Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 19 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cseh harmonikások

  • 2005. január 24.
  • humusz
Két jó cseh feltalálónak agymenése lett.
Azt hihetnénk, hogy a rengeteg csomagolóanyagból lett hulladék feküdte meg a gyomrukat.
Jobban megvizsgálva pedig a jó csehek azon agyaltak, hogy az aludobozprés, a palackzsugorító mellett milyen ötlettel tudnák megakadályozni vagy legalább késleltetni, hogy a fránya eldobható csomagolások piaci részesedése csökkenjen.

Mert szilárd meggyõzõdésünk, hogy az eldobható, egyszerhasználatos, kérészéletû termékek és csomagolások piaci részesedésének kell zsugorodnia, nem pedig a palackoknak!

"A moráviai Otto Musalek és Josef Zboril feltalálta a hajtogatható PET palackot és remélik, hogy találmányuk az egész világon elterjed majd jelentősen csökkentve mindenütt a hulladékkupacokat. A Pravo című cseh lap ismertetése szerint harmonikaszerűen hajtogatható palackokról van szó, a két feltaláló már szabadalmaztatta is találmányát, melyet két évi munkával fejlesztettek ki. Az ötletgazdák szerint a palackokat tíz alkalommal is újra lehet használni, mielőtt elveszítenék formájukat, anyaguk pedig teljesen reciklálható."

"Nálunk felszámolási eljárás indult a győri Lamba Rt.-nél a cég tartozásai miatt. A cég jelentős hitelállományt halmozott fel. A banki kölcsönt egy több mint 500 millió forintos fejlesztéshez vette fel a Lamba, amelynek keretében megteremtették a műanyag palackok újrafeldolgozásának feltételeit. A PET-palackokból egyebek között síkfóliát, továbbá az autóipar által használt granulátumot és élelmiszeripari minőségű termékeket, köztük műanyag palackokat gyártottak. Ezekben hozták forgalomba azokat az üdítőitalokat, amelyek gyártására az 1990-es évek elején eredetileg megalakult a Lamba. A felszámolóbiztos szerint a környezetvédelmi szempontból fontos és hasznos műanyag hulladék újrafeldolgozás technológiájának energiaigénye nagy, s alkalmazása csak bizonyos mennyiségnél gazdaságos. Ez lehetett a fizetésképtelenség okainak egyike."

A cikk második részére reflektálva:
Az nyilvánvaló tévedés, hogy a begyűjtött hulladékból ismét flakont gyártottak volna élelmiszer csomagolási célra, mert azt tiltja a törvény. A síkfólia stimmel.

Nem csodálkoznánk, hogyha a szörpjükbe és az "üdítőitalukba" buktak volna bele, mert az viszont olyan műszar volt (már elnézést, tény), hogy ihaj.
Övék volt a Hoppá nevű műital is, amitől egy éve többen rosszul lettek, míg az ÁNTSZ vissza nem vonatta velük a millió liternyi lólét.
Olvassátok el a KukaBúvárban...