Újrahasználat Münchenben - München
1994-ben a Városháza és egy civil szervezet kiadta az első Javítási kalauzt. Három évvel később indult útjára a Javítások napja, amikor a helyi iparosok a háztartási eszközöket ingyen javítják. A Városházán külön ügyosztály foglalkozik a használt cikk árusítás szervezésével.
Javítási kalauz, javítások napja és bolhapiacok
A Riói Konferencia hatására Münchenben is kidolgozták a „Feladatok a XXI. századra" helyi változatát. Ennek keretében a Müncheni Felnőttoktatási Központban tartották azt a találkozót, ahol a Hulladékgazdálkodási Hivatal úgy döntött, hogy egy brosúrában összegyűjti a müncheni javítóműhelyek címjegyzékét. (Összefoglalónk az első kezdeményezésről és a további sikerekről is beszámol.)
München városa már 1994-ben összefogott a Természetvédők Szövetségével, és teljességre törekvő listát állítottak össze a város javító műhelyeiről, majd a lista kiadásáról és terjesztéséről is gondoskodtak. Azonnal látszott, hogy a kiadványt a polgárok valóban igényelték, a Javítási kalauz első kiadása néhány nap alatt elfogyott.
A Javítások napját először 1997 júniusában rendezték meg. Ezen a napon a helyi iparosok a lakosok tönkrement háztartási eszközeit ingyen javították meg. Az utólagos értékelések azt mutatták, hogy az eszközök kétharmadát kevés munkával (és olcsón) meg lehetett javítani. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb árut valóban megérte megjavítani. Az első akció sikerén felbuzdulva a javítások napját azóta minden évben megrendezik.
2001-ben München és négy másik németországi város közösen kiadott egy 650 címet tartalmazó javítási kalauzt, és a 60.000 példány terjesztéséről is gondoskodott. Ez a tapasztalat azt mutatja, hogy a hulladékmegelőzésnek vannak olyan területei, amelyre a fogyasztók rendkívül nyitottak. Ezeket a kezdeményezéseket a javítóműhelyek és a kiskereskedelmi szervezetek is egyértelműen támogatják.
A használt cikkek piacának kialakítása

Babafejek a bolhapiacon
A javítások terén elért eredményekre építve Münchenben 1998-ban kiadták a „Használt cikk kalauz"-t. A kiadványból kiderül, hogy ha valaki használt árut akar vásárolni többféle úton elindulhat. Rendelkezésére állnak az állandó, rendszeres és alkalmi bolhapiacok, a különböző termékcsoportokra szakosodott használt cikk üzletek, az újságok apróhirdetései és az önkormányzati újrahasznosító központok. A Város közvetlenül is foglalkozik használt cikkek árusításával, erre a célra létrehozták a Használtcikk-árusító Ügyosztályt. 2001-ben 9 hónap alatt az ügyosztály 133.678 árucikket adott el, amit részben a 12 önkormányzati újrahasznosító központ gyűjtött be, részben külön erre a célra szerveztek gyűjtéseket.
A Sachsenstraße 25 szám alatti csarnokban a választék rendkívül gazdag, az árak alacsonyak. Lehet kapni bútorokat, műszaki cikkeket, ruhákat, háztartási berendezéseket, sportcikkeket és edényeket. A 60-as és 70-es évekből származó bútorok és lámpák ugyan még nem számítanak régiségnek, mégis a használtcikk-piac legnépszerűbb „kincsei" közé tartoznak.