Megjelent a KukaBúvár nyári száma

A lap elérhető irodánkban, illetve megrendelhető az online megrendelőlapon.

A lap elérhető irodánkban, illetve megrendelhető az online megrendelőlapon.

Az „Eső előtt köpönyeg” konferenciát egy régi ötletünkkel kezdtük:
meghívtunk olyan szakembereket, akik megelőzéssel foglalkoznak, de nem
hulladékos területen. Azt vizsgáltuk, hogy más ágazatokban milyen
sikerrel működnek a megelőzési programok, ha pedig nem sikeresek, melyek
a sikertelenség fő okai.

Először a HuMuSz csapat fedezte fel magának a
nyugat-európában a Reuse Centereket. 2006-ban pedig egy hazai
„megvalósíthatatlansági tanulmányt”
hoztunk össze. Már abból is kiderült, hogy pusztán piaci alapon
nem lehet
fenntartani ilyen begyűjtő-javító szolgáltatást, sem újráruházat”
– kell az
önkormányzati és szociális-munkahelyteremtési támogatás is.

Bő egy éve már, hogy nekifogtunk az országos Nulla
Hulladék
Hálózat építésének. Lássuk csak, mi történt a Nulla Hulladék
hálózatban a
megalakulás óta, és mi folyik most a hálózat életében.

A HuMuSz 2010. februárjában 15 éves lett. Munkánk során sok eredményt
értünk el, de számos buktatón is át kellett esnünk. A fejlődés számunkra folyamatos tanulást jelent, ezt az
utat pedig nem egyedül, hanem tagszervezeteinkkel, együttműködő
partnereinkkel és az alakulóban lévő Nulla Hulladék Hálózatunk
tagjaival szeretnénk végigjárni.


A HuMuSz műhelymunka-sorozat fenntartható fejlődés moduljában egy olyan szemléletmódot szeretnénk átadni, mely nem csak a zöld - vagy más civil - szervezetben végzett munkánk során, hanem magánéletünk, emberi kapcsolataink terén is segítséget nyújt.

Tordason
51
helyi lakost kerestünk fel, hogy megismerjük környezeti
problémákkal és hulladék-gazdálkodással kapcsolatos véleményüket. A kérdőívezés nem reprezentatív, de
arra kivállóan alkalmas, hogy egy általános képet kapjunk a tordasi hulladékos
helyzetről és a lakosok hozzáállásáról, amely fontos segítség
a Nulla Hulladék terv kidolgozásához.

Kukaügyi ismeretek 9.
Minden egyes tárgy kidobása előtt, gondoljuk végig, hogy tényleg a hulladéklerakóban a helye, vagy talán mégis ki lehet még hozni belőle valamit?
Letöltés [PDF]


Sokunkat bosszantanak a postaládánkat megtöltő kéretlen reklámküldemények, melyek ellen legtöbben a levélszekrényre ragasztott "Nem kérünk reklámot" matricával próbálnak védekezni. Fekete Árpád, környezetvédelmi aktivista ennél jóval tovább ment: levelet küldött a legnagyobb hazai üzletláncok tulajdonosainak, remélve, hogy pozitív változást tud így elérni a papír alapú reklámanyagok terjesztésének környezetet károsító, pazarló gyakorlata ellen.