Saláta hírek
A Humusz Szövetség 2014-ben is komposztáló programot hirdet minden budapesti telephelyű közoktatási intézménynek!
A projekt keretén belül, a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjának támogatásával 60 budapesti oktatási intézménynek (óvoda, általános-, középiskola és gimnázium) 2-2 db komposztkeretet tudunk biztosítani térítésmentesen. Jelentkezési határidő: 2014. március 17.
A hulladék megelőzés és újrahasznosítás egyik legjobb módja a komposztálás, amely során a háztartási és kerti zöldhulladékok természetes módon lebomlanak. Így a növények számára igen értékes nyersanyag keletkezik, ez a humusz, vagy más néven komposzt. Ez egy ásványi anyagokban gazdag, sötétbarna, földszerű anyag, mely kiváló adalékanyagként használható fel cserepes növények átültetése során, vagy kerti növények tápanyagellátásának biztosítására.
Sir Ken Robinson azt mondja: “Szenvedélyesen hiszem azt, hogy a kreativitást nem kifejleszteni kell magunkban, hanem szinten tartani. Mert bennünk van, csak “kinőjük”. Jobban mondva, kitanítja belőlünk az iskola.”
A Csupa Szív - A pozitív gyermeknevelés magazin főszerkesztője, Hanula Erika szerint sajnos a mai iskolarendszer – és nem csak az amerikai, amire Mr.
Robinson utal, de a hazai is – egyáltalán nem tartja szem előtt a
kreativitás fontosságát.
Ezért itt van egy jó ötlet tőle: a “Kreativitás Doboz”. Tulajdonképpen ez
egy egyszerű kartondoboz, amibe olyan tárgyakat gyűjtünk, amikből valami
érdekeset lehet alkotni, ragasztani, összekötni, kivágni, felfűzni,
stb. Fontos, hogy a tárgyak zöme újrahasznosított dolog
A Vidékfejlesztési Minisztérium és a nemzetipark-igazgatóságok idén is önálló standon mutatják be a magyar nemzeti parkok ökoturisztikai kínálatát az Utazás Kiállításon. A fókuszban a nemzeti parkok programajánlatai, illetve a márciusban zajló „Barlangolás” tematikus hónap áll majd.
Az idei Utazás 2014 kiállításon a Vidékfejlesztési Minisztérium
pavilonját a Magyar Nemzeti Parkok új ökoturisztikai logója jelzi majd,
hiszen az elkövetkezendő időszakban hazánk páratlan szépségű nemzeti
parkjai lesznek a figyelem középpontjában.
Márciusban számos kedvezménnyel és változatos programokkal a barlangok
titkaiba enged majd betekintést a „Barlangolás” tematikus hónap. A
kirándulni vágyók a Vidékfejlesztési Minisztérium standjánál kaphatnak
információt a hazai barlangokról, és az egész márciusban elérhető
A Terézvárosi Kulturális Közhasznú Nonprofit Zrt. rajzpályázatot hirdet az Ensz Családok Nemzetközi Napja alkalmából.
"Ökocsalád" - a jövő rajtunk múlik - egyéni rajzpályázat (4-11 éves korú) gyermekek számára.
A pályázók köre: A pályázaton kizárólag Budapesten élő, ill. a fővárosban iskolába vagy óvodába járó gyermekek vehetnek részt.
Korcsoportok:
Óvodás (4 éves kortól)
Iskolás (11 éves korig)
Technika:
Az alkotások bármilyen technikával készülhetnek (grafitceruza, színes
ceruza, filctoll, zsírkréta, pasztellkréta, víz-, akril-,
akvarellfesték, kollázs-, illetve vegyes technika).
Méret: A/4-es rajzlap vagy kartonpapír.
Az alkotások hátuljára kérjük, írják rá:
A Nagy Fal Magyar-Kínai Barátság Egyesület célja, hogy a pályázaton résztvevőknek az alkotások megtervezése és megvalósítása során felhívják a figyelmet a természet szeretetére, a környezetük megóvására, hogy aktivitásukkal, munkájukkal, odafigyelésükkel értékeket tudnak megőrizni, teremteni, környezetüket szebbé, egészségesebbé tudják tenni. Továbbá felhívásukkal szeretnék a magyar és kínai gyerekek figyelmét felhívni erre a világméretű problémára illetve olyan ötletekre-praktikákra, melyekkel már gyermekkorban sokat tehetünk Földünk vízkészletének védelméért.
Földünk felszínének jelentős részét víz borítja. A
nagy mennyiség ellenére azonban mégis azt mondhatjuk, hogy az ember
számára fogyasztható víz csak korlátozott mennyiségben áll
rendelkezésre.
