Az e-hulladékok feldolgozhatóságáról

Az e-hulladék néven ismert, kidobott elektronikai termékek a települési hulladék leggyorsabban növekvő részét képezik, minden más hulladéknál háromszor gyorsabban halmozódnak fel. Ennek a hulladéknak egy részét szemétlerakókba zúdítják, ahol a bennük levő mérgező anyagok átszűrődhetnek a talajvízbe. A hulladék 80%-a azonban fejlődő országokban köt ki, ahol a munkaerő elég olcsó ahhoz, hogy a hulladékfeldolgozás profitot termeljen. A kezdetleges feldolgozás és a szabályozás hiánya miatt a dolgozókat a mérgező anyagok hatásától szinte semmi sem védi.

A ?Megoldás az E-hulladék Problémára" (Solving the E-waste Problem, StEP) elnevezésű ENSZ kezdeményezés során ipari, tudományos, környezetvédelmi és kormányzati csoportok tárgyalnak arról, hogy hogyan lehetne az elektronikai eszközöket könnyebben újrahasznosíthatóvá tenni.

A modern elektronikai eszközök annyira összetettek, hogy nem alkalmasak a gyors szétszerelésre. Ez több munkát jelent, a több munka több pénzbe kerül, a magasabb költségek pedig az e-hulladék újrafeldolgozást nem teszik túl vonzóvá.

Ha a termékeket könnyen szétszerelhetőre terveznék, akkor az újrafeldolgozás nemcsak a szegény országokban, hanem az Egyesült Államokban és az EU országaiban is jövedelmező lenne.

A szakértők szerint ezt például úgy lehetne elérni, ha a cégek felelősséget vállalnának saját termékeikért a gyártástól kezdve egészen a termékek életútjának legvégéig. Vannak olyan társaságok, ilyen például a Xerox, a HP és a Dell, amelyek proaktív módon programot indítottak elavult termékeik újrafeldolgozására. Az e-hulladék újrafeldolgozására vonatkozó szabályozás már hatályba lépett az Európai Unióban és az Egyesült Államok négy államában.

Ahogy a kereslet folyamatos növekedése az egekbe röpíti a különféle ritka anyagok árát, egyesek úgy vélik, hogy az újrafeldolgozás ma már nyereséges, és szükség van rá ahhoz, hogy a ritka anyagokat körforgásban tartsuk.

?Sürgető az igény" - mondja Ruediger Kuehr, a StEP kezdeményezés ügyvezető igazgatója -?hogy jobb technológiákat fejlesszünk ki annak érdekében, hogy az értékes forrásokat ki tudjuk használni, és hogy képezhessük a fejlődő országokban dolgozó embereket".

A technológiai újítások egyre növekvő irama önmagában is az e-hulladékok mnnyiségének növekedését eredményezi. A korai személyi számítógépek átlagosan 5 évig tartottak ki, ma kb. 2 év alatt 'elavulttá' válnak. Egy egyesült államokbeli kormányzati vizsgálat szerint az amerikaiak évente 130 millió mobiltelefont selejteznek le, átlag 1-1/2 év használat után.

Az ENSZ számításai szerint a világszerte termelt éves e-hulladék mennyisége hamarosan eléri a 40 millió tonnát, ami elegendő lenne a világot félig átérő kukásautó sor megtöltésére.

Az elektronikai termékek számos potenciálisan mérgező anyagot tartalmaznak, az ólomtól és a higanytól kezdve az égésgátlókig és PCB-ig. Az EPA becslései szerint az e-hulladék a települési hulladéknak mindössze 1-4%-át teszi ki. A Silicon Valley Toxics Coalition szerint azonban a szemétlerakókban található nehézfémek 70%-a az e-hulladékokból származik, s a szennyezés 40%-a ólom. A régi televíziókban található katódsugár csövek és a számítógépek képernyői 4-8 font (~1800-3600g) ólmot tartalmaznak.

