Zöld út a jövőbe - könyvajánló

Volt-e már arra példa a történelem során, hogy egy faj a saját végzetét idézze elő?

Olyan állatfajt nem tudok mondani, amely saját magát végezte volna ki. De elhíresült példa a Húsvét-szigetek esete, ahol az ott élő civilizáció szépen lassan kihúzta a saját lába alól a talajt: gyakorlatilag kipusztította önmagát.

Az ember különlegesnek számít ilyen szempontból, hogy képes saját magát elpusztítani?

Bizonyos értelemben igen. Az állatokról elmondható, hogy ha egy populáció elszaporodik egy adott területen, akkor egy idő után természetes módon összeomlik, és nem fenyegeti azt az ökológiai egységet, amelyben él. Az ember adaptációs készségének köszönhetően mindig megtalálja azt a módot, ahogy túl tudja élni az adott helyzetet. Végül is ez történik a fejlett világban is: mi már régen nem a saját erőforrásainkat használjuk - ez különösen a gazdag és fejlett ipari országokra vonatkozik. A megapoliszok - például New York, London vagy Tokió - még nem is csak a saját országuk erőforrásait használják, hanem egy globális hatásláncolatot működtetnek. Azokat a kedvezőtlen hatásokat, amelyek az egyébként túlméretezett fogyasztásuk lehetőségeit veszélyeztetik, a megapoliszok képesek exportálni. A légszennyezettség jórészt az ipari termelésnek köszönhetően jött létre, de az erőműveket, az ipari tevékenységet a nyugati fejlett országok exportálták a fejlődő világba, így egyrészt rendelkeznek nyersanyaggal, másrészt a járulékos károk, szennyezések nem náluk csapódnak le.

A civilizáció története tehát egy folyamatos távolodás a környezettudatosságtól, a természettel való meghittebb kapcsolattól?

Manapság ez a tendencia érvényesül, de nem szükségszerű, hogy ez így alakuljon. Ha sorra vesszük azokat a civilizációs lépcsőket, amelyeket a társadalomtudomány ismer, akkor azonban tényleg létezik egy ilyes fajta olvasat. A történelem hajnalán a vadászó-gyűjtögető életmód még harmonizált a természet ciklusaival. Később a mezőgazdaság, a növénytermesztés időszaka is a természettel való kapcsolatra épült. A paraszti kultúra Magyarországon is tartotta magát a 60-as évekig. A generációs váltás akkor következett be, amikor a társadalom többsége elszakadt ettől az életmódtól, és elérkezett az ipari társadalmak korszaka: olyan erőforrásokat kezdtünk használni, amelyek egész évben rendelkezésre állnak. Amiben pedig most élünk, az a poszt-indusztriális társadalom kora: itt az információ a legnagyobb érték, a többség ennek megszerzéséből, közvetítéséből, szolgáltatásából él. Ez egy leegyszerűsített ábra, de érezhető benne egy eltávolodási folyamat a természettől.

Mintha Goleman könyvének eredeti címéül választott Ökológiai intelligencia éppen ezt a szakadékot hidalná át. Hogyan kell érteni ezt a fogalmat?

Amiről Goleman beszél az ökológiai intelligencia kapcsán az egyfajta nyitottság. Az a fajta nyitottság, amikor megértjük, hogy hol a helyünk ebben a világban, és megértjük azt is, hogy azok a tevékenységek, amelyeket akár emberként, akár fogyasztóként vagy kereskedőként folytatunk, globális hatásmechanizmust indítanak el. A Goleman által megkülönböztetett három terület: a geoszféra, a bioszféra és a szocioszféra az ember helyét is kijelöli: a nem organikus, ásványi természeti összetevők, az élőlények összessége vesz körül minket, ezeknek a része az ember is, mint biológiai entitás. A szocioszféra a társadalmi viszonyok összessége, amely az előző kettőre épül rá. A három terület összefügg egymással: azok a hatások amelyeket előidézünk, egészen a geoszféráig gyűrűznek. Goleman egyik előző könyve a harmonikus egymás mellett élés alapjaként meghatározott társas intelligenciával foglalkozik. Az ökológiai intelligencia azt jelenti, hogy a Földdel is együtt kell tudnunk élni - beleértve a többi élőlényt, és azt is, hogy ne változtassuk meg az éghajlatot. Ugyancsak nagy baj, hogy az ösztöneink szintjén nem tudunk sokkal többet, mint azok a kőkori vadászok, akik 15 ezer évvel ezelőtt éltek: a természetes ösztöneink nem felelnek meg annak a fejlettségi szintnek, ahol egyébként az emberi civilizáció most tart. Az utóbbi évszázadok nagyon gyors fejlődése nem alakította ki bennünk azt a képességet, hogy védekezni tudjunk a káros hatásokkal szemben, amelyeket a tevékenységünk előidéz. Félünk az erdőben, pedig vadállatok már nincsenek, de attól nem félünk, hogy bekapcsoljuk a háztartási gépet, amely hozzájárul a klímaváltozáshoz.