A Föld felszínének folyamatos változása, a globális
klímaváltozás mellett az ember mindennapi tevékenysége során hatással
van a vízkészlet megújulására, a vízen keresztül pedig a biológiai
életre.
A Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége (KOKOSZ) és konzorciumi partnere a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) támogatásban részesült a Svájci-Magyar Együttműködési Program 4. prioritási területének pályázati felhívásán „Égigérő tanterem” című, SH/4/10 azonosítószámú pályázatával.
A szervezetek a középiskolás korosztály számára kampányt hirdetnek
5 régióban a Natura 2000 témakör feldolgozásával a következő
megosztásban:
2014 észak-alföldi és észak-magyarországi régió
2015 dél-alföldi, dél-dunántúli és nyugat-dunántúli régiók
A kampány célja: a projekt fő célkitűzéséihez kapcsolódva
• A közoktatási intézmények használóinak, a családoknak és döntéshozóknak szemléletformálása,
• Környezettudatosságának, környezet-etikájának fejlesztése,

Az induláskor, 2011-ben 22 általános iskola 2.147 diákja vett részt a Programban. 2012-ben már 339 általános iskola 21.146 diákja, 2013-ban 394 általános isko
la 24.675 diákja kapcsolódott be a Programba.
Szeretettel várják ünnepi rendezvényükre mindazokat, akik az elmúlt 15 év alatt segítették, támogatták az ÖKO Munkacsoport Alapítvány megalapítását, fenntartását és működését.
Várják mindazokat erre az ünnepi rendezvényre, akik bátorítottak őkeket a munkájukban, akik velük együtt dolgoztak, együttműködtek egy nagy közös cél érdekében, a környezeti nevelésben, a tudatformálásban és a környezetvédelem területén.
A Szamóca Kiskertész Tanoda és a Füvészkertért Alapítvány együttműködésében 5 hónapos programsorozat indul a budapesti Füvészkertben.
A „Világ körüli utazás növényekkel” program missziója közelebb hozni a
gyerekeket a természethez, a növény és állatvilág sokszínűsége által.
Élmény és ismeret dús sétára hívjuk a gyerekeket és az őket kísérő
szülőket és pedagógusokat a budapesti FÜVÉSZKERT gazdag és látványos
gyűjteményei közé.
Tapasztalat alapú, játékos tanulás által a gyerekek észrevétlenül
sajátítanak el komplex ismereteket a földgömbről, kontinensekről,
különböző éghajlatokról, ezek jellemző növényeiről, állatairól, a
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság hagyományainak megfelelően ebben az évben is meghívja a térségben működő ökoiskolák és zöld óvodák képviselőit és a tervezgetőket Ökoiskolai - Zöld óvodai Fórumára.
A fórum célja, hogy lehetőséget teremtsen a zöld óvodákban és
ökoiskolákban végzett jó környezeti nevelési gyakorlatok megosztására, a
tapasztalatok kicserélésére.
Időpont: 2014. február 15. szombat 9-13.00 óráig
Helyszín: Kiskunsági Nemzeti Park Ig. Természet Háza (6000 Kecskemét, Liszt F. u. 19.)
Kérünk minden résztvevőt, hogy egy-egy olyan egyedi programokat mutasson
be, amik jól sikerültek, példa értékűnek tekinthetők, esetleg példát
mutatnak a gyerekek, az intézmény, a családok, esetleg a település
A Környezet-és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége (KOKOSZ) és konzorciumi partnere a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) támogatásban részesült a Svájci-Magyar Együttműködési Program 4. prioritási területének pályázati felhívásán „Égigérő tanterem” című, SH/4/10 azonosítószámú pályázatával.
A szervezetek a középiskolás korosztály számára kampányt hirdetnek 5
régióban a Natura 2000 témakör feldolgozásával a következő megosztásban:
2014: észak-alföldi és észak-magyarországi régió
2015: dél-alföldi, dél-dunántúli és nyugat-dunántúli régiók
A kampány célja: a projekt fő célkitűzéséihez kapcsolódva
· a közoktatási intézmények használóinak, a családoknak és döntéshozóknak szemléletformálása,
· környezettudatosságának, környezet-etikájának fejlesztése,
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (továbbiakban: Alapítvány) az Erzsébet-program keretében Erzsébet-tábor pályázatot hirdet.
A pályázattal elnyerhető támogatást az Alapítvány üdülési szolgáltatás
formájában nyújtja. A jelen pályázattal elnyerhető üdülési támogatásra
kizárólag a pályázati felhívásban meghatározott feltételeknek
maradéktalanul megfelelő kedvezményezettek jogosultak.
