Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 1 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az OLAF közel 11 millió euró uniós támogatás visszafizettetését javasolja egy magyar hulladékos ügyben

  • 2022. november 24.
  • kovacseszter

Az emberi egészségre és a környezetre egyaránt káros hulladékkezelő egységek kapcsán talált visszaéléseket az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala. A hatóság négy, uniós finanszírozású projektet vizsgált, a most lezárult vizsgálat alapján azt javasolják, hogy 10,9 millió eurót kérjen vissza a bizottság Magyarországtól. A konkrét projektet, illetve helyszínt a közleményben nem nevezték meg.

Forrás: Szabadeurópa Horn Gabriella

Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a közelmúltban fejezte be egy magyarországi regionális hulladékgazdálkodási rendszerrel kapcsolatos vizsgálatát. A vizsgálat négy projektet érintett. A megállapított szabálytalanságok alapján az OLAF közel 11 millió euró, mostani árfolyamon csaknem 4,5 milliárd forint uniós támogatás visszafizettetését javasolta.

Ville Itälä, az OLAF főigazgatója a szervezet közleményében így fogalmaz: "Az EU által finanszírozott projektek több évre terjedtek ki, és a hulladékgazdálkodás hatékonyabbá és környezetbarátabbá tételét célozták. Az OLAF nyomozói azonban tervezési és kivitelezési hibákat, valamint a projektcélok megsértését tárták fel. Azt is megállapítottuk, hogy a projektcélok átfedései miatt a környezetre gyakorolt pozitív hatás a vártnál kisebb volt. A projektekkel kapcsolatos problémák több tűzesethez vezettek, amelyek veszélyes kibocsátással jártak, és nagyon negatív hatással voltak a levegő minőségére, valamint szörnyű szagot okoztak, amely évek óta zavarja a környező települések lakóit".

Az érintett projektek keretében mechanikai-biológiai hulladékkezelő egységet hoztak létre, amely éghető hulladékot állított volna elő, amelyet aztán energiatermelés céljából értékesítettek volna. Mivel azonban annak minősége túl alacsony volt, a keletkezett hulladék nagy része végül a projekt helyszínén maradt. Ez két súlyos tűzesethez vezetett. Az első tűz az uniós beruházást is tönkretette, amelyet később a kedvezményezett saját költségén újjáépített.

Az első tüzet és a hulladékkezelési technológia rendszeres meghibásodásait követően nagy mennyiségű kezeletlen biológiai hulladékot is a fő hulladéktárolón helyeztek el. Ez, valamint a biológiai frakciókezelő kapacitásának hibás tervezése a közeli területeken elviselhetetlen szagot okozott.

A civil tüntetések eredményeképpen és a helyzet javítására tett több sikertelen kísérlet után a kedvezményezett végül úgy döntött, hogy nem használja tovább a biológiai kezelőegységet, és a teljes biológiai frakciót (az összes kommunális hulladék mintegy 60 százalékát) egy másik lerakóhelyre szállítja, megsértve ezzel a projekt céljait és célkitűzéseit.

Az OLAF 2022. november elején lezárta a vizsgálatot, és azt javasolta, hogy az Európai Bizottság fizettesse vissza az uniós költségvetésből elköltött 10,9 millió eurót. Az OLAF emellett úgynevezett adminisztratív ajánlást is kiadott az uniós finanszírozású projektek egyes szempontjainak betartására és a célok teljesítésére vonatkozó ellenőrzések javítására.

„Copyright (c) 2020. RFE/RL, Inc. Az újraközlést engedélyezte: Radio Free Europe/Radio Liberty, 1201 Connecticut Ave NW, Ste 400, Washington DC 20036.”