Vagyonokat költünk saját szemetünkre

"Ne dobd ki, kivisszük a telekre, jó lesz az még valamire!" Mindannyiunk számára ismerősek az ehhez hasonló mondatok: a háborút megélt generációk csak nehéz szívvel váltak meg használt dolgaiktól. De ha nem akarjuk, hogy a riogatások a mindent ellepő hulladékhalmokról valósággá váljanak, vissza kell térni nagyszüleink látásmódjához. Az épp csak lepattogzott, de ki nem dobandó hokedlit a trolin szállítgató néniket váltotta le azóta egy komplett iparág: a hulladékgazdálkodás.

A hulladékgazdálkodás területén a magasabb társadalmi szempontok – mint az élhető környezet, vagy természetvédelem – és a piaci szereplők igényei közötti egyensúlyozás nehéz feladat. Magyarországon évente mintegy 4-5 millió tonna lakossági szilárd hulladékot kell elszállítani és ártalmatlanítani, és ez a szám a növekvő gazdasági teljesítmény és lakossági fogyasztás miatt szép lassan kúszik felfelé. Ennek költségeit az önkormányzatok által szedett hulladékdíjakból kell fedezni, aminek megállapítása a fentiek fényében nehéz feladat. Ugyanis, ha túl alacsony, akkor annak alacsonyabb minőségű munka a következménye, míg ha túl magas, akkor máris búcsút lehet inteni jópár szavazatnak. Környezettudatosságunkat fémjelzi, hogy – Takács Albert, az Állampolgári Jogok Országgyűlési Hivatala általános helyettesének elmondása alapján – eddig kizárólag a közszolgáltatás kötelező volta és a magas díjak miatt érkeztek panaszok az állampolgári jogok érvényesülését felügyelő ombudsmanhoz – hangzott el 2004-ben, a XIII. Országos Köztisztasági Szakmai Fórumon.

Fejleszteni márpedig muszáj

Országos szinten közel 35 milliárd forintot költünk a hulladékdíjakon keresztül háztartásaink szemetének elszállítására és ártalmatlanítására. A fővárosra ebből 7-8 milliárd forint esik. Ez az éves bruttó nemzeti jövedelem mintegy 0,15 százaléka. Elvileg ez az összeg fedezi a napi kiadásokat, azonban a fejlesztésre már nem elég, s ehhez még hozzájön a magyar büdzsé és az EU által finanszírozott projektek költsége.

Márpedig a fejlesztések nem várathatnak sokat magukra, mert a hulladékkezelés terén komoly elmaradásai vannak az országnak. Az elszállításra kerülő szilárd hulladéknak csak mintegy 3-4 százalékát hasznosítják újra (szemben az EU-átlag 33 százalékával), és 83 százaléka kerül lerakásra. A maradékot elégetjük, vagy más módon ártalmatlanítjuk. A tervek szerint a lerakásnak 4 éven belül 60 százalék alá kellene csökkenie, mégpedig – az égetés költséges és szennyező volta miatt – az újrahasznosítás javára. Ehhez szakértők szerint a már meglévő szelektív hulladékgyűjtő-szigeteken és hulladékudvarokon túl a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés fejlesztésére van szükség, ami egyrészt a lakosság hozzáállásának megváltozását, másrészt a kiadások növelését igényli. Szakértői előrejelzések alapján ez országos szinten 2008-ra a hulladékdíjakból származó bevételek mintegy 14 milliárd forinttal történő növelését igényli, így Magyarország ekkor mintegy 50 milliárd forintot költene saját szemetére.

52 milliárd

Ez az összeg azonban a hulladékgazdálkodó szervezetek árbevételének csak egy része. A lakossági szemét elszállítása és ártalmatlanítása mellett számos feladatot látnak el: többek közt az ipari hulladék ártalmatlanítását, gazdálkodó szervezetek hulladékának kezelését. Nagy György, a hazai hulladékgazdálkodással foglalkozó vállalatok túlnyomó részét tömörítő Köztisztasági Egyesülés igazgatójának elmondása alapján partnereik összesített árbevétele mintegy 52 milliárd forint.

Bebetonozva

A magyar hulladékgazdálkodás feladatainak közel 85 százalékát ellátó 95 vállalat között találhatók nagyobb cégek, mint amilyen a budapesti közszolgáltató Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat (FKFV Rt.), ami helyzetéből következően messze a legnagyobb ilyen jellegű hazai vállalat, vagy az ország több városában is közszolgáltató feladatokat ellátó A.S.A. Magyarország Kft. A kisebb vállalatok, vagy egy-egy település, illetve kisebb térség hulladékgazdálkodásával foglalkoznak, vagy a nagyobb közszolgáltatók feladatspecifikus alvállalkozói (az FKFV Rt. kilenc alvállalkozót foglalkoztat).

Azonban a hulladékgazdálkodási piacon a verseny csak kevéssé érvényesül. A közszolgáltató cégeket az önkormányzatok közbeszerzési pályázat útján választják ki, általában több évre. Új szereplő számára a belépés a piacra meglehetősen költséges, és csak az előző közszolgáltatói szerződés lejártával lehetséges, ráadásul ha a hulladékgazdálkodó cég száz százalékos önkormányzati tulajdonban van, versenyjogilag nem is szükséges közbeszerzési pályázatot kiírni a közszogáltató kijelölésére. Példaképp az FKFV Rt. is száz százalékos önkormányzati tulajdonban van, és a fentiek fényében belátható ideig egyedüli esélyes a budapesti hulladékgazdálkodás ellátására. Mindez azért nem okoz gondot, mert a szabad verseny érvényesülését súlyos környezetvédelmi szempontok elvi alapon is korlátozzák. A hulladékkezelés fejlesztéséhez szükséges beruházások ugyanis nagy összegekről szólnak.

Begyűrűzik

Az olajár napjainkban tapasztalható szárnyalása – habár néhány tényező miatt késleltetett hatással jelentkezik – a hulladékgazdálkodásban is érezteti majd hatását. Szelektív hulladékgyűjtés esetén ugyanis az újrafelhasználás költségeinek mintegy 8-15 százaléka esik az üzemanyagra, a hulladék típusától függően (műanyagot fajlagosan drágább szállítani, mint papírt). Ez a közeli jövőben a hulladékdíjakban is érezteti majd hatását, de a szelektív gyűjtőrendszer kiépítésének költségeihez képest nem lesz súlyos pluszteher."

Forrás: a cikk a FigyelőNet  oldalain jelent meg.  (A cikkhez tartozó keretes írásokat lásd az eredeti honlapon.)