Tudják-E, mit (v)esznek?
A Ne várásolj semmit nemzetközi akciónapon a Humusz és a ZöFi aktivistái közvetlenül a fogyasztókkal próbáltak szót érteni. A Nyugati téri Kaiser’s-bõl kijövõ vásárlóktól azt szerették volna megtudni, hogy mi motiválja élelmiszer vásárlásaikat – a szemükkel vásárolnak-e vagy az eszükkel? Figyelik-e vajon az élelmiszerek összetételét és ha igen, mennyire befolyásolja õket a csomagoláson feltûntett adalékanyagok ( E-számok)? Tudják-e vajon mit (v)esznek? [Kalas György cikke a greenfo.hu-n]
A 455 milliós fogyasztót számláló EU élelmiszer piaca ökonómiai szempontból mára telítődött. A háztartások évtizedek óta jövedelmük egyharmadát költik élelmiszerekre és a legpénzesebb ember is csak jóllakásig eszik. A piacon belüli átrendeződések oka leginkább a (multi)vállalkozások koncentrációja, a divatélelmiszerek („light” család, bio termékek, funkcionális ételek) felfuttatása valamint az olcsó feldolgozású termékek dömpingje. A kínálat alapvetően két területen nő: az ipari előállítású, olcsó tömegélelmiszerek vonalán – és a magas tápértékű minőségi élelmiszernél.
Az adalékanyagok megjelenése elsősorban az élelmiszerek ipari méretű feldolgozásához, a nemzetközivé vált élelmiszerpiachoz kapcsolódik – felhasználásuk elsődlegesen a gyártók érdekeit szolgálja. Nem vitás: olyan engedélyezett adalékokról van szó, melyek felhasználás előtt szigorú (állat)kísérletekkel bizonyították ártalmatlanságukat. Az engedélyezettség azonban nem jelent automatikus kockázat-mentességet is, hiszen az akut tünetek jelentkezése függ az egyes emberek egyéni érzékenységétől (allergiára való hajlamától) és aktuális fizikai-lelki állapotától. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az adalékanyagok és az élemiszerrel szevezetbe bekerülő egyéb szennyeződések együttes (szinergetikus) hatása kiszámíthataltan. Egy biztos: az (élelmiszer)allergiások és a táplálkozásra visszavezethető betegségek száma folyamatosan nő.
A korábbi magyar élelmiszertörvény elsődleges céljának a fogyasztók egészségének védelmét jelölte meg. Ennek megfelelően a termelési és forgalombahozási szakasz erős ellenőrzésére koncentrált, ami jó minőségű „engedélyezett” élelmiszereket garantált (kevés adalékanyaggal). Igaz, ennek megfelelően kisebb volt a választék is. Az EU szabályozásban sokkal inkább az információk kapnak prioritást - az előzetes engedélyezési eljárás helyett pedig az utólagos ellenőrzéseké lett a főszerep. A rendszer tehát felvilágosult fogyasztókat feltételez, akiket tájékoztatni kell az élelmiszer összetételéről – aztán majd ő eldönti, hogy kell-e az neki vagy sem.
Az ideális összképet azonban nem csak az egyre szaporodó élelmiszerbotrányok rontják le, de a (táplálkozásra visszavezethető) szomorú egészségügyi statisztikánk és a hazai fogyasztókkal kapcsolatos tapasztalatok is. Az EU-ba való belépés a magyar fogyasztónak nem csak új eladási formákat (diszkont, szupermarketek), új reklámtrükköket (direktmarketing, POS) jelentett – de adalékokkal teljes, ipari előállítású tömegélelmiszereket, sőt élelmiszer csoportokat is (a korábbi 8 ezer fajta helyett 50 ezer féle élelmiszert!). Nálunk tehát különösen fontos lett volna a fogyasztók hatékony tájékoztatásnak megszervezése. Hiába ugyanis az óriási választék – kellő információk hiányában nincs igazi választási szabadság sem az egészségi, sem a környezeti, sem a minőségi szempontok érvényesítésére. Ebben az árak sem segítenek, hiszen a magasabb ár nem feltétlenül jelent jobb minőséget (miként az olcsóság sem feltétlenül egyenlő a silány minőséggel).
Tapasztaltunk szerint azonban a rendszerváltozás mintha féloldalasra sikerült volna, mintha csak a piac egyik szereplőjének találták volna ki. Miközben a multik parádéznak, kasszíroznak - a keresleti oldalt megtestesítő fogyasztó egyre kevésbé nevezhető a piac egyenrangú résztvevőjének. Kiszolgáltatottnak, tehetetlennek érzi magát és már csak legyint. Kár, hiszen az élelmiszert ő veszi és eszi meg. Ha van kockázat, akkor saját (és családja) pénzét és egészségét kockáztatja.
A fogyasztónak jogai vannak. Fogyasztói jogai. Az élelmiszerek eredetéről, összetételéről, tápértékéről, adalékanyagairól (és azok lehetséges élettani hatásairól) való tájékoztatásuk alapvető. De tisztában kell(ene) lennie a piac és a reklám „működésével” kapcsolatban és meg kell kapnia a szüksséges információkat a termelési-elosztási-csomagolási rendszerek környezeti hatásairól, az éppen aktuális élelmiszerbotrányok főszereplőiről. Ezek elvárások gyakorlati érvényesítése az államtól a jelenleginél sokkal átgondoltabb és aktívabb fogyasztóvédelmi politikát feltételez.
A Humusz és Zöfi tegnapi akciója erre hívta fel ismét a figyelmet.