotás. A falak mentén hűtők sorakoznak, innen bárki bármikor elővehet egy jéghideg kólát. Vagy Fantát. Esetleg egy Zalaszentgróton palackozott Naturaqua-t (ami a Versenyhivatal szerint nem a Balaton-felvidéken van!), netalántán egy üveg tartósítószer-mentes Cappy gyümölcslevet. Ízlés szerint.

Versenyt borzongtunk, amikor egy elkülönített hídról megnézhettük a PET-fújást és a töltést. Közel menni persze nem lehet, mert olyan aszeptikus minden, hogy az csak na. Olyan tempóban mentek a színtelen üres palackok a futószalagon, hogy percek teltek el, amíg szemmel észrevettük őket. Állítólag Németországból érkezik a PET-pehely, ami 30%-ban újrahasznosított anyagot tartalmaz. És csak azért nem többet, mert az élelmiszertörvények többet nem engednek. A magyar PET megy Kínába, a német PET-ből isszuk a kólát. Vagy a szőke kólát. Mert éppen ezt a finom sárga levet palackozták, amikor ott jártunk. Émelyítő volt ilyen mennyiségben látni ezt az italt (ki iszik ennyit?!), és hihetetlen volt az a gépsor, az a tempó, az a szervezettség. Merre van a kijárat?

A kóla-koncentrátum saválló tartályos kamionokon érkezik (Franciaorszából? Írországból?), veszélyes anyagot jelző ADR-jelzésekkel... A keverést és a töltést nem lehetett látni, egy zárt csarnokban, igen tiszta körülmények között történik.

A cég egyébként, valljuk be, teszi a dolgát a saját hulladéka tekintetében. És itt a telepen, palackozás közben keletkező hulladékra, csomagolásra kell gondolni, ha el tudnánk egy pillanatra tekinteni a sok millió palackról, amit évente eladnak sok millió honfitársunknak. Mindent külön gyűjtenek szépen, mindent darálnak vagy báláznak, küldenek hasznosításra. A telep energiaellátása is sokat fejlődött, a szennyvizeket is kezelik becsülettel.

Adatok: 1 liter üdítő előállításához 3,2 liter vizet, 0,06 MJ energiát használnak fel, 8,3 g hulladék keletkezik (Náluk. Nálunk még 24 g, ennyi egy PET-palack tömege). A cég össztermelésének 24%-a visszaváltható palackba kerül Magyarországon, ennek 2/3-a a visszaváltható PET-palack. De ez az arány - ahogy mondják - folyamatosan csökken. Mert a fogyasztó nem keresi már a visszaválthatót, rá se néz a boltban. Ha ingyen adnák, se kéne neki. A megalapozott vizsgálatok is ezt mutatják. Mert más, amit a közvéleménykutatóknak mondanak az emberek, és más, amit a boltokban lehet tapasztalni. Jó lenne ilyen megalapozott felmérésekről olvasni! Egyébként pedig, nem is jobb a visszaváltható, mint az eldobó. Ezt német életciklus-elemzéssel is alá tudják támasztani, ami majd elküldenek nekünk.

Ígérjük, hogy írunk róla, ha megkaptuk. Érdekelne minket az a felmérés, ami bebizonyítja, hogy ők azért kénytelenek eldobó PET-et használni, mert a vevők azt keresik. Vajon hogyan változnának meg a fogyasztói szokások, ha a betétes üveges üdítő promójára költenék el azt a pénzt, amit most a sétáló palackosra költenek? A marketing tankönyvek azt írják, hogy a reklám teremti meg a szükségletet.

Persze értékeljük mi, hogy a CC megtesz mindent a környezetvédelem érdekében. Tényleg meggyőző az a sok intézkedés, amit megtettek. Legfeljebb annyit tehetünk hozzá, hogy semmi szükség nem lenne ezekre az intézkedésekre, ha nem gyártanának kólát.

A PR-vezető elmagyarázza, a siker kulcsa a fogyasztók igényeinek maradéktalan kielégítése. Hisz' a fogyasztó a hatalom birtokosa, az ő kegyeinek elnyeréséért történik minden: a folyamatos termékfejlesztés, a szigorú minőség-ellenőrzés, még a környezetvédelmi beruházások is. És persze az élelmiszerboltok, gyorséttermek, mozik, pályaudvarok és iskolai büfék elárasztása a cég üdítőitalaival. Hogy bárhol is szomjazzunk meg, azonnal hozzájuthassunk a hőn áhított italhoz. Rögtön, késlekedés nélkül megkaphassuk cukros-szénsavas karamellizált vizünket és a mellé ígért fiatalságot, lendületet és humort.

A XI. század fogyasztója a mának él: amit ma megvett, megevett, megivott, azt már senki nem veheti el tőle, az csak az övé. Érthető ez a hozzáállás, hisz a jövője oly bizonytalan: ki tudja, lesz-e munkája, kocsija, családja holnap is? És ha egy vállalat ezeket az igényeket akarja kielégíteni,  óhatatlanul a mának fog élni. Ezért nem tud mit kezdeni azzal, mikor elvakult környezet- és egészségvédők a jövő generáció szuvas fogairól, túlsúlyos, csontritkulásban szenvedő fogyasztókról, az emberi szervezet elsavanyodásáról és növekvő hulladékhegyekről beszélnek, és a felelősök között az üdítőital-gyártókat is megemlítik. Mi azonban nem adjuk fel a reményt, hisz van amiben mindannyian egyetértünk: a Coca-Cola „...egyszerű üdítőitalnak készült, és mégis sokkal több lett annál." Korjelenség. Kórtünet.

humusz