Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 1 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Így telt nálunk 2022

  • 2023. június 08.
  • Csilla

Elérhetővé vált a szervezet 2022. évi közhasznúsági jelentése. Aki viszont szeretne a számok mögött rejlő tevékenységekről többet megtudni, azok számára itt van szakmai beszámolónk a tavalyi évről.

Szakmai célunk 2022-ben is arra irányult, hogy Magyarországon a fenntartható, természeti erőforrásokkal takarékosan bánó életmód napi gyakorlattá váljon. Azért dolgozunk, hogy rendelkezésre álljon az ehhez szükséges ismeret és akarat a döntéshozókban, közösségekben, egyénekben, valamint az oktatási szektor szereplői körében, illetve kialakuljon a szükséges társadalmi, gazdasági és környezeti feltételrendszer. A nulla hulladék felé vezető úton eszközünk a példamutatás, valamint a közösségi együttműködések ösztönzése, amellyel hazánkban képviselhetjük a nemzetközi zero waste mozgalmat is.

A COVID-19 járvány lecsengésével a szervezeti élet is felélénkült, több program, eseményt tudott így megvalósulni. A komposztálás témája kiemelt szerepet kapott a 2022-es évben.

 

OKTATÁS, SZEMLÉLETFORMÁLÓ KOMMUNIKÁCIÓ (ALAPTEVÉKENYSÉGEK)

· Pedagógusoknak szóló hírlevelünket kishíján 2000 regisztráltnak küldjük ki negyedévente.

· Az Ökohírnök programon belül ismét pályázatot hirdettünk iskolák számára komplex környezeti nevelési programok megvalósítására, melynek keretén belül 4 iskola kapott támogatást. Az intézmények 2 napos pedagógus továbbképzésen vettek részt, valamint mentorálásban részesültek. A 2021-es nyertes iskolák projektjei és mentorálása ebben az évben záródott.

 

Ökohírnök képzés

 

· Az UniCredit Alapítvány támogatásával „Komposztálással a jövőért” c. projektünk valósult meg. Ennek keretében 2 alkalommal is hirdettünk országos pályázatot oktatási-nevelési intézmények részére (Komposztálás Ünnepnapja és Komposztálással a jövőért). Ezen kívül két online webinariumot tartottunk meghívott előadók segítségével egyszer óvodapedagógusok és egyszer pedagógusok, környezeti nevelők részére. A Komposztálással a jövőért pályázat keretén belül 14 óvoda és 6 iskola nyert komposztkeretet, valamint 1 interaktív foglalkozást.

 

komposztkeret osztás

 

A Fővárosi Környezeti Alap támogatásából is komposztálással kapcsolatos szemléletformálási tevékenységet végeztünk. Online kommunikációs kampány mellett lakossági és pedagógusok részére szóló előadásokat tartottunk, komposztáló eszközöket lehetett nyerni. Újbuda Önkormányzatának támogatásából pedig óvodás csoportok részére tartottunk 2 alkalommal „komposztbulit”, ahol kb. 150 kisgyerek ismerkedhetett meg játékosan a komposztálással, komposztlakó élőlényekkel.

 

komposztbuli

 

· Lakossági tanácsadó tevékenységünket napi szinten folytattuk telefonon, e-mailben és személyesen – természetesen a személyes és telefonos tanácsadást az év első felében csak korlátozottan tudtuk kivitelezni. Adatbázisaink közül a legnépszerűbbek a javítóműhelyes és hulladékátvevős adatbázisok, valamint elkészült egy újabb adatbázis a közösségi komposztpontokról.

· A humusz.hu oldalunkat naponta frissítjük tartalommal, 2022-ben kb. 680.000 oldalmegtekintés volt és 200.000 egyéni felhasználó, a javitomuhelyek.humusz.hu adatbázisunk esetében pedig kb. 65.000 oldalmegtekintést értünk el. A heti hírlevél regisztrációk száma meghaladja a 3200 főt. Jelen vagyunk a közösségi médiumokban is, Facebook követőink száma meghaladja 23.000 főt, Instagramon pedig a 2.600 fő.

· A sajtómunka 2022-ben a következő eredményeket hozta: rádióban 7, podcastban 1, tévében 1 alkalommal szólaltunk meg; nyomtatott sajtóban 6, online sajtóban pedig 170 cikk jelent meg munkánkról.

