Báránybőr, farkasfarok
Az alábbi választ a Népszabadság nem közölte le. Megjelent a Kisúgóban.
Báránybõrbe bújt pártpolitikai farkasokról vízionál Persányi Miklós a
civil környezetvédõkkel kapcsolatban a Népszabadságban (A tagadás
felelõssége, 2006. március 10.), cikkét éppen a zöld szervezetek
országos találkozójának idõpontjára idõzítve. Nem más foglal tehát
állást az N. Kósa Judit által kirobbantott vitában, mint a környezetért
felelõs miniszter. Kik a zöldek? - teszi fel a kérdést Persányi, és az
általa adott válasz nem más, mint miniszteri pozícióból küldött
kioktatás a civil (ld. még független) szervezetek felé.
A cikk megjelenése napján volt alkalmunk élőben is találkozni a
szerzővel, hiszen ő nyitotta meg a zöldek országos találkozóját. Mintha
nem írt volna semmit sehová, szokásához híven "hulladékforradalomról"
és "barátságos természetvédelemről" kezdett beszélni. Néhány éles kérdés
után mégis kénytelen volt megmagyarázni az általa (vagy famulusai
által?) írott cikk bizonyos részleteit, amelyben a "zöldek" en bloc
médiabohócként, megélhetési lázadóként, kerékkötőként,
mindent-tagadókként jelennek meg. Persányi Miklós szövege azt mondja,
hogy vannak ilyen vélemények, de azt sugallja, hogy minden zöld ilyen.
Hét-nyolc komolyabb konfliktus volt az elmúlt néhány évben, amikor a
zöldek szakmai fellépését sikerült úgy beállítani, hogy a "közakarattal
szemben mennek", hogy "akadályozzák a fejlődést". De vajon kirobbantak
volna-e ezek a konfliktusok, ha betartják a nyilvánosság és a társadalmi
egyeztetés szabályait, ha nem erőből akarják átnyomni a beruházó
akaratát, ha a lakossági és/vagy szakmai szempontok is esélyt kaptak
volna a politikai és a befektetői szempontok mellett? És mi az a
hét-nyolc ügy a 2-300 környezetvédő szervezet napi tevékenysége mellett?
Ha a miniszter végignézte volna a több száz bemutatkozó posztert és
kiadványt a zöldek rendezvényén, mielőtt cikket ír, vajon vállalta
volna-e az igazságtalan általánosítást? Mert bizonyára vannak
"pártbefolyás alatt álló" vagy "befektető csoportok által mozgatott",
"önjelölt", stb. szervezetek (van-e olyan mozgalom, ahol nincsenek?), de
sugallhatja-e egy miniszter, hogy mind ilyen? Kimondottan bántó ez azok
számára, akik napi szolgáltatásokat végeznek, oktatnak, tanácsot adnak,
tanösvényt építenek, szemetet szednek, vitatkoznak a
környezetszennyezőkkel - a felelős tárca és hatóságai helyett.
Többször, több irányból megpróbálták már megbontani a civil zöldek
egységét és demokratikus önszerveződését vagy egyszerűen lenyúlni,
felülről újraszervezni a mozgalmat; több miniszter is megpróbálkozott
báránybőrbe bújtatni a "zöldeket", hogy kórusban bégessenek a miniszteri
retorika megerősítéseként. Évek óta tencenciózus hangulatkeltés folyik a
környezetvédők ellen bizonyos "mértékadó" médiumokban, amelyek
eszköztárába beletartozik az tájékozatlanság, a tudatos elhallgatás és a
szándékos félreértelmezés is. Mintha egyedül a NEM-re lenne érzékeny az
újságíró füle, mikrofonja, kamerája, az IGEN-ek, a NEM-eket alátámasztó
jogi és nem jogi érvek, az alternatív szakmai javaslatok ritkán kapnak
nyilvánosságot. Nem a zöldek tiltakoznak, hanem a média (és a mögötte
álló érdek) pozicionálja a zöldeket tiltakozó, akadékoskodó különcökké.
Az igazi vitának valójában nincs tere.
A zöld mozgalom sokszínűsége számunkra természetes. Belülről nézve,
elkötelezetten és elfogultan szemlélve sem tökéletes, de sok tekintetben
előrébb jár, mint a közélet sok más önszerveződő csoportja. Ha azt
nézzük, hogy mi lett a "politikai osztályból" 16 év alatt, sok
szégyellnivalónk nincs. Az eddigiek alapján nyilvánvaló, hogy csak a
civil alapon működő szervezetek életképesek hosszú távon, mert sokszor
csak ők merik felvállalni a lakosság érdekképviseletét, és csak ők
képesek hitelesen képviselni az ökológiai gondolatot. Jól alátámasztja
ezt a jelenlegi nagy pártok környezetvédelmi teljesítménye vagy a
hat-hét zöldpártocska jelenlegi állapota.
Szilágyi László
HuMuSz