Ha eladhatatlan az áru: zúzzák vagy bálázzák

| Válogatás nélkül bezúzatták a leltározó diákokkal a kiselejtezett árut. Az illetékesek cáfolnak és alaptalan rágalmazásról beszélnek.

Tesco | Válogatás nélkül bezúzatták a leltározó diákokkal a kiselejtezett árut. Az illetékesek cáfolnak és alaptalan rágalmazásról beszélnek.

Hat megye 169 településén, 680 ezer ember életkörülményeit javító hulladékgazdálkodási beruházás valósul meg több mint 7,7 milliárd forintból, 100 százalékos európai uniós és hazai támogatással.


A június végén szervezett csóri Állampolgári Tanács javaslatai között szerepelt egy cserebere fórum vagy bolhapiac megszervezése. Nem nagyon húztuk az időt, augusztus 1-jére össze is hoztuk az első bolhapiacunkat.

A HuMuSz 2007. novemberében, a Ne Vásárolj Semmit! nap alkalmából (a 40 évvel ezelőtti Kiváló Áruk Fóruma mintájára) megalapította a Fölösleges Áruk Fórumát (FÁF). Felhívást tettünk közzé, hogy az emberek hozzanak be hozzánk olyan használati tárgyakat, melyekre valóban nincs szükségünk, csak a fogyasztói társadalom által gerjesztett igényeink miatt vesszük meg.
Az összegyűlt anyagból vándorkiállítást állítottunk össze, mely már több, mint 20 helyszínen volt látható az ország számos pontján (részletes információk: a vándorkiállítás honlapján).
A kiállítás soron következő helyszíne: Adonyi Közösségi-Kulturális Központ és Könyvtár aulája
A kiállítás megtekinthető: 2009. október 30 és november 8-a között
Cím: 2457 Adony Rákóczi út 28.
Read more about Fölösleges Áruk Fóruma vándorkiállítás
Vajon tudják-e, hogy mi kerülhet a komposztálóba és mi nem? Tudnak-e környezettudatos módon vásárolni? Tudják-e, hogy mi az összefüggés a fogyasztási szokásaink és a környezetünk romló állapota között? Tudják-e, hogy mit tehetnek a további környezetkárosítás megakadályozásáért saját házuk táján? Read more about XVI.Hajdúhét