Németország
Zanza: Németország
A német kormány már egy 1991-es törvényben megkövetelte a csomagolóanyag gyártóktól, hogy termékeiket visszavegyék. Azóta ezt az elvet a többi fogyasztási cikkre is kiterjesztették. A hulladékpolitika a csővégi stratégiáktól a zárt anyagkörök kialakítása felé mozdult.
Németország
Németországban a kommunális hulladék képződésének csökkentésére irányuló törekvések 1991-ben érték el az első kiemelkedő eredményt, mikor a kormány rendeletet hozott a csomagolóanyagokról. Ez a rendelet a hulladékcsökkentés felelősségét a gyártókra ruházta át. A német kormány, azáltal, hogy a gyártóktól megkövetelte, hogy a csomagolóanyagaikat visszavegyék, majd újrahasználják vagy újrahasznosítsák, megtette az első bátor lépést a kommunális hulladék képződésének csökkentése útján.
A szövetségi kormány két általános célt fogalmazott meg: az egyik a hulladékgyűjtésről, a másik a különválogatásról szólt. A célkitűzés az, hogy az üveg, bádog és alumínium csomagolóanyag 72%-át, a papír, műanyag és kombinált csomagolás 64%-át újrahasznosítsák.
1996-ban azután az 1986-os hulladékgazdálkodási törvényt felváltva megszületett a Törvény a termékek újrahasznosításáról és a hulladékgazdálkodásról, melynek 3 alapelve a következő:
-
A termelést és a fogyasztást oly módon kell megszervezni, hogy a folyamat legelejétől minden megtörténjen a hulladékmegelőzés érdekében.
-
Az elkerülhetetlen hulladékot magas szintű technológiák alkalmazásával hasznosítani kell.
-
A nem hasznosítható hulladékot ártalmatlanítani kell.
A hulladék megelőzése és hasznosítása elsőbbséget élvez az ártalmatlanítással szemben. Ezért a német hulladékgazdálkodási rendszer érvényességi körét kiterjesztették, és a hulladékok között különbséget tesznek aszerint, hogy hasznosításra vagy ártalmatlanításra kerülnek.
Ennek a törvénynek az lett az eredménye, hogy azok a szabályozások, amelyek 1991 óta a csomagolóanyagokra kötelező érvényűek voltak, valamennyi fogyasztási cikkre érvényessé váltak. Mindenkinek, aki árut termel vagy feldolgoz, végső soron viselnie kell a felelősséget értük. De mit jelent a gyártói felelősség? A gyártóknak felelősséget kell vállalniuk az árujuk környezeti hatásáért, különösen a használatuk után. A törvény felsorol néhány példát:
-
A termékeknek hosszú élettartamúaknak kell lenniük, és alkalmasnak a többszöri használatra.
-
A termeléshez hasznosított hulladékot vagy másodlagos nyersanyagokat kell felhasználni.
-
A használt termékeket vissza kell venni, és hasznosítani kell.
A német hulladékpolitika tehát a csővégi stratégiáktól a zárt anyagkörök felé mozdult.
A „Zöld pont" rendszer
A „Zöld pont" rendszer a német cégeknek további ösztönzőket ad, hogy megfeleljenek az országos hulladékgazdálkodási szabványoknak. A rendszert a csomagolási hulladék mennyiségének csökkentésére alakították ki, és három típusú csomagolásra koncentrál:
-
Szállítási csomagolás, pl. raklapok és rekeszek.
-
A másodlagos csomagolást a termék használatához nem feltétlenül szükséges dobozok alkotják. Ezek funkciója a védelem és a figyelemfelkeltés, de általában közvetlenül a vásárlás után kidobják őket (pl. a fogkrémek és gyógyszerek papírdobozai).
-
Az áruval közvetlenül érintkező elsődleges csomagolás (pl. fogkrém tubusok vagy italos dobozok).
Németországban a „Zöld pont" rendszer sikere sok céget arra késztetett, hogy fenntarthatóbb termelési módszereket alkalmazzanak. Azonban a rendszer eleinte nagyon szigorú volt, ami problémákat okozott. Eleinte sok cég túlságosan nehéznek találta az újrahasznosítási kvóták teljesítését. Ezért létrehoztak egy „Dual System" nevű koordináló szervezetet, hogy a cégek számára segítséget és tanácsokat adjon.
A rendszer lényege, hogy a cégek által fizetendő díjakat a csomagolás anyaga és súlya alapján állapítják meg. A „Zöld pont"díjak az egyes anyagok újrahasznosításának tényleges költségeit tükrözik. Az üveget például a háztartások előválogatják, azért az üveg csomagolásért fizetendő díjak meglehetősen alacsonyak. Sokkal többet kell fizetni a műanyagokért, hiszen azokat az újrahasznosító telepen tovább kell válogatni. A terheket kezdetben egyértelműen a gyártókra terhelik, de végső soron a vásárlók is osztoznak rajtuk, hiszen a fogyasztói árak részben a gyártók megnövekedett költségei miatt emelkednek.
A „Zöld pont" rendszer hatására a hulladék mennyisége csökkent. 1992-93-ban a csomagolóanyag felhasználás kb. 4%-kal csökkent. Az újrahasználat aránya növekedett, a másodlagos csomagolóanyagok mennyisége 80%-kal csökkent. Ráadásul a „Zöld pont" rendszer keretében 1993-ban 4,6 millió tonna újrahasznosítandó anyagot gyűjtöttek be. A számok évről évre nőttek, az ezredfordulón készített becslések szerint a német fogyasztók évente átlagosan 60 kg újrahasznosítandó hulladékot gyűjtenek össze.
Természetesen ennek a rendszernek is vannak hiányosságai. A legnagyobb fejfájást az okozza, hogy mit lehet kezdeni az újrahasznosítandó anyag túltermelésével. Ahogy a program egyre sikeresebbé válik, az újrahasznosított anyagokból készített termékek piacát növelni kell. Ahhoz, hogy a program valóban sikeres legyen, a szelektíven összegyűjtött hulladék rendeltetése csak az újrahasználat vagy az újrahasznosítás lehet.
Németország
A fenti példából is látszik, hogy bár az anyagában történő újrhasznosítás fontos ugyan, de önmagában csak a maradék hulladék mennyiségét csökkenti, a keletkező hulladék mennyiségét nem. A szelektív gyűjtés és újrahasznosítás bevezetésével párhuzamosan tehát törekedni kell a valódi megelőző programok elindítására is.