Hírek
2018. december 07.
Óriási siker, hogy legalább egy ügyben bűncselekménynek nyilvánította a bíróság a szemétégetést – mondja Vásárhelyi Gábor, a Civil Verőce közösség tagja, akinek számos konfliktusa adódott abból, hogy rendre szóvá teszi a szeméttel fűtést vagy a kerti szemétégetést annak mérgező volta miatt. Az ELTE TTK Fizikai Intézetének kutatója szerint mindez országos probléma, ráadásul nemcsak arról van szó, hogy PET-palackok tűzre kerülnek, hanem arról is, hogy nagyon sokan festékkel és adalékanyagokkal kevert, fának kinéző tárgyakkal fűtenek.
2018. december 06.
A Trash Art Magyarország művészeti program hatalmas kültéri szobrokkal és installációkkal debütált 2017 májusában a Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon, Gödöllőn. Az újszerű stílus, látásmód és eszközhasználat révén a látszólag értéktelen hulladékok minden évben művészeti alkotásként élednek újjá, meghökkentve és a figyelmet felkeltve, osztatlan sikert aratva az ország több helyszínén, kiemelkedő fesztiválján.
2018. december 04.
Idén fehér lesz a karácsony? Ezt nem tudjuk garantálni, de a zöld karácsony csak rajtad múlik! Hazánkban egy átlagos ember évente 500 kg szemetet termel* és ebből a karácsony erősen kiveszik a részét. Tegyük idén egy apró döntéssel zöldebbé és olcsóbbá az ünnepet anélkül, hogy megerőltetnénk magunkat! A Jófogás online kutatása közel négyezer embert kérdezett arról, hogy mennyi csomagolópapírt használnak ajándékozáskor, tisztában vannak-e ennek környezeti hatásával.
2018. december 04.
A WeLoveCycling kétkerekű magazin a Budapest Bike Maffiával és a Treciklivel közösen közösségi kampányt indított, hogy a jövőben még többen tekerhessenek Magyarország bringás útvonalain. A kampány 2018. december 20-áig tart.
2018. december 04.
Az év utolsó hónapjában riasztóan megugrik a megvásárolt, felhasznált, majd szinte azonnal eldobott papír mennyisége. Ráadásul a keletkező hulladéknak csak töredéke kerül szelektív gyűjtőkbe. A felesleges pazarlás helyett a WWF Magyarország idén az ötletes alternatívák és cellulózmentes csomagolások használatára buzdít mindenkit. Elő a fenntartható és kreatív ötletekkel!
2018. november 10.
Az évtizedekig sikeresnek tűnő globális szelektív hulladékgyűjtési és -újrahasznosítási rendszer súlyosan megrendült idén, miután a korábban a legnagyobb papír- és műanyaghulladék-vásárlónak számító Kína 2018 elejétől elutasította, hogy a Nyugat szemétlerakója legyen. A szállítmányok előtt pedig egyre több más ázsiai ország is sorra lezárja le határait.
2018. november 10.
Az ősz az egyik leglátványosabb évszak, lenyűgöző árnyalatokkal színezi át az erdők, ligetek, parkok, útszéli fák és bokrok lombját. A tarka mintás levélszőnyeg nemcsak szemet, lelket gyönyörködtet, de jelentős szerepet tölt be a természetben. Már csak ezért is fontos kérdés, hogy mihez kezdünk saját házunk táján - városokban és falvakban egyaránt - a lehulló levelekkel.
2018. november 10.
A mosás során a műszálas ruhákról is rengeteg mikroszemcse dörzsölődik le, de néhány trükkel ezt enyhíteni lehet.
2018. november 08.
Bár a rossz levegőminőség legfőbb oka a helytelen lakossági fűtés, a társadalom nagy része ezzel nincs tisztában, és más szektort tesz felelőssé a légszennyezésért - mondta Rácz András, az Agrárminisztérium (AM) környezetügyért felelős államtitkára szerdán a helyes tüzelésről szervezett Fűts okosan! tájékoztató kampány részeként szervezett konferencián Budapesten.
2018. november 08.
November 7-én az Európai Bizottság nyilvántartásba vett egy európai polgári kezdeményezést, amelynek alapján a jövőben fel kellene tüntetni az Európai Unióban forgalomban lévő élelmiszerek esetében, hogy nem vegetáriánusnak, vegetáriánusnak vagy vegánnak minősülnek-e.
Oldalak
Friss oktatási hírek a humusz.hu-ról
2024. december 02. | Komposztünnep 2024 - eredmények és összefoglaló |
2024. október 03. | Ötletek komposztos foglalkozásokhoz - hamarosan itt a Komposztünnep |
2024. október 03. | Kielemeztük a kérdőívünkre beérkezett válaszokat – íme az eredmények |
2024. szeptember 20. | Szárba szökkent magocskáink 2. rész - A Zöld Kürt története |
2024. szeptember 17. | Ki a legügyesebb halász? - játékot fejlesztett az Anthropolis Egyesület |
2024. szeptember 04. | Komposztünnep felhívásunkhoz bárki csatlakozhat |
2024. augusztus 29. | Segítsd a Humusz fennmaradást egy kérdőív kitöltésével |
2024. augusztus 07. | Biolearn online konferencia pedagógusoknak |
2024. július 20. | Újrapapír füzetek a Humusznál! |
2024. június 21. | Szárba szökkent magocskáink – 1. rész |