Ökoiskola információs nap az Észak-magyarországi Régióban

Kedves Érdeklődők!
A program az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése c. projektjének keretében valósul meg, melynek célja a gyerekek, diákok környezettudatosságának erősödése, a környezeti nevelési tevékenységek színvonalának növekedése és a Natura 2000 területek ismertségének növelése.
Az információs napokra az oktatási intézmények képviselőit, pedagógusokat és szakértőket várunk.
Nemrég Magyarországon is megnyílt az első
Magyarországon évente mintegy 17,5 millió tonna hulladék keletkezik, ennek 21,4 százalékát a háztartások produkálják, a célkitűzés a keletkező hulladék mennyiségének folyamatos csökkentése - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungorikumokért felelős államtitkára kedden Budapesten.
A vezető gazdaságok (G20-országok) szén-dioxid-kibocsátásának csökkenésében fordulópont lehet 2014, amikor a globálisan 3,2 százalékos gazdasági növekedést az üvegházhatású gázok energiához kapcsolható kibocsátásának mindössze 0,5 százalékos emelésével sikerült elérni – állítja a PwC.