A Tudatos Vásárlók Egyesületének tagja vagy, etnográfus, emellett kommunikációs szakember. Hogyan ítéled meg Goleman könyvét szakmai szemmel?

Egy nagyon alapos okfejtéssel készült népszerűsítő könyv. Környezettudományos szempontból nagy meglepetések nem érik az embert, de az emberi perspektíva beemelése értékes dimenzióját teremti meg a könyvnek. Nagyon kevés olyan könyv létezik a könyvpiacon, ami ilyen mélységben próbálja meg összekötni az emberi hatótényezőket és mechanizmusokat azokkal a globális problémákkal, amelyekben jelen pillanatban szenvedünk. Daniel Goleman alapvetően pszichológus és ezt remekül kamatoztatja a könyvben. A Zöld út a jövőbe naprakész könyv: rengeteg most futó projektről esik szó benne és olyan kísérletekről, amelyek - bár lehet, hogy futurisztikusnak tűnnek - de a jelenben zajlanak. Bárki megnézheti őket az interneten és bekapcsolódhat ebbe a diskurzusba.

A magyar kiadás alcíme: A tudatos vásárlás mindent megváltoztathat. Mit jelent pontosan a tudatos vásárlás? Piaci magatartás, életmód vagy inkább filozófia?

Mindhárom és még talán annál is több. A tudatos vásárlás elsősorban egy beállítódást jelent. Annál a felismerésnél kezdődik, hogy mindannyian fogyasztók vagyunk, és mint a fogyasztói társadalomban élők, lehetőségeinket tekintve korlátozott emberek, a vásárlásunkkal tudunk felelősséget vállalni azért a világért, amelyben élünk.

Goleman olyan technikát jövendöl, amelynek segítségével a vásárló azért tud dönteni egy termék mellett, mert birtokában van a termékről való valamennyi információnak és ez alapján képes felmérni, hogy a termék környezetbarát-e, vagy sem. Egy adott termék előállításának ipari folyamatai, valamint a termék által előidézett hatásmechanizmus rendkívül bonyolult lehet. Lehetséges-e mindenre kiterjedő, pontos adatokat kapni egy-egy termékről?

Elméletileg működhet, gyakorlatilag nem. De ha a termék élettörténetének minden mozzanatát regisztrálják, akkor nem járunk messze ettől a víziótól. Van egy csomó lépcsőfok, amiről lehet tudni: mennyi energia szükséges egy termék előállításához, mennyi víz, mennyire újrahasznosítható a termék, stb. Amiről nem lehet tudni, vagy sokkal kevésbé, hogy milyen hatása lehet ezeknek a lépcsőfokoknak összességében. 100%-os tudásra nem lehet szert tenni, de lehet közelíteni ehhez a számhoz és lehet viszonylag pontos és megbízható adatokat kapni, hogy meg tudjuk ítélni, két termék közül melyik a jobb vagy rosszabb.

Minden terméknek megvan az ökológiai jelentése: milyen környezeti előnyökkel és hátrányokkal jár. A piaci szférában a termékek többnyire kőkemény marketinggel adhatóak el. Teljesen megszokott stratégia, hogy egy adott termék bemutatásánál annak előnyeit hangsúlyozzák, néhol kicsit kozmetikázzák azokat. Mennyire torzulnak a termék jellemzői ebben a folyamatban?