 

Forbes zsűrizés

 

· A Humusz Ház kertjében lévő közösségi komposztpont 2022 őszén megújult. A Két Nap Permakultúra Egyesület együttműködésének köszönhetően a kertben található magaságyás ökologikus szemléletben került kihasználásra. Továbbá használt farmereket is gyűjtünk, amelyet a társadalmi vállalkozó Old Blue részére továbbítjuk értéknövelt újrahasznosításra (upcycling). Ez 2022-ben megközelítőleg 163 kg volt. A Passzold vissza, tesó! program keretében használt elektronikai eszközöket is gyűjtünk. Ebből 2022-ben 15,6 kg gyűlt össze. 

 

megújult komposztpont

 

· Önkéntes adatbázisunk 2022 év végén továbbra is meghaladja a 200 főt. Több alkalommal is szerveztünk találkozót önkénteseinkkel, szeptemberben pedig egy egész napos képzést tartottunk a részükre. Önkénteseink 2022-ben 480 munkaórával segítették a szervezetet. Intenzív, jól szervezett, napi szintű önkénteskoordináció folyik.

 

Önkéntes képzés

 

· 2022 őszén is megrendeztük a Komposztálás Ünnepnapját, amelyre pályázatot hirdettünk, és amelyre összesen 64 óvodai, bölcsődei, iskolai és civil közösségi pályamunka érkezett. A programmal kb. 2200 főt értünk el országosan (és határon túl is).

· 2022 tavaszán is megrendezésre került a Zöld Kalandozások előadássorozat, ami egy városi sétával is kiegészült. Filmvetítést is tartottunk (WHY Plastic). Zöld szülinapot is tartottunk a Humusz Házban. Novemberben az Európai Hulladékcsökkentési Hét alkalmából az Ökologistic Alapítvánnyal és a Réthy Fashionnal közösen textiles workshopot tartottunk (Ember a divat mögött), amivel elnyertük az első helyezést civil kategóriában.

 

Ember a divat mögött

 

· Több fesztiválra, rendezvényre és programra is meghívást kaptunk. Terézvárosban több alkalommal is mentünk iskolások részére környezeti nevelési programot tartani. Voltunk többek között a Szelaví és ZöMe Fesztiválon, a Bartók Feszten és az Unicef Klímahősök Konferenciáján képviseltük a szervezetet.

 

LogIQka

 

· Lezárult a több éves ERASMUS+ projektünk, a Plastic Free Heroes, az eredményeket márciusban egy pedagógusok, környezeti nevelők részére szóló disszeminációs rendezvényen mutattuk be.

· Társadalmi vállalkozásunk keretében vállalatoknak is tartunk szemléletformáló programokat, előadásaink, szabaduló szobánk, kiállításaink általában a legnépszerűbbek.

 

rendezvény

 

 HÁLÓZAT 

· Üzemeltetjük levelezőlistáinkat, ezeken és a hírleveleinken keresztül szolgálunk hírekkel, javaslatokkal a tagságunk és hálózatunk számára, és kérjük véleményüket. Szakmai  és szemléletformálási programokban szoktunk együttműködni.

· Májusban és júniusban részt vettünk a Break Free From Plastic Europe és a Zero Waste Europe (ZWE) éves megbeszélésein Szlovéniában és Belgiumban.

 

Nemzetközi találkozó

 

· A Zero Waste International Alliance, a #breakfreefromplastic mozgalom, és az európai RReuse hálózat hírfolyamát, belső kommunikációját is folyamatosan követjük, továbbá tagjai vagyunk a Global Alliance for Incinerator Alternatives égetőellenes nemzetközi szervezetnek. 

· Júniusban részt vettünk a Zöld Civil Együttműködés Országos Találkozóján Csongrádban, ahol szekciót is tartottunk környezeti nevelés témájában. A Zöld Civil Együttműködés Koordinációs Tanácsának vagyunk tagja.

 

Zöld OT

 

HULLADÉKOS SZAKMAI TEVÉKENYSÉG 

· Munkatársainkat több előadás megtartására kérték fel szakértőként, valamint résztvevőként több szakmai konferencián, programon is képviseltük magunkat, pl. KÖVET Egyesület zöld iroda kerekasztal-beszélgetés. 

 

Zöld Iroda kerekasztal

 

· A Forbes 2022-es Fenntarthatósági Összeállításában zsűritagként vettünk részt.

· A betétdíjas rendszerrel kapcsolatos állásfoglalásunkat és javaslatainkat 2022-ben is igyekeztünk minél több fórumon a döntéshozók felé eljuttatni.

· Rendszeresen fordítunk le nemzetközi szakanyagokat, cikkeket magyar nyelvre.

· 22 nyílt levelet írtunk alá környezetvédelmi témákban.

Ne vágj ki minden fát!

 

 Közhasznú munkánkat folytatjuk 2023-ban is, tartsatok velünk!