Nemzetközi jogszabály várható a műanyagszennyezés ellen

Két év múlva, 2024 végén érkezhet az első kötelező érvényű nemzetközi jogszabály a műanyagszennyezés ellen.
Két év múlva, 2024 végén érkezhet az első kötelező érvényű nemzetközi jogszabály a műanyagszennyezés ellen.
Nő a népszerűségük a biológiailag lebomló, otthoni körülmények közt komposztálható műanyagoknak, azonban egy új kutatás szerint ezek 60 százaléka egyáltalán nem bomlik le, és mikroműanyagként a talajba kerül.
Az EU el akarja érni, hogy a csomagolások 65%-a újrahasznosított legyen 2025-re. Ezért a napokban szigorításokat tárgyal, ami ellehetetlenítheti a kapszulás kávét.
Amint dontwasteit is beszámolt róla: módosulnának a hulladékról és a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvények. Az Országgyűlés előtt lévő módosításokhoz december 1-én a Törvényalkotási Bizottságban módosító javaslatot terjesztettek elő és fogadtak el, vagyis változtatnának a fenti törvényeket módosító javaslaton.
Itt a fűtési szezon, ebben az időszakban megugrik a levegőben a szállópor értékének a koncentrációja, ami nagyban összefügg a hulladékkal való tüzeléssel.
A Bizottság tegnap új uniós szintű szabályokat javasolt a csomagolásra vonatkozóan, hogy kezelje ezt a folyamatosan növekvő hulladékforrást és a fogyasztók frusztrációját.
(Ugyan a jogszabály szövege távolról sem tökéletes, ahogy erre civil szervezetek is felhívják a figyelmet, az irány mindenképpen üdvözlendő, és okot ad az örömre, ugyanis számos zöld szervezet kemény munkájára volt szükség hozzá, és igazi mérföldkövet jelent a tény, hogy a javaslatba hulladékmegelőzési és újrahasználati célszámok is bekerültek. - a Szerk.)
A logisztikai területen használt új csomagolóanyag segítségével évente 84 tonnával csökkenti a felhasznált műanyagok mennyiségét a SPAR Magyarország. A vállalat emellett folyamatosan növeli lebomló, komposztálható alapanyagokból és újrahasznosítható műanyagból készült termékeinek számát.
15 oktatási intézményből 250 gyermek és 30 pedagógus vett részt abban a programban, amelynek keretében 15 magyarországi folyó és partszakasz mikro- és makroműanyag szennyezettségét kutatták a Tiszai PET Kupa folyómentői iskolák bevonásával. A Plastic Pirates – Go Europe! kampány ősszel 10 országban azonos módszertannal végzett mintavételezéssel összehasonlítható eredményeket adott folyóink műanyag szennyezettségéről.
A portálunkon már említett számos új, a hulladékgazdálkodási koncesszióhoz kapcsolódó jogszabálymódosítás mellett még november 11-én a koncessziós díjmegállapítással megbízott Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) is közzétett egy tervezetet november 14-i véleményezési határidővel.
A kiterjesztett gyártói felelősség és egy új, kötelező betétdíj mellett, az egyszer használatos műanyagokról ("SUP" - single use plastic - a Szerk.) szóló kormányrendelet módosításai is felkerültek a kormany.hu-ra november 14-én, egyhetes, november 21-én lejárt véleményezési határidővel.