Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

XIV. Országos Neveléstudományi Konferencia

  • 2014. november 03.
  • Ressinka Agnes

A Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Tudományos Bizottsága égisze alatt immár 14. alkalommal megrendezésre kerülő szakmai rendezvény, a hazai neveléstudomány nagy tapasztalattal rendelkező elméleti és gyakorlati szakembereinek, valamint a tudományos utánpótlás képviselőinek elmélyült munkája nyomán született új kutatási eredményeinek bemutatását célozza meg.

A XIV. Országos Neveléstudományi Konferencia a hazai neveléstudományi kutatások mellett a közoktatás és a pedagógusképzés múltból származó legfontosabb értékeinek és a jövőbeni feladatainak számbavételét tűzi napirendjére, kiemelt jelentőséget tulajdonítva a tantárgypedagógia és a természettudományos oktatás aktualitásainak.

A konferencia időpontja: 2014. november 6-7-8.

Helyszíne: Debreceni Egyetem, 4032 Debrecen, Egyetem tér 1.
 

A Magyarországi Ökoiskola Hálózat a következő szakmai előadásokra, bemutatókra hívja fel a figyelmet az ökoiskola témakörében:


November 06. csütörtök: 15.45 – 16.45 POSZTERSZEKCIÓ Poszter I. (III. emelet)
Energiatudatosságra nevelés az ökoiskolákban
Saly Erika, Neumayer Éva
 

November 06. csütörtök: 16.45 – 18.30 TEMATIKUS ELŐADÁSOK Az egészségnevelés és környezetpedagógia aktuális problémái (I. terem)
Közösségi kutatás - a fenntarthatóság tanulásának egyik eszköze
Könczey Réka, Néder Katalin

November 07. péntek: 11.15 – 13.00 Környezetvédelem és kommunikáció (142. terem)
Ökoiskolák együttműködése helyi környezetükkel
Saly Erika, Könczey Réka, Varga Attila, Néder Katalin 

Részletes program: http://onk2014.unideb.hu/wp-content/program_vegleges/ONK_2014_reszletes_program.pdf

Forrás:az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet hírlevele