Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 17 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Zöldek támadják az inotai szemétégető engedélyét

  • 2007. július 14.
  • humusz
Hibás az inotai hulladékégetõ környezethasználati engedélye - állítják civil szervezetek. A zöldek által felkért szakértõk szerint formailag és tartalmilag sem megfelelõ a dokumentum, hiányoznak az alapvetõ engedélykérõ azonosítók, a tanulmányozott alternatívák és a légszennyezõ anyagok összetevõi. A zöldek szerint a szakhatóságoknak már ezek alapján is el kell utasítaniuk a kérelmet.
   

Az Inotára tervezett hulladékégető ügye már több éve tart. A tervek szerint ez lenne az ország második égetőműve, ahol 100 ezer tonna kommunális hulladékot tüzelnének el. A helyiek és a zöld szervezetek kezdettől fogva tiltakoznak az üzem ellen. Mostanra Várpalota Önkormányzata sem támogatja a tervet - derül ki a Csalán Természetvédő Egyesület, az Egészséges Palotáért Egyesület valamint a Hulladék Munkaszövetség közös közleményéből.

A zöldek arra hívják fel a figyelmet: jogszabály tiltja, hogy egy olyan területen épüljön új szennyező forrás, ahol a légszennyezettség már egyébként is a határérték felett van. Az engedélyeztetési dokumentumból ezt is kifelejtették. A természetvédők azt is kifogásolják, hogy a tanulmány készítői szerint elég az 500 méteres védőtáv, holott az égetőmű várhatóan 1000 méter távolságban, éppen egy lakott területen fejti majd ki legjobban káros hatását. Az inotai hulladékégető ellen szól az is, hogy több szempontból is rosszabbul teljesít, mint az Európában már működő hulladékégető többsége.

A természetvédő egyesületek a drága és veszélyes égetőerőmű helyett inkább a hulladék-felhalmozódás megelőzését javasolják. Ezt például a betétdíjas csomagolások bevezetésével, a hasznosítási fejlesztésekkel és a szerves anyagok komposztálásának népszerűsítésével lehetne elérni.