A HuMuSz Ház és az összeomlás

Jó, bevallom, ahogy így visszagondolok rá, a téma régóta foglalkoztat. Első igazi zöld olvasmányélményem az Endreffy Zoltán és Kodolányi Gyula szerkesztésében 1984-ben megjelent Ökológia kapcsolatok volt. A kötet Lester Brown drámai tanulmányával kezdődik: Az utolsó előtti nap. Néhány évvel később hosszú ideig „A fajok kihalása” foglalkoztatott, hiszen az Ehrlich házaspár könyvét fordítottam magyarra. A szerzők az egész könyvet egy képzeletbeli, de rendkívül érzékletesen leírt jelenettel indítják. A repülőtéren a gépéhez igyekvő ember észreveszi, hogy a légitársaság egyik alkalmazottja egy létrán állva nagy buzgalommal feszegeti ki a szegecseket egy repülőgép szárnyából. Emberünknek történetesen éppen ezzel a repülőgéppel kell utaznia. Mikor megkérdezi a munkást, hogy mit művel, az elmagyarázza, hogy a Nemzetközi Növekedési Őrület Légitársaság minden kihúzott szegecsért ötven centet fizet neki, hogy aztán két dollárért eladja. „Rengeteg szegecset kiszedtem már ebből a szárnyból, de amint látja, mégsem szakadt le. A Növekedési Őrület Légitársaságnak szüksége van a pénzre, ha nem húzogatnánk ki a szegecseket, a Növekedési Őrület nem terjeszkedhetne tovább.” Ehrlichék a könyvben sokféle szempontból megvilágítják, hogy a fajok egyre gyorsuló kipusztítása miért elfogadhatatlan és elviselhetetlen. Az érvek között a gazdasági szempontok mellett felsorakoztatnak esztétikai, etikai sőt filozófiai megfontolásokat is. Ám a legfontosabbat a szegecshúzogató története világítja meg. Nem tudhatjuk, hogy mikor jutunk túl azon a határon, amikor a repülőgép szárnya leszakad, vagyis az életfenntartó rendszerek összeomlanak. A vadon élő állat- és növényfajok bonyolult kölcsönhatásai biztosítják számunkra a létfeltételeket. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy „modern” korunkban mi állítjuk elő az ivóvizet, mezőgazdasági terményeink révén biztosítjuk a táplálékokat, ha kell, beporozzuk a növényeket, és még a légkör összetételét is szabályozhatjuk. Valójában, ha a vadon élő növény- és állatfajok fokozatos kipusztítása miatt a természetes életfenntartó rendszerek összeomlanak, akkor nincs esélyünk az életben maradásra. Mindenestül a természet részei vagyunk.
Éveken át csak ritkán gondoltam az összeomlásra, de 2006 forró nyarát – feleségemmel együtt – megint egy segélykiáltással felérő könyv fordításával, Al Gore „Kellemetlen igazság” című művével töltöttem. A globális felmelegedés ténye éppen az elmúlt két évben vált megkerülhetetlen problémává – részben éppen Al Gore hatására. 2008. március 5-én a HuMuSz Házban Kardos Péter meteorológus, az Energia Klub munkatársa alapjában véve derűsen számolt be a Bali szigetén megrendezett klímacsúcsról, de volt egy emlékezetes kijelentése. Igazat adott azoknak, akik azt mondják, hogy bolygónk történetében voltak már nagyobb hőmérsékleti ingadozások is. Csak arra az „apró” tényre figyelmeztetett, hogy az emberi faj olyan mértékű éghajlatváltozást, amely a szén-dioxid koncentráció emberi eredetű növekedése miatt éppen most van készülőben, aligha tud elviselni. A bolygó könnyedén túléli ezt, a teljes bioszféra sem pusztul el, de az emberiségnek határozott lépésekkel gyorsan meg kell állítania a folyamatot, mert alkalmazkodóképességében nem bízhat.
Aztán két héttel később eljött az „Összeomlás” című előadás ideje. A kiindulópont Jared Diamond kaliforniai földrajzprofesszor bestsellere volt. Diamond már eddigi műveivel is bebizonyította, hogy zseniális ismeretterjesztő, az Összeomlás pedig legalább olyan izgalmas, mint az eddigiek, ráadásul sokkal felkavaróbb, hiszen mindvégig úgy érezzük, hogy rólunk van szó. Vassy Zoltán fizikus, a könyv fordítója előadásában elmondta, hogy az Összeomlás egyik kritikusa szerint minden eddigi történelemkönyvet ki kellene dobni, és ennek az egynek a természettudományos kutatásokon alapuló szemléletét, közelítésmódját minél többekhez eljuttatni. De hagyjuk a hangzatos túlzásokat! Elég, ha annyit mondunk, hogy a könyv olyanokat is alaposan el tud gondolkoztatni, akiknek eddig nem sok közük volt a környezetvédelemhez. A Húsvét-sziget rejtélyes szobrairól már Diamond előtt is hallhattunk, a kihalt szigetet és a Földet mások is párhuzamba állították. Ha egy véges földterületen a szaporodó népesség feléli az erdőket és a többi erőforrást, akkor törvényszerű a pusztulása. Aztán jön a többi eltűnt civilizáció: az anaszázik Észak-Amerikában, a maják Közép-Amerikában, a grönlandi vikingek, és a többiek. Olvashatunk olyan népekről is, amelyek tudtak alkalmazkodni a természet korlátaihoz, és akár alulról építkező önkorlátozás, akár a felvilágosult uralkodó kikényszerített intézkedései hatására fennmaradtak. A könyv vége felé egyre több szó esik a modern társadalmakról és a gyakorlati tanulságokról. A sok jó példa és bíztató gondolat közepette a legtöbb olvasóban valószínűleg szaporodnak a megválaszolatlan kérdések is. Vassy Zoltán szerint ez azért is van így, mert Diamond sem tud vagy akar felülemelkedni az amerikai társadalom kötelező elvárásán: optimistának kell lenni, ha a fene fenét eszik is.
Humusz Ház, április 2. szerda este. Az előadó Zaja Péter, akinek a neve mellé annyi került: visnyeszéplaki útkereső. Péter hosszan beszélt a fogyasztói társadalom csapdáiról, de számomra előadásának azok a percei voltak a legfontosabbak, mikor arról beszélt, hogy miért határozták el 1991-ben Budapesten, hogy a Zselicségbe költöznek, és milyen elvek alapján alakult ki a 15 családból és néhány egyedülállóból álló élőfalu közösség. Kiderült, hogy már 15 éve is sok szó volt a fogyasztói társadalmak tarthatatlanságáról és várható összeomlásáról. Az első perctől kezdve fontos céljuk volt, hogy kialakítsák az önfenntartó települések modelljét. Persze az életük sokkal több, mint az összeomlás elleni küzdelem, csak én emelem ki gondolataikból ezt az elemet.

a WWF plakátja

Úgy látom, hogy olyan kor következik, amikor egyre több jel figyelmeztet az összeomlás folyamatának megindulására. Bármilyen jól esne is, ha évek óta hangoztatott előrejelzéseink beválnának, azt hiszem, hogy egyikünk sem kívánja a káosz és az erőszak terjedését. Egyelőre elég borúsak a kilátások, de szellemi kihívást is látok abban, hogy ilyen izgalmas korban élhetünk, ekkora döntés áll előttünk.