Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kevesebbet költünk élelmiszerre, mint a nagyszüleink

  • 2015. március 17.
  • Csilla

Az utóbbi évtizedek során az oktatástól kezdve a lakás árakon keresztül sok minden ára emelkedett, viszont az élelmiszer árakban nem történt jelentős változás. Egy amerikai mezőgazdasági kutató intézet tanulmánya szerint arányaiban kevesebbet költünk élelmiszerre, mint az 1960-as években.

A tanulmány azt is megállapította, hogy a magasabb jövedelemmel rendelkezők több pénzt költenek élelmiszerre, mint az alacsony jövedelmûek , ugyanakkor a kevesebb pénzből gazdálkodók a fizetésük nagyobb hányadát  hagyják az élelmiszer boltokban.

Épp itt az ideje, hogy átgondoljuk, hogy mekkora árat fizetünk azért, hogy az élelmiszer előállításának költsége csökkent. Az élelmiszer ára alacsonyabb lett, de az ipari feldolgozás és a csomagolás pedig egyre nagyobb teret kapott, ezenkívül számos kutatás alátámasztja, hogy a feldogozott élelmiszerek fogyasztásának számos betegség kialakulását segítik.

Azzal, hogy az élelmiszer árakat minél alacsonyabb szinten tudják tartani, a politikai vezetők és a termelő cégek egy környezet károsító és állatkínzó rendszer létrejöttét segítették.

Gyakori érv a fenntartható élelmiszer gazdálkodás ellen, hogy az ilyen ételek sokba kerülnek. Ugyanakkor a bevételeink egyre kevesebb hányadát költjük élelmiszerre, különösen igaz ez Egyesült Államokra, ahol ez az érték 6,7% volt 2013-ban (az érték az Egyesült Királyságban 9%, Brazíliában 15,7 Kínában pedig közel 30%.)

Azáltal, hogy megválogatjuk, hogy mi és milyen forrásból kerüljön a tányérunkra rövid távon a saját egészségünknek kedvezünk, hosszútávon pedig a természet fogja megköszönni.

Forrás: treehugger.com