Pályázók köre: Alapfokú közoktatási intézmények.
Kedvezményezettek köre: A pályázó alapfokú közoktatási intézmények tanulói.
A Magyar Természetvédők Szövetsége az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesülettel közösen KLÍMAŐRJÁRAT címmel országos 3 fordulós vetélkedőt hirdet, amely 2014. február 21-től 2014. június 2-ig tart. A program a KEOP-6.1.0/B/11-2011-0142 projekt keretében az Európai Unió támogatásával valósul meg.
A vetélkedőre 5-8. osztályos, felső tagozatos diákok jelentkezését
várjuk Pest megye és Budapest kivételével az ország valamennyi
régiójából 2014. február 20-ig. A jelentkezéseket 3 fős diákcsapatokban
várjuk, iskolánként tetszőleges számú csapattal.
Az izgalmas vetélkedő során a gyerekek sikerszakmákban próbálhatják ki
magukat, oknyomozó riporterként küldetésük, hogy felderítsék a főbb
környezeti problémákat, okos kis tudósként megoldást keresnek rájuk,
kommunikációs szakemberként pedig továbbadják a szerzett ismereteket.
Közösségi szolgálat és környezeti nevelés - Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, a TÁMOP-3.1.1-11/1–2012-0001 projekthez kapcsolódóan műhelykonferenciát szervez Keszthelyen.
A műhelykonferencia célzottan szól a középiskoláknak, fogadóintézményeknek a közösségi szolgálat bevezetésének és működtetésének megkönnyítése
érdekében. A program kapcsán jó gyakorlatok gyűjtésére, közzétételére
is lehetőség nyílik. A keszthelyi rendezvény fókuszába az iskolai
közösségi szolgálat által lefedett tevékenységi területek közül a
környezet- és természetvédelem kerül.
Ehhez kapcsolódóan várjuk az érdeklődő pedagógusokat, intézményeket,
illetve a már működő gyakorlattal rendelkező iskolákat is, hogy
A Generation Awake kampánya a nagyközönségnek szól, azt mutatja be, hogy mit tehetünk a mindennapokban a hulladék mennyiségének csökkentése, illetve a víz, az energia, a fa, a fémek és hasonló természeti erőforrások bölcsebb felhasználása érdekében.
Teljes életet akarsz élni a természettel összhangban? Akkor a Generation Awake neked való! A lényeg az, hogy végiggondoljuk fogyasztói választásainkat és azoknak a Föld természetes erőforrásaira gyakorolt következményeit. A Generation Awake tagjaként tisztában leszel azzal, hogy döntéseid nem csak saját magadra, de az egész Földre is hatással vannak.
Továbbra is folytatódik a Nulla Hulladék Kvízjátékunk, ahol a regisztrálók 6 pályán keresztül tehetik próbára tudásukat, tanulhatnak új dolgokat a környezettudatos szemléletről!
A Nulla Hulladék Kvízjátékban a regisztrációt követően lehet részt venni, ahol a játék során 6 pillanatképbe sűrítve játszhat a regisztráló (témák: vásárlás, étkezés, az otthonunkban, vízhasználat és szabadidős tevékenység, a kertben). Minden képen (azaz minden pályán) 6-8 kvíz kérdést kap a játékos, melyek a kép egy adott részére kattintva jelennek meg.
A közép-magyarországi
régió Regionális Ökoiskola és Zöld Óvoda Forrásközpontja lett a Humusz
Szövetség, amelynek fő feladata az iskolák és óvodák térítésmentes
mentorálása, támogatása, hogy elnyerjék, vagy megtartsák az
Ökoiskola/Zöld Óvoda címet.
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése c. projektjének célja a gyerekek, diákok környezettudatosságának erősödése, a környezeti nevelési tevékenységek színvonalának és a Natura 2000
A Környezet-és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége (KOKOSZ) és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), mint konzorciumi partnerek a Svájci - Magyar Együttműködési Program SH/4/10 azonosító számú „Égigérő tanterem” című projekt keretében teszik közzé ezt a felhívást, mely támogatási lehetőséget biztosít alapfokú (1-8. évfolyamos) és középfokú (5-8. évfolyamos) iskoláskorú gyermekek erdei iskola programon való részvételéhez minősített szolgáltatóknál.
Támogatás célja:
Lehetőséget teremteni a magyar iskoláskorú gyermekek számára, hogy
- minél több gyermek legalább egyszer eljuthasson erdei iskolába.
- részesüljenek a nevelési-oktatási rendszeren keresztül abban a tanulá