Cetelem Zöldsuli Program

A Magyar Cetelem Bank az elmúlt évek sikereire építve, idén ötödik alkalommal hirdeti meg az általános iskolás gyerekek környezettudatos, felelős gondolkodásának erősítése jegyében a Cetelem Zöldsuli program pályázatot.

A Magyar Cetelem Bank az elmúlt évek sikereire építve, idén ötödik alkalommal hirdeti meg az általános iskolás gyerekek környezettudatos, felelős gondolkodásának erősítése jegyében a Cetelem Zöldsuli program pályázatot.

A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) „Láss a mélyére!” – A kütyüink valódi ára címmel országos környezetvédelmi-globális nevelési vetélkedőt szervez középiskolás diákok számára.

Tanulhatnak-e egymástól a gyerekek és az idősek? Hát persze!
A Magosfa Alapítvány és az Magyar Környezeti Nevelési Egyesület által 2015. április 17. és 19. között szervezett „Kicsik és nagyik” c. képzésen megosztja több éves tapasztalatát.


A legfrissebb mérések (2015. február) kimutatták, hogy a cink, nikkel és bróm vegyületek a határértékeket meghaladó mértékben találhatók meg a hortobágyi veszélyeshulladék-tároló területén kívül is. A minták azt mutatják, hogy a Hortobágyba folyó csatornában is megjelentek a szennyező anyagok. 2014-ben a Greenpeace a telep területén belül is vett mintákat: egyes mérgező nehézfémek akkor is túllépték a határértéket. A Greenpeace továbbra is azt követeli Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertől, hogy azonnal intézkedjen a szennyezés továbbterjedésének megakadályozásáról, illetve a telep felszámolásáról.

Kerti kaland az aszfaltrengetegben, avagy hogyan kertészkedhetsz balkonodon télen-nyáron... A Szamóca Kiskertész Tanoda megmutatja hogyan lehet saját kerted ehető növényekkel a teraszodon, hogyan védd meg a hasznos bogarakat, madarakat. És sok más érdekes témával várnak...


A magyar ruházati piac résztvevői évek óta keseregnek, mivel a hazai vásárlók egyre kevesebbet költenek öltözködésre. Viszont ha a piac nem növekszik is, egy bizonyos terület, a használtruha-biznisz szépen fejlődik.

Az eddigi legnagyobb nyomozás van kibontakozóban csalás vádjával a bio iparágban. Nem tartják be a szabályozásokat – a fogyasztóvédők az Amerikai Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumától (USDA) a program vezetőinek leváltását követelik.
A Wisconsin államban lévő The Cornucopia Institute mezőgazdaság-szabályozási kutatócsoport bejelentette, hogy hivatalos jogi feljelentést tesz 14 nagyipari élőállat tenyésztő üzem ellen, amik állítólag illegálisan címkézik bio minőségűnek az előállított tejet, húst és tojásokat.