Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 17 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Új kutatás a maradék hulladék összetételéről

  • 2007. november 01.
  • humusz
A Föld Barátai jelentést adtak ki, amely azt elemzi, hogy az alapos újrahasználat, újrahasznosítás és a komposztálás után milyen anyagok maradnának vissza a települési szilárd hulladékban, azaz a háztartási hulladékban. A tanulmányt [1] kivitelezõ EnviroCentre Consultants úgy találta, hogy a hulladék visszagyûjtési arány javításával illetve néhány jelentõsebb súlyú hulladékáram megcélzásával jelentõsen csökkenteni lehetne a maradék hulladék mennyiségét.

Minél kevesebb a hulladék, annál kevesbé van szükség olyan hulladékkezelő létesítményekre, mint például a lerakók, a mechanikai-biológiai üzemek vagy az égetők. A nagyobb arányú újrahasználat, újrafeldolgozás és komposztálás csökkenti a klímára gyakorolt kedvezőtlen hatásokat, ugyanakkor növeli a nyersanyag felhasználás hatékonyságát. A tanulmány második szakasza azt méri fel, hogy milyen hulladékgazdálkodási eszközöket lehet alkalmazni annak érdekében, hogy ezeket az anyagokat újrahasználják, újrafeldoglozzák, komposztálják, vagy éppen megelőzzék keletkezésüket.

A riport igen időszerű, mivel a háztartási hulladék (vagyis az a hulladék, amit nem használnak vagy hasznosítanak újra illetve nem komposztálnak) kérdése egyre nagyobb hangúlyt kap mind a brit kormány, mind a helyi önkormányzatok gondolkodásában. A kormány által készített és májusban életbe lépett 'Anglia Hulladék Stratégiája' c. anyag a maradék hulladék csökkentését tűzi ki célul és azt javasolja, hogy a helyi önkormányzatok hulladékgazdálkodással kapcsolatos teljesítményét a maradék hulladék tonnája/fő mutatóval mérjék [2].

Dr Michael Warhurst, a Föld barátai Egyesület 'hulladék és nyersanyagforrások' kampányának vezetője szerint: „Ez a lenyűgöző tanulmány megmutatja nekünk milyen kihívásokat és a lehetőségeket rejt a maradék hulladék hosszútávon való teljes megszüntetése. Nyilvánvaló, hogy ez a helyes út a klímára gyakorolt hatások csökkentéséhez és a nyersanyag felhasználás hatékonyságának növeléséhez is. Nagyon várjuk a második szakasz eredményeit a lehetséges intézkedésekről."

„Örömmel keresünk fel más érinetteket is annak érdekében, hogy olyan eszközöket ismerjünk meg, amelyek valóban jelentős mértékben tudják csökkenteni a maradék hulladék mennyiségét - nyilatkozta Dr Cathy Maguire, az EnviroCentre vezető kutatója. Azt is javasoljuk, hogy a kormány javítson a hulladékgazdálkodással kapcsolatos adatszolgáltatás minőségén. Úgy látjuk ugyanis, hogy az elérhető adatok igen szegényesek, továbbá nem biztosítanak megfelelő alapot a döntéshozatalhoz és a stratégiafejlesztéshez, pl. a termékpolitikához való kapocslódás feltérképezéséhez."

Az eredményeket két "forgatókönyv" alapján becsülték meg. Az egyik azt feltételezi, hogy minden újrafeldogozható anyagot valóban újrahasznosítottak (hipotézis), a másik szerint az újrafeldoglozható anyagok egy része így is úgy is a háztartási hulladékban köt ki, mert a háztartások nem használják ki megfelelően az újrahasznosítás lehetőségeit, pl. a hulladékszigeteket (gyakorlati szcenárió).

A háztartási hulladék legjelentősebb típusai a hipotetikus forgatókönyv szerint a következők: "egyéb papír és karton" (tapéta, zsebkendő stb.), építkezési hulladék és sitt, bútor, egyszer-használatos pelenkák és vegyes hulladékzsákok. A gyakorlati szcenárió eredményei hasonlóak, csak itt a legnagyobb részt a konyhai hulladék teszi ki. Ebben a forgatókönyvben a műanyag csomagolások súly apaján be sem kerültek az első 10 közé.

Forrás: a Föld Barátai sajtóközleménye
http://www.foe.co.uk/resource/press_releases/new_research_finds_out_wha_15102007.html

Fordította: Körözsi Andrea Edit, Balogh Emese


További információk a Föld Barátai sajtóirodájától: 0044 20 7566 1649.

Kiegészítések

[1] A riport on-line is elérhető a http://www.foe.co.uk/resource/reports/residual_waste.pdf honlapon.

A tanulmányt Robin Curry and Cathy Maguire állította össze. Elérhetőségük: EnviroCentre Belfast, Tel: 028 9027 8330; http://www.envirocentre