"Sem a füstje, sem a lángja" - NEM a cementgyárra
![](https://humusz.hu/sites/default/files/default_images/alapertelmezett-lead-kep.jpg)
„Nemet
mondanak a nyergesújfalui cementgyár megépítésére
a környék települései, Nyergesújfalu
önkormányzata ugyanakkor támogatja a beruházást,
azonban ahhoz nem járul hozzá, hogy ott hulladék
és veszélyes-hulladék égetésével
állítsanak elõ cementet.” A greenfo híre.
Tát és Mogyorósbánya
képviselő-testülete határozattal utasította
el a cementgyár létesítését,
Tokodon és Tokodaltárón pedig a többi
településhez hasonlóan aláírásgyűjtés
indult a tervezett beruházás ellen - mondta el a
polgármester. Völner Pál, nyergesújfalui
képviselő elmondta, a testület egy ellenszavazattal úgy
határozott, hogy a településre tervezett
cementgyárra igent mond, azonban ahhoz nem járul hozzá,
hogy ott hulladék és veszélyes-hulladék
égetésével állítsanak elő
cementet.
A Holcim augusztus 25-én lakossági
fórumon jelentette be, hogy 60 milliárd forintért
új cementgyárat építene Nyergesújfalu
ipari parkjában. A rendezvényen a térség
civil szervezetei az előzetes környezetvédelmi
hatástanulmány alapján ismertették, hogy
a gyárban évente 25.000 tonna veszélyes
hulladékból származó és 50.000
tonna hulladékból származó alternatív
tüzelőanyagot égetnének el. Úgy
fogalmaztak, "ez a gyár egy hulladékégető,
amely cementet is termel". A környezetvédők
aggályosnak tartották azt is, hogy a gyár Tát
és Nyergesújfalu ivóvízbázisára
települne, amelyet csak azért nem jegyeztek be a
földhivatalba, mert nem volt rá pénz.
A tüntetés után
lakossági fórumot tartottak, ahol a Holcim vezetői is
megjelentek. Itt Márta Irén, a Holcim kommunikációs
igazgatója bejelentette, hogy a lakossági ellenállást
tapasztalva lemondanak a veszélyes hulladékok
felhasználásáról. A bejelentést
"kommunikációs trükknek" minősítette
egy jelenlévő
vezetője. Elmondta, információi szerint a
környezetvédelmi hatóságokat a Holcim nem
kereste meg, hogy módosítsák a környezetvédelmi
hatástanulmányt. A Holcim képviselői elmondták,
ami eddig elkészült, az előzetes hatástanulmány,
a részletes tanulmányban nem szerepel majd a
veszélyeshulladék-égetés. A gyár
vezetői hozzátették, Holcim támogatja olyan
lakossági ellenőrzőcsoportok létrehozását,
amelyek betekinthetnek az új, műszakilag modern gyár
figyelőrendszerének eredményeibe. Ezenkívül
kifizetik a vízgyűjtő terület határainak
felmérési költségeit is.”
Forrás: Greenfo