Róma hulladéka már csak idén kerül Ausztriába

A római közszolgáltató vezetője bejelentette, hogy 2018-tól nem szállítanak több hulladékot Ausztriába, saját hatáskörben fogják a hulladékot kezelni.
A római közszolgáltató vezetője bejelentette, hogy 2018-tól nem szállítanak több hulladékot Ausztriába, saját hatáskörben fogják a hulladékot kezelni.
2017-ben július 1. és 9. között ötödik alkalommal rendezték meg a Tiszai PET Kupát, ami hazánk második legnagyobb folyójának védelmét és tisztítását tűzte zászlajára. Az évről évre rangosabb és nagyobb környezetvédelmi és közösségi esemény cégek, önkormányzatok, civil szervezetek részvételével 16 ártéri hulladékból épülő kalózhajóval vágott neki a 71 kilométeres távnak, sőt a tiszai akcióval párhuzamosan a Bodrogon is evez egy kenus takarító különítmény, akik Tokajnál csatlakoztak a flottához, hogy a célul kitűzött 10 tonna hulladék kiemelését teljesítsék. A PET Kupa keretei között Magyarország első folyami mikroműanyagok vizsgálatára is sor került.
A turista szezon kellős közepén hegyekben áll a kidobott szemét több görög nagyváros utcáin, mert sztrájkba léptek az állásukat féltő hulladékgyűjtő alkalmazottak.
Állandó bűzre és illegális szemétlerakókra panaszkodnak a Széchenyi városrészen található Malom út lakói. Elmondásuk szerint az illegális szemetelők által kedvelt területen ráadásul egyes környékbeli tanyatulajdonosok folyamatosan műanyagot vagy gumit égetnek.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) kutatói elkészítették és összesítették az első hazai részletes élelmiszerhulladék-felmérés adatait. A kutatás szerint több élelmiszert pazarolunk, mint ami az eddigi adatokból kiderült: az Európai Unió által becsült 39 kilogramm helyett 68 kilogrammot átlagosan egy emberre vetítve. A helyzet javításához a NÉBIH „Maradék nélkül” programjával már rövidtávon is jelentős eredményeket érhetünk el.
Íme egy 15-ös lista a The Guardian újságírójától.
Az utazásban többek között az a jó, hogy világot látunk – és az a kevésbé jó, hogy a felfedezni kívánt nagyvilágban többféle környezeti problémát okozunk azzal, hogy útra kelünk.
Úgy tűnik, Svédország komolyan gondolja, hogy csökkenti a szén-dioxid kibocsátását. A skandináv állam parlamentje ugyanis eldöntötte, hogy 2045-re kell szénmentessé tenni az országot. A párizsi klímamegállapodásban még 2050-re tűzték ki ezt a célt.
Itt a nyár, kezdődik a vakáció, tervezzük szabadságunkat – de vajon hogyan lehetnénk öko-turisták, azaz nyaralhatnánk környezettudatosabban, úgy, hogy pihenésünknek a lehető legkevesebb negatív környezeti hatása legyen?
Vizes csatornából Zöld Csatorna: mindenki számára nyitott városi kertészeti projektet indított a thyssenkrupp 2017. június 1-jével központjában az “Európa Zöld Fővárosa – Essen 2017” program részeként Németországban.