Genetikailag módosított legyek fogyaszthatják el az emberek hulladékát

  • 2024. július 30.
  • kovacseszter

Az ausztrál Macquarie Egyetem kutatói szerint a fekete katonalégy genetikailag módosított példányai alkalmasak lehetnek az emberek által termelt szerves hulladék egy részének elfogyasztására. A rovarok nemcsak megeszik a biohulladékot, hanem takarmányt vagy akár bioüzemanyagot állítanak elő belőle.

A fekete katonalégy (Hermetia illucens) lárváit eddig is használták a szerves hulladékok feldolgozásában, azonban a genetikai módosításoknak köszönhetően bővíthető az általuk elfogyasztott hulladékok köre, írja a Guardian.

A tanulmány szerzői szerint a legyek alkalmazása a hulladékfeldolgozásban nemcsak abban segíthet, hogy minél több szemetet dolgozzanak fel, hanem abban is, hogy a feldolgozás során kevesebb metán keletkezzen. A fekete katonalégy lárvái ráadásul jószerével bárhol megélnek (az Antarktisz kivételével), az otthoni komposztládákban is megbújnak. Naponta a testsúlyuk kétszeresét is elfogyaszthatják, majd takarmányként lehet őket bevetni.

A kutatók létrehozták az EntoZyme nevű vállalatot is, amely az ötletnek megfelelő genetikailag módosított legyeket tenyésztené. Ezeket, hulladékfeldolgozó üzemekben lehet majd használni, és a szakértők véleménye szerint azzal akadályozható meg, hogy kiszabaduljanak a természetbe, hogy a génmódosítás során például röpképtelenné teszik őket.
 Amint a lárvák bebábozódnak, betakarítják őket, ezeket pedig állati takarmányokban, textíliákban és a gyógyszeriparban is használt enzimek gyártásához használnák fel. A legyek a veszélyes hulladékok feldolgozásában is részt vehetnek, ártalmatlanítva a szemetet.

Az első génmódosított rovarok év végére készülhetnek el, és a vállalat tervei szerint, amint lehet, forgalomba is hozzák majd őket.

Forrás: qubit.hu