Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 13 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hulladékcsökkentés Szlovákiában

  • 2006. február 08.
  • humusz
kassa01_120Nemrég a szlovákiai Kassán jártunk, ahol meglátogattuk a Priatelia Zeme (Föld Barátai) civil szervezetet. Egyeztettünk a Miskolcon és Kassán zajló hulladékos civil programokról, illetve az együttmûködés lehetõségeirõl. Tanulságos volt a találkozó, hiszen kicsit beleláthattunk egy Szlovákiában mûködõ zöld szervezet mindennapjaiba, illetve képet kaphattunk egy más környezetben zajló munka eredményeirõl is. Demeter Zoltán (Zöld Akció) riportja.

Szlovákiában jóval kevesebb civil szervezet működik, mint idehaza - környezetvédő csoport pedig még kevesebb van. Viszont éppen emiatt nagyobb mértékű a lakosság támogatása és a szervezetek közvetlenül tudnak hatni pl. a jogi szabályozásra is. A Priatelia Zeme 2000 taggal rendelkezik, s forrásaiban jelentős hányadot képvisel a tagoktól származó befizetés. Ugyanakkor nehezebbek a működési körülmények. A felkeresett szervezet egy család által felajánlott, felújítandó, belvárosi lakásban rendezkedett be az elkövetkező évekre. Ottjártunkkor éppen elfagyott a vízvezeték.

A beszélgetés középpontjában a biológiaialag lebomló hulladékkal kapcsolatos megoldások álltak. A civil szervezetnek sikerült elérnie, hogy 2006. január 1-től jogszabály tiltja a zöldhulladék lerakását és égetését. Csak komposztálás és anaerob lebontás engedélyezett. Emellett kiharcolták, hogy az évi 10 tonna komposztnál kevesebbet előállító telephelyek létesítéséhez nem szükséges szakhatósági engedélyezés. További érdekesség, hogy a szabályozás előírja a cégek számára a hulladékcsökkentést, vagyis inkább a lerakásra kerülő hulladékmennyiség visszaszorítását.

kassa01_120E szabályozásra építve több helyi kezdeményezés indult el az országban. Kassán is találkozhatunk a családi házaknál keretes komposztálással, de voltunk olyan lakótelepen is, ahol egy tízemeletes panelház lakói használnak két - stílszerűen újrahasznosított műanyagból készült - komposztkeretet. Ezáltal egy konténerrel kevesebbet használnak a kommunális hulladék gyűjtésére, így kevesebb szemétdíjat fizetnek. A komposztot pedig hasznosítani tudják a ház körüli zöldterületen, vagy épp a saját kiskertekben.

A kassai egyesület tájékoztató kiadványt és CD-t állított össze a komposztálás helyi megvalósítási lehetőségeivel kapcsolatban, amelyet az ország összes önkormányzatának kipostáztak. Tizenöt szemináriumot szerveztek Szlovákia-szerte az önkormányzatok részére. Évente megjelentetnek egy kézikönyvet, frissített adatokkal - ez az interneten is hozzáférhető.

kassa02_120Léteznek már néhány ezer lakost kiszolgáló telephelyek is. Ilyan működik Koksov Baksán és Sacán. Utóbbi telephelyet felkerestük. Itt az ötezer lakosú városrész közterületeiről származó zöldhulladékot gyűjtik össze komposztálásra, s a komposzt ugyanoda is kerül vissza. Az "helyi csavar" a történetben, hogy a telephelyet egy leromlott állagú kastélyparkban létesítették. A kedvező szabályozás miatt azonban a telephely elnevezés itt kerítéssel elkerített komnposztprizmákat takar.

Torna mellett egy svájci farmer folytat ökológiai gazdálkodást - a környező települések neki szállítják be ezentúl a zöldhulladékot, amelynek kezeléséért még fizetnek is. A gazdálkodó komposztként hazsnosítja ezt a gazdaságában.

Néhány városi komposztáló telepet is létesítettek az országban. Jó példaként hallottunk Nagyszombatról (Trnava), Topolcsányról, Skalicáról és Pezinokról. Dubnicán biohulladékra alapozott rendszer kiépítését tervezik 2007-től, a csehországi Nova Pakán pedig bioreaktort létesítettek, mely 3 nap alatt állít elő kész komposztot. Kérdés, hogy milyen energiabefektetés révén. A biohulladék kezelése terén várható előírás lesz a higiénizálás, ami erősítheti a hasonló kezdeményezések terjedését.

Természetesen nemcsak pozitív példákról hallottunk. Kassán a helyi közszolgáltató cég üzemelteti a kommunális hulladékégető művet, s így nem érdekelt a megelőzésben, de még a sikeres szelektív gyűjtésben sem. Újabb - főként veszélyeshulladék - égetők létesítése is napirenden van. Ezeket eddig sikerült civil és önkormányzati összefogással megakadályozniuk.

A nap végén aztán egy igen érdekes településről hallottunk. Az Érsekújvártól (Nové Zámky) északra található, 3500 lakosú Palarikovo a hulladékcsökkentés szlovákiai mintatelepülése. A haladó szemléletű és a takarékosságot szem előtt tartó helyi képviselőtestület megnyerte az ügynek a lakosságot. Egy év alatt 30%-kal csökkentették a lerakásra kerülő hulladék mennyiségét, majd egy újabb év elteltével még egyharmaddal. Jelenlegi céljuk a "zero waste" állapot elérése. Két területre helyeznek hangsúlyt: a megelőzésre és a szelektív gyűjtésre. A szemléletformálás és környezettudatos fogyasztás mellett a település lakói számára kialakítottak egy hulladékudvart, ahol 15 frakció elkülönített gyűjtése folyik. Az értékesítés során figyelembe veszik a határon túli lehetőségeket is. Bevezették a chippel ellátott zsákos gyűjtést is. Így minden háztartás hulladéktermeléséről pontos adat áll rendelkezésre, illetve differenciálni lehet a szemétdíj terén is. Természetesen az illegális lerakók száma sem szaporodott a település környezetében.

Úgy hisszük, bepillantást kaptunk az utópisztikus jövőbe is.

Demeter Zoltán

Zöld Akció Egyesület, Miskolc