Hírek
2013. május 15.
Az Újrapapír Világnapja alkalmából pályázatot hírdettünk meg, melyre 25 oktatási-nevelési intézmány küldte el munkáit az ország egész területéről.
2013. május 13.
Vízkvíz játék a tudatos vízhasználatért, vizeink jövőjéért, jutalom – 12 osztálykirándulás és egyénileg egy táblagép
2013. május 09.
„Gondolkodtál már rajta, hogy használat után mennyi különböző módon
használhatod fel a szemétbe szánt dolgaidat? Ha igen, ezekre az
ötletekre vagyunk kíváncsiak” – ez áll a Zöld Nap Egyesület
felhívásában, amelyet 6–18 éves gyerekeknek hirdettek meg.
2013. május 05.
Nemzetközi környezetvédelmi versenyt hirdet az Erste Alapítvány és a WWF 11 országban. 7-10. osztályos tanulók jelentkezhetnek. A verseny témája az ökológiai lábnyom és az egészséges folyók.
2013. április 30.
Kedves Pedagógusok és Környezeti nevelők! Az előzetes igények alapján, a Humusz az idei évben vállalja
az iskolai újrapapír füzetek nyomdai legyártatását. Annak érdekében, hogy a füzet előállítási költsége minél alacsonyabb legyen (a
magasabb példányszámnak köszönhetően), együttműködő partnereket keresünk
iskolák, civil szervezetek körében. Vállaljuk, hogy összegyűjtjük az érdeklődők igényeit, valamint
megszervezzük a füzet kiadását és terjesztését.
2013. április 22.
Sikeresen zárult Szövetségünk komposztos
projektje, amely a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjának
támogatásával valósult meg! A Humusz Szövetség "Komposztálás a fővárosi óvodákban, általános és középiskolákban a Humusz Szövetséggel" c. programján összesen 30 fővárosi iskola, és óvoda vett részt .:)
2013. április 16.
"A HAPPY-hét során bizonyítást nyert, hogy a víz a legjobb szomjoltó, és a magas cukortartalmú üdítőknek, koffeintartalmú energiaitaloknak nincs helyük a fiatalok étrendjében" - indította a szombatot az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet közleménye.
Oldalak
Friss oktatási hírek a humusz.hu-ról
2024. június 21. | Szárba szökkent magocskáink – 1. rész |
2024. április 03. | „Tanuljunk a természettől!” (BioLearn) műhelymunka |
2024. március 25. | Nagykovácsi, jövünk! – Meghosszabbítottuk a REGISZTRÁCIÓT a Zöld Országos Találkozóra |
2024. március 08. | 1%-kal közelebb a nulla hulladékhoz |
2024. március 08. | Ötletek a fenntarthatósági témahétre - online képzés |
2024. február 22. | Szerinted ki legyen az Erdei Vándor Nagykövete? - SZAVAZZ |
2024. január 18. | Illaberek - módszertani ajánló pedagógusoknak |
2023. december 18. | Komposztünnep 2023 - eredmények és beszámoló |
2023. október 13. | Act Local! Green Startup Challenge - felhívás középiskolás csapatoknak |
2023. október 06. | Egyéni utak a fenntarthatóság felé |