Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hírek

Év: 
1996
Szám: 
Nyár
Szerző: 
Andor

Belgium:

A WATCO vállalat, mely egyben a lakossági hulladék begyűjtésével is foglalkozik, 15 hulladékválogató gyárat üzemeltet az országban. A brüsszeli például évi 180.000 tonnányit dolgoz fel.

Németország:

Több új kukafajtát is kifejlesztettek a közelmúltban. Az első 10-20 háztartást kiszolgál úgy, hogy mindenkinek saját kulcsa van hozzá. A második, azonosító segitségével a beöntött szemét mennyiségét is megméri, míg a harmadik még fejlettebb, mágneses kártyát kell használni hozzá. A kuka megméri a beleöntött szemét súlyát és az adatokat számítógépen tárolja.

Olaszország, Anglia:

Vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy a nagyobb lakosságú városokban a fejenkénti hulladék mennyisége is jóval tetemesebb, mint a kisebb helységekben. (lám-lám a kicsi szép...)

Libanon

fővarosában szeptemberben indították meg az első komposztáló üzemet, melynek nagy szerepe lehet a város jövőbeni hulladékgazdálkodásában, tekintve a szerves anyagok 68%-os arányát.

Nyilatkozat

Mindenki számára ismeretes a garéi hulladéktározó- és tervezett égető problémája (ld. KukaBúvár 1996. tavasz). Úgy érezzük, hogy nem egyedi esetekről van szó, hanem a belső gyarmatosítás elterjedt gyakorlatáról. Ezért született az alábbi nyilatkozat:

  • Tilakozunk az ellen, hogy az országban - sőt külföldön! - keletkező veszélyes hulladékokat egy-egy hátrányos helyzetű településen "munkahelyteremtés" címén tervezik jobb-roszabb technológiával ártalmatlanítani!
  • Követeljük a társadalmi és környezetvédő szervezetek egyenrangú félként való bevonását a döntéshozatalba!
  • Szolidaritást vállalunk az érintett települések lakosságával, érdekvédelmi szervezeteivel.

Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub

ÖKOSZOLGÁLAT - Környezetvédelmi Tanácsadás

Segítünk a "hulladékos problémák" megoldásában. Tanácsadó szolgálatunk széleskörű adatbázissal rendelkezik a szelektív hulladékgyűjtés hazai helyzetéről, lehetőségeiről valamint a begyűjtéssel, újrahasznosítással foglalkozó cégekről. Bárkinek szívesen állunk a rendelkezésére.