Az e-hulladék nemesfémeket is tartalmaz, melyek értéke az utóbbi időben jelentős mértékben megemelkedett. A lapos monitorokhoz (LCD-khez) használt ritka fém, az indium értéke az elmúlt 5 évben a hatszorosára nőtt. (A természetes forrásokban szegény Japán az indium-szükségletének felét az importált e-hulladék újrafeldolgozásával nyeri.) A merevlemezekhez használt ruténium értéke a hétszeresére nőtt. 2006-ban a kidobott nyomtatott áramkörök ára 46%-kal magasabb volt, mint 2005-ben.

?Az elektronikai termékekhez szükséges egyes összetevők hiánya meglehetősen aggasztó" - mondja R. Kuehr (StEP).

Azonban sokan kételkednek abban, hogy ezeknek az alkotóelemeknek a hiánya önmagában elég ösztönzőerő lenne az e-hulladékok feldolgozásra.

?Minél több nemesfémet tartalmaz egy termék, annál valószínűbb, hogy lesz egy kutatási program, mely arra irányul, hogy hogyan lehetne a nemesfémeket kihagyni belől." - mondja Timothy Gutowski professzor, a Massachusetts Institute of Technology mérnöke. ?A termékek olyan gyorsan távolodnak el az újrafeldolgozás irányából, amilyen gyorsan csak tudnak."

Egy olyan korban, amelyben az emberiség is kiváltója a klímaváltozásnak, néhányan az energia felhasználást tekintik a legfőbb kérdésnek. Egy átlagos asztali számítógép és monitor, tömegének legalább tízszeresével egyenlő üzemanyagot igényel az előállításához, míg egy autónál vagy egy hűtőnél ez mindössze tömegük egy vagy kétszeres igény. (Egy tanulmány szerint a microchip gyártás a valaha volt legtöbb energiát felhasználó ipar.) A bauxit érc kiolvasztása vagy az alumínium gyártás húszszor több energiát vesz igénybe, mint az alumínium hulladék beolvasztása és újrahasznosítása.

?Szégyen, hogy kidobjuk mindazt az energiát, amit belefektettünk" - mondja Jeremy Gregory, az MIT kutatója.

Egy újrafeldolgozó szempontjából a profit a munkaköltség visszaszorításán múlik. Ideális esetben a folyamat teljes egészében automatizált lenne: a termék bekerül egy aprítógépbe, ami automatikusan szétválasztja a különböző anyagokat - fémeket, műanyagokat, üveget. Azonban egyes elektronikai termékek - például az elemek vagy az lapos monitorok - mérgező összetevőket tartalmaznak, amelyeket először el kell távolítani, többnyire kézzel.

A higanyt is tartalmazó LCD-k szétbontása meglehetősen időigényes. Ennek eredménye, hogy az újrafeldolgozók a következő feldvánnyal találják szemben magukat: vagy eltávolítják a veszélyes összetevőket a feldolgozás előtt, ezzel csökkentve a profitot, vagy csak feldolgozzák a terméket, ami ugyan több hasznot hoz, viszont eközben mérgező anyagok hatásának teszik ki a dolgozókat.

?Természetesen azt szeretnénk, ha könnyebb lenne a veszélyes anyagok eltávolítása" - állítja Mick Schum, a WeRecycle! (Meriden, Conn) elnöke. ? A legnagyobb kihívást azonban ebben az iparban még mindig az elektronikai hulladékok újrafeldolgozási szabványainak hiánya jelenti." Az egyik lehetséges megoldás, amelyről Bonnban tárgyalnak, a következő: a gyártóknak a termékekhez mellékelniük kellene az ?alkotóelemek listáját" A probléma az, hogy egy ilyen lista egyben ipari titkokat is felfedhet.