Rengeteg a félrevezetés a környezettudatossággal kapcsolatban. Nagyon népszerű mostanság az ún. carbon offset: lehet vásárolni olyan kötvényeket, amelyekkel ellensúlyozhatom a saját üvegházhatású gázkibocsátásomat. Vagyis megvan a látszata, hogy bármit megtehetek, úgyis vissza tudom csinálni. Egy másik példa: nagyon progresszív nálunk a szelektív hulladékgyűjtés, miközben Dániában például ezt a megoldást már régen leírták: ott már nem a szelektív hulladékgyűjtésen van a hangsúly, hanem a hulladék-megelőzésen. Azzal, hogy a hulladékot szelektíven gyűjtöm, azzal nem termelek kevesebbet, csak elhallgattatom a lelkiismeretemet. A termékről való információt lehet közölni, lehet elhallgatni, lehet torzítani. A közvetítő személye lehet a biztosíték.

Mitől lehet versenyképes egy ökológiai szempontból előnyös termék? Mennyire reális egy alulról befolyásolható üzleti modell, ahol a vásárlókon múlik a piaci folyamatok alakulása?

Ez önmagában kevés lenne. A vásárló nagyon fontos ebben a láncban, hiszen akárhogy is van, mi tartjuk életben a rendszer azzal, hogy megvásároljuk a terméket. De nem lehet mindent áthárítani a vásárlóra, akinek valahol tájékozódnia kell, el kell tudnia érni a terméket, információkat kell kapnia róla. Goleman könyvében az a jó, hogy kiegyensúlyozott állítást fogalmaz meg, ahol mind a három piaci szereplő felelősségvállalására nagyon nagy szükség van. Ezt a zárt gazdasági rendszert csak úgy lehet működtetni, ha minden szereplő részt vállal abban, hogy az ökológiai szempontból előnyös termékek domináljanak, vagyis: a termelő tiszta termékeket állítson elő, a kereskedő tiszta termékeket forgalmazzon és ne hallgassa el az információkat, a vásárló pedig a legelőnyösebb termék megvásárlásával tartsa életben a rendszert.

A szereplők közti kommunikációt egy GoodGuide típusú rendszer oldhatná meg, amely egy vonalkód beolvasása után bármely termékről képes volna információkat közölni. Amíg nincs kész ez a rendszer, mit tegyünk?

A GoodGuide-nak az volna az előnye, hogy leegyszerűsítené a folyamatot: a termékek vagy piros lámpát vagy zöldet kapnának, mindez egy másodpercet venne igénybe a vásárló részéről. A technika robbanásszerű fejlődése egyébként már most lehetővé teszi egy ilyenfajta rendszer működését. A mostani rendszer ezzel szemben még nehéz, hiszen proakrivitást igényel: a vásárlónak tájékozottnak kell lenni. Már most is vannak olyan termékcímkék, amelyek segítenek a tájékozódásban, és amelyek mögött hiteles szervezetek állnak, sokszor törvényi garanciával.

Hogyan látod, lesz zöld út a jövőbe?

Nincs más választás. Ha komolyan gondoljuk, hogy teszünk a klímaváltozás ellen, akkor nincs más út. A technikai adottságok talán már adottak, de úgy látszik, még nem tanultunk meg élni velük.

Magyarország hol tart most a környezetvédelemben?

A környezettudatosság nagyon alacsony színvonalú, a szolidaritás vállalása úgyszintén, a többség el van zárkózva, mintha burokban élne. Az emberek nem ismerik fel, hogy nekik is tenniük kell a közjóért. A világ összezsugorodott, ebből a szempontból nincs külön Magyarország, együtt kell cselekedni. És nagyon sokat kell még fejlődni.

Milyen szerepet vállal ebből a Tudatos Vásárlók Egyesülete?

Információgyűjtéssel és átadással foglalkozunk, nyitva tartjuk a szemünket és aztán beszélünk: ez egyfajta mediátori szerep. Próbálunk olyan szolgáltatásokat kialakítani, amelyek segítik az embereket a tudatos vásárlásban.

Mit ajánlanál az olvasónak útravalóul Goleman könyvével kapcsolatban?

A tudatos vásárlók 12 pontjában úgy szól az egyik passzus, hogy: „Mindig van jobb!"Erről van szó. Mindig van jobb termék. Csak venni kell a fáradságot, és nem szabad elhinnünk, hogy rajtunk nem múlik semmi, ha másért nem, azért, hogy tisztább lelkiismerettel élhessünk.

Az interjút Danyi Gábor készítette.

Az interjú forrása: Bookfenc