Lakosság
Üdvözöljük a Coca-Cola világában!

Olvasom az újságban, hogy júniusban minden szombaton látogatható a Coca-Cola dunaharaszti gyára. Jesszusom, vajon ki megy el egy ilyenre? Később kiderül, hogy például én. Meg még egy csomó gyerek, anyuval, apuval. Pontosabban egy csomó anyu, apu gyerekekkel. Hadd lássák, hogy készül az Élet Íze. Tartalmas hétvégi program, ráadásul a kullancsokat se kell szedegetni a csemetéből, ha hazaértünk.
Ereco-ügy IV.

Nem lehet eléggé értékelni, hogy az Ereco Rt. öt év sunnyogás után végre legális módszert választott veszélyes hulladékának elhelyezésére. Amint arról háromszor is beszámoltunk, eddig a gépkocsironcsok feldolgozásából származó ún. shredder-hulladékot Pest Megye különböző lakossági szeméttelepein helyezte el, az illetékes környezetvédelmi felügyelőség aktív semmittevésével könnyítve, és ebből több botrány is fakadt (Pomáz, Akna utca, Göd, Taksony). Most Csömörön sertepeltélnek, ahol egy elhagyott bányagödörben alakítanának ki műszaki védelemmel ellátott lerakót. Nagyon meg kellene már ezt oldani, de a csömöriek szerint nem ott.
Hogyan építsünk veszélyeshulladék-égetőt?

A Győri Hulladékégető Kft. az ország közvéleménye előtt idén márciusban híresült el, amikor az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség (ÉDUKÖFE) megtagadta az égetőmű működési engedélyének meghosszabbítását. Építési engedély nélküli pótlólagos beruházások kezdődtek, így az Égetőmű 2000-re nyerte el - mondhatni - azt a műszaki színvonalat, mellyel már létesítése évében rendelkeznie kellett volna. Az 1992-ben kiadott tevékenységi engedélyt ezek nélkül nem is lett volna szabad megadni. A szakhatóságok nyolcéves aktív elkendőző és szemhunyó magatartása nélkül ma ezen a helyen nem lenne veszélyeshulladék-égetőmű.
A hazai gumihulladék helyzet

Civilizált ember -- mindenkinek van legalább egy ilyen ismerőse -- gumiabroncsot nem dob a kukába, erről már a harmadikos környezetismeret órán is szót ejtenek. A kommunális szolgáltatók a lomtalanítás nevű össznépi társasjáték alkalmával szabadítanak meg bennünket a használt gumiktól, hogy aztán ugyanúgy bánjanak el vele, mint a többi szeméttel. Polgártársainkban kerékcsere után gyakorta felmerül még a gumi árokba vagy patakba dobálásának ötlete, persze csak végső elkeseredésükben, mert nem tudják, mi a francot csinálhatnának vele. Tényleg, kinek és mit kellene tenni a gumiabroncs-hulladékkal?
Palackba zárt szellem

A húsvét alatt volt szerencsém Erdély hegyes táján túrázgatni, de nem lehetett elkerülni azt sem, hogy betérjen az ember egy boltba vásárolni. Igen érdekes dolgokat tapasztaltam a csomagolóanyagok terén.
A vegyes műanyaghulladék feldolgozása

A Tiszai Vegyi Kombinát Rt. sajtótájékoztatón mutatta be új műanyaghulladék-feldolgozó technológiáját. A több mint 10 évi kutatómunkával kidolgozott eljárás újból hasznosítható ipari alapanyaggá alakítja azt a vegyes műanyag-hulladékot, amelyet eddig csak elégetni vagy lerakni lehetett. Az újrafeldolgozás végterméke egy új anyag: a Syntumen.
Vecsésen indítottunk szelektív gyűjtést

A közelmúltban kezembe került egy kérdőív, melyben az egyik kérdés így hangzott: Ön szerint kinek a feladata (lenne) egy lakókörzetben a szelektív hulladékgyűjtés megszervezése? A választható lehetőségek között a zöld szervezetek rublikáját szinte mindenki beikszelte. Ez talán csak az utolsó lökés volt ahhoz, hogy egy ilyen programot indítson a HuMuSz.
HÍREK
Pepó over

Éppen egy éve kérdeztük, hogy "meddig lesz még Pepó Pál miniszter?" Hát mostanáig.