Egészségügyi veszélyeshulladék- égető Szegeden

A jövõ év végére a dél-alföldi régió legmodernebb egészségügyi veszélyeshulladék-égetõjét hozzák létre Szegeden; a 400 millió forintos beruházást az Európai Unió támogatja - jelentette be a szegedi egyetem orvos- és gyógyszerésztudományi centrumának stratégiai igazgatója csütörtökön a Tisza-parti városban
Ausztria, Dánia, Hollandia, Norvégia, és Belgium Flamand része után Svédországban is bevezették a hulladékégetõ adót, amelynek fõ célja, az újrahasznosítás ösztönzése az égetéssel szemben.
Amerikában idén nyár elején egyszerre jelent meg Al Gore Kellemetlen igazság címû könyve, és az azonos címû film. A szerzõt azóta egyfolytában magasztalják és pocskondiázzák. Ennek persze politikai okai is vannak, hiszen Gore, aki 1993 és 2001 között az Egyesült Államok alelnöke volt, és 2001-ben csak többszöri újraszámlálás után néhány szavazattal maradt le Bushtól, nem bánik kesztyûs kézzel az elnökkel. Kíméletlenül leleplezi azt a manipulációt, ahogy az olajlobby Bush aktív közremûködésével próbálja a közvéleménnyel elhitetni, hogy globális felmelegedés nincs, ha mégis van, nem az emberek tehetnek róla, meg különben is már túl késõ, nincs értelme csökkenteni a szén-dioxid kibocsátásokat.
Egy hetet töltöttem abban a nagy országban (az idõ jó részét repülõn és buszban). Nyilván nem lehet teljes képet kapni ennyi idõ alatt még az ottani hulladékhasznosításról sem, hát még magáról Kínáról. Többezer éves kultúra és államkapitalizmusba fulladt népköztársaság, nyomor és felhõkarcolók, buddhizmus és biznisz. Egymilliárd embertársunk jelenti be mostanában igényét a nyugati típusú jólétre. Ebben magunk is segítünk: hulladékot (értsd: nyersanyagot) és munkát adunk nekik. Meg a hozzá tapadó összes környezeti kárt.