Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 19 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hulladékpolitika elmúlt négy éve

  • 2006. április 25.
  • humusz
Ezt a kormányzati ciklust továbbra a hulladékhegyek növekedése és csõvégi megoldások erõltetése jellemezte. A megelõzés továbbra sem téma, a képzõdõ hulladékok csökkentésére irányuló intézkedések elmaradtak vagy eredménytelennek bizonyultak. Nem történt meg az OHT felülvizsgálata, pedig 2005 végére ezt el kellett volna készíteni. Az NFT II. csupán infrastruktúra fejlesztésre koncentrál, ami nem szolgálja a megelõzésen alapuló fenntartható hulladékgazdálkodást. Továbbra sincs tiszta kép az országban keletkezõ hulladékok pontos mennyiségérõl. 2004-ben már az új kormányrendelet szerint kellett adatokat szolgáltatni, de most, 2006 márciusában még nincsenek ezek az adatok feldolgozva.

Ártalmatlanítás
Aggódva nézzük az EU által támogatott hulladékos nagyberuházásokat. Gazdaságilag és ökológiailag fenntarthatatlan rendszerek épülnek, amelyek évtizedekre meghatározzák a hulladékgazdálkodás egyetlen lehetséges útját. A regionális hulladékkezelő művek telepítését nem egyszer a jog és a lakosság kijátszása, erőből való levezénylés jellemzi (Győr-Sashegy). A védőtávolságok hiánya, a hatalmas szállítási távolságok, a társadalmi nyilvánosság mellőzése évtizedekre konzerválja az újabb társadalmi konfliktusokat. A kínkeservesen és rengeteg európai pénzből megépített technológia (a mechanikai-biológiai kezelés) nem működik Hajdúböszörményben, a kétpói lerakót nem lehet üzembe he­lyezni (ld. 43. oldal), a karsztra tervezett szentgáli lerakó – szerencsére – nem valósult meg. A sokszor kritizált, túlméretezett ISPA-támogatású regionális hulladékkezelő művek után még nagyobb rendszerek vannak készülőben. A szemétégetés (energetikai célú hasznosítás) politikai támogatása a hulladéktermelés további növekedését fogja eredményezni, , miközben újabb ökológiai, gazdasági és társadalmi konfliktusokat szül (ld. Inota, 42. oldal).
A szemétdíj kivetésének módja sok helyen alkotmányellenes, és szinte sehol nem ösztönöz kevesebb hulladék termelésére. A következő években komoly díjnövekedés várható, ami szociális és fogyasztóvédelmi feszültségekhez fog vezetni, ha a díjfizetés rendszere nem lesz arányos és ösztönző.
Nem történt semmi a szerves hulladék lerakóktól való eltérítése érdekében, kivéve a statisztikai maszatolást: EU-s sugal­mazásra a papírt is szervesnek könyveljük, így már kijönnek a kívánt százalékok.
Elegendő hulladékudvar hiányában a háztartási veszélyes hulladék 95 %-a továbbra is a lerakókra kerül.
Az illegális lerakók felszámolása érdekében a tárca kétes eredményességű kommunikációs tevékenységet végzett, erkölcsileg támogatta (anyagilag egyre kevéssé) a HuMuSz és a Turizmus Rt. programját. Szigorították a btk-t, de ennek hatása nem érezhető, mert a jogkövetési és a jogérvényesítési kultúra mit sem változott.


Hasznosítás
A szelektálásban és a visszavételi kötelezettségben történt elő­relépés, de félő, hogy a szelektív hulladékgyűjtés egyoldalú fejlesztése (és ennek kommunikációs eltúlzása), a hulladékfeldolgozó ipar hiánya miatt, csak újabb problémákat szül. Bár a kiépített szigeteken leginkább csomagolóanyagok gyűjtése folyik, ennek költségét (veszteségét) az ipar és a kereskedelem az önkormányzatokra hárítja. A termékdíj rendszer elsorvasztása és a kötelezettek átterelése a licenszdíjas rendszerbe ellentmondásos eredményeket hozott (ld. interjúnkat a 34–35. oldalon). Szaporodnak a statisztikai diadaljelentések – miközben a valós teljesítések ellenőrzése nem biztosított. Ezzel együtt az is igaz, hogy a koordináló szervezetekbe tömörült gyártókról és forgalmazókról jóval többet tudunk, mint a termékdíjat fizetőkről, pláne az egyéni teljesítőkről.
A csomagolások hasznosítá­sát koordináló szervezetek úgy tudják teljesíteni a kötelezettségeiket, hogy a papírt és a vasat 100-130%-osan „túlgyűjtik”, a többi frakció esetében pedig alig képesek elérni a minimális 15%-ot.
A belföldi feldolgozó kapacitás elégtelen, a begyűjtött hulladék nagy része külföldön hasznosul, más országok cégeinek hasznára, és más emberek környezetének kárára.
A lakossági szelektív gyűjtés még mindig csak 6-8%-át szolgáltatja az összes begyűjtött hulladéknak, így az irdatlan mennyiségű eldobó csomagolás, a kéretlen reklámküldemények döntő része továbbra is lerakókat terheli.

Megelőzés
A termékdíjas szabályozás terén a minisztérium konokul átvitte az akaratát a kormányon, és keményen állta a sarat az üdítős és csomagolós lobby ellenében. Emellett a végsőkig kiálltunk, és egy progresszív, Európában egyedi, de ellentmondásos sza­bá­lyozás született (a darab alapú termékdíj), ami bizonyos tekintetben diszkriminatív (az üdítők csomagolását sújtja, de pl. a kozmetikumokét nem). Sőt, még egy formai hibát is vétettek (nem egyeztettek az EU-val), ami miatt most nagyobb a zavar, mint valaha volt. Ha hozzávesszük ehhez a 10 éves késéssel megalkotott betétdíjas szabályozást, amely teljesen súlytalanra sikeredett, a legjobb miniszteri szándék ellenére is gyenge a szabályozás, nem képes megállítani az eldobó csomagolások terjedését és az újratölthető csomagolások eltűnését.
A magyar társadalom életét továbbra is a fogyasztás (és a hulladéktermelés) határozza meg, és ennek káros hatásai ellen nem történik semmi. De tény­leg semmi.
A minisztériumi propaganda „hulladékforradalomról” szólt, szerintünk azonban egy rossz hulladékgazdálkodási gyakorlat konzerválása történt. „Tetszettek volna [igazi] forradalmat csinálni!” Talán píár he­lyett (vagyis inkább mellett) egy kompetens és működőképes apparátust kellett volna szervezni; stratégiát alkotni és ezt megvitatni mindenkivel; releváns jogszabályokat kellett volna módosítani és ki kellett volna használni a szakmai műhelyekben és a civil erőben rejlő lehetőségeket.

HuMuSz