Több cég tett már lépéseket a nagyobb mértékű újrafeldolgozhatóság irányában. A HP és a Dell ingyen visszaveszik régi termékeiket, sok mobiltelefon társaság pedig újrafeldolgozza készülékeit. A tavalyi évben a Nokia egy olyan készülékkel állt elő, amely képes magas hőmérsékleten önmagától lebomlani. A Nokia projektet vezető torontói Active Disassembly Research Ltd. ebben a technológiában specializálja magát. Olyan csavarokat, szegecseket és ragasztókat fejlesztenek ki, amelyek magas hőmérsékletnek, mikrohullámnak vagy lézernek kitéve lebomlanak.

A megoldás kulcsa, hogy el kell távolodni a ?gyors és hitvány" design-tól, és a könnyen szétbontható termékek tervezése felé kell haladni, mondta Joseph Chiodo, Az Active Disassembly Research elnöke. ?Minél tartósabbá, robosztusabbá tesszük ezeket a termékeket, annál olcsóbb lesz az újrafeldolgozásuk."

A Xerox, amely bérbeadja, megjavítja, újrafeldolgozza termékeit, éppen az ilyen robosztus, elemekből felépülő modelljeiről híres. Vajon hogyan lehetne más cégeket is ugyanerre biztatni?

2003-ban az Európai Unió megalkotta az elektromos és elektronikai hulladékokról szóló direktíváját, amely a gyártók felelősségi körébe sorolja az elektronikai hulladékok összegyűjtését és kezelését. Kalifornia megköveteli, hogy az alapanyagoknak meg kell felelniük az EU veszélyes anyagokról szóló bizonyos előírásinak. Az ólom forrasztóanyagokból való eltávolítására ösztönöző EU szabvány nemcsak az EU-ban, hanem az Egyesült Államokban is elfogadott. New York városnak a kormányzati anyagbeszerzései során szintén igazodnia kell ehhez a szabványhoz.

Egy másik amerikai kezdeményezés, a National Electronics Products Stewardship Initiative nemzeti újrafeldolgozási keretrendszer kidolgozásán munkálkodik. A tavalyi évben az amerikai Környezetvédelmi Iroda (EPA) az újrafeldolgozást segítő tervezés ösztönzésére egy önkéntes 'zöld elektronikai cikkek' szabványt bocsátott ki (Electronic Product Environmental Assessment Tool).

Négy amerikai állam - Maine, Maryland, Washington és Kalifornia - törvénnyel írja elő bizonyos elektronikai hulladékok összegyűjtését. Washington állam programját érdemes szem előtt tartani, mondja Lloyd Hicks, egy New York-i környezetvédelmi kutatóintézet, az INFORM programigazgatója. Ami a négy között egyedülállóvá teszi az az, hogy a gyártók eldönthetik, saját termékeiket akarják-e újrafeldolgozni vagy inkább egy központi szervre bízzák ezt a munkát. ?Fontos a gyártók és elhasznált termékeik kapcsolatának kiépítése. Lehetőséget kell nekik biztosítani, hogy próbálkozzanak és optimalizáljanak" - mondja Mr. Hicks.

Mobiltelefonok újrafeldolgozása

Egy átlagos mobiltelefon 113 gram tömegű. Tömegének 58%-a műanyag és 25%-a nemesfém. A többi kerámia (16%) és égésgátló (1%). Az amerikai Geological Survey 2006-os felmérése alapján egy átlagos mobiltelefon 63 cent értékű nemesfémet tartalmaz. Íme alább a felbontás, 2005-ös árakkal:

(Viszonyítási alapul: egy hagyományos gémkapocs tömege 1 gramm.)

Az Egyesült Államokban 2005-ben a forgalomból kivont 130 millió mobiltelefonban található nemesfém értéke - mely kb. 2152 tonna tömeget tesz ki - 82 millió dollár lenne. Az országosan 500 millióra becsült használatban nem lévő, fiókokban és padlásokon tárolt mobiltelefonok nemesfémtartalma újabb 314 millió dollárt hozna.

 Fordította: Hajós Kati

Forrás: "Recycled Cell Phones - a Treasure Trove of Valuable Metals" USGS