Hírek
2010. november 07.
A kiállítás interaktív formában mutatja be azokat a mindennapi életben használt megoldásokat, termékeket, kreatív alkotásokat, amelyekről nem is gondolnánk, hogy esetleg egy általunk már haszontalannak minősített hulladékból készültek. A szervezők célja, hogy a látogatókat hozzásegítse a tudatosabb vásárláshoz, a környezettudatosabb szemléletmódhoz és az ezt szolgáló cselekvéshez.
2010. november 01.
A Rogers Személyközpontú Oktatásért Allapítvány és a Humusz Szövetség képzéssorozatot szervez. A négy alkalommal tartott oktatás célja megfogható ismeretek és készségeket adni a civil szervezetek képviselői számára civil jogi, pénzügyi, kommunikációs és informatikai téren.
2010. október 28.
1790-ben az ír parlament biztosította azt a pénzalapot, amivel
létrehozták a botanikus kertet. Kert nem csak tudományos célokat tűzött
ki maga elé. Már az első években bebizonyította, hogy egyszerűen csak
szép.
2010. október 22.
A Magosfa Alapítvány Vackor-Váckör környezeti nevelési klubjának októberi összejövetelén Fóris Dóra élménybeszámolóját hallhatjuk a München-Harlaching-i erdei óvodában töltött fél évéről. Az élménybeszámoló egyben ötletadó előadás pedagógusoknak, leendő és gyakorló szülőknek is.
2010. október 22.
A regionális (Pécs, Szeged, Miskolc) műhelybeszélgetések témája a kompetenciafejlesztés, valamint a szülők és az iskola együttműködése az alapfokú nevelés-oktatás során.
2010. október 21.
Az Oriflame Magyarország több várost is érintő akciót kezdeményezett, faültetéssel és a témához kapcsolódó rajzpályázattal hívná fel a figyelmet a természetvédelem fontosságára. Az akció első állomása a budapesti Hunyadi Mátyás Általános iskola, de Miskolcon, Győrben, Szegeden és Pécsett is számíthatunk hasonló programra.
2010. október 20.
Tudományos tanácskozás a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosának Irodájában, az ELTE Társadalomtudományi Karán működő Közös Örökségünk Kutatóműhely szervezésében.
2010. október 20.
Egy hazai médiaügynökség, a reklámszövetség és egy civil szervezet által kiírt pályázat arra ösztönzi a fiatalokat, merjenek foglalkozni a környezetvédelem témájával. A fő kérdés: „Öko-e vagy?”
2010. október 15.
A Humusz Szövetség arra kéri az ökoiskolák pedagógusait és tanulóit, hogy segítsenek felmérni egy magyar (átlag) háztartásra jutó „szemétposta” mennyiségét. A november 1-től 30-ig terjedő időszakban az Ön magán-postaládájába bedobált reklámanyagok súlyát szeretnénk megtudni, amiből ki tudjuk számolni az éves szinten felhasznált nyersanyag mennyiségét és a reklámanyagok gyártásával járó környezetterhelést.
2010. október 07.
Hagyományaihoz híven ismét a szórakoztatva oktatás jegyében hirdette meg új programját a közkedvelt gyermekcsatorna.
Oldalak
Friss oktatási hírek a humusz.hu-ról
2025. szeptember 10. | Kukadiéta 2.0 – avagy hogyan fogyjunk le szemétből, mielőtt teljesen belefulladnánk |
2025. szeptember 02. | Újbudai csoportokat vár a Nulla Hulladék Tanösvény |
2025. szeptember 02. | Pár ezer forint neked, egy zöld tudástár a jövőnek – támogasd a Humusz új honlapját! |
2025. július 31. | Több mint 2,4 tonnányi hulladékot gyűjtöttek a II. Ifjúsági PET Kupa résztvevői |
2025. július 28. | Earth Overshoot Day: a mai nappal túllőttük magunkat |
2025. július 16. | Újrapapír füzetek a Humusznál! |
2025. május 21. | Kiutak portál: egy fenntartható társadalom közös megteremtéséért |
2025. március 11. | A fővárosi óvodák továbbra is pályázhatnak komposztálók létesítésére |
2025. március 08. | 1%-kal közelebb a nulla hulladékhoz |
2025. március 07. | Ismét lesz Ifjúsági PET Kupa! |