Klímabarát Települések Szövetsége

Azokat a magyarországi városokat tömöríti, amelyek hajlandóak hosszú távú terveikben a káros anyag kibocsátásukat önként csökkenteni (különös tekintettel az üvegházhatást okozó gázokra) és vállalják, hogy hivatali működésük során (engedélyek kiadása, városi rendezési tervek és városüzemeltetés) is tekintettel lesznek a klímaváltozásra. A fő cél, hogy a káros hatásokat enyhítsék. Albertirsa, Hosszúhetény, Pilis, Pomáz és Tatabánya elsőként csatlakozott a hálózathoz, azóta a lista több várossal is bővült (pl. Szekszárd, Budapest Hegyvidék és Zugló, Vecsés, Tápiószentmárton, Tápióbicske, Küngös).

A Szövetség célja, hogy Magyarországon minél több településnek legyen saját, szakmailag megalapozott klímastratégiája és helyi szintű munka kezdődjön a klímavédelem érdekében. A Pallas Kiadó gondozásában már megjelent az első öt település eddigi munkáját bemutató „Klímabarát települések” című kötet is.

A Szövetség – ahogy a nulla hulladék hálózat is – fontosnak tartja, hogy az önkormányzatok a helyi lakosokkal, cégekkel, iskolákkal közösen gondolják át és fogalmazzák meg, hogy saját településükön milyen programokat tudnak indítani a pazarlás csökkentésére, azaz az éghajlatváltozás ellen. Minden szinten új gondolkodásmódra van szükség. A klímastratégiák a tudományos kutatások eredményei és a helyi tapasztalatok alapján születtek. A Szövetség hangsúlyt helyez a direkt védekezésre és alkalmazkodásra is (pl. felhívja a figyelmet a biztonságos napozás kritériumaira: www.napsugarzas.hu).

A Szövetség működtetésének egyik motorja Antal Z. László, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének munkatársa szerint három klímaparadoxonról beszélhetünk: „Az egyik szerint a növekedésorientált gazdasági érdekek gátolják a fogyasztás csökkentésére ösztönző változásokat. A második a politikát érinti: egyre sürgetőbb olyan politikai intézményrendszer kialakítása, amely képes alkalmazkodni a változásokhoz. A harmadik a rövid és a hosszú távú gondolkodásmód ellentmondása, az, hogy az élet időtartamát csupán a születés és a halál közötti időszakra korlátozzuk-e. Sok emberrel készítettem interjút, s bár a legtöbben belátják, hogy elkerülhetetlen és súlyos változások jöhetnek, rendre elhangzott: „remélem, azt én már nem érem meg!” Ekkor értettem meg igazán, hogy ez a rövid távú gondolkodásmód milyen veszélyes a társadalomra nézve: én ebből a világból kiszállhatok, senkinek sem tartozom elszámolással, semmiért sem vagyok felelős. Az éghajlatváltozásnak ez az egyik legfontosabb üzenete: az a kultúra, amelyikben ez a szemlélet általánossá válik, hosszú távon nem fenntartható.” (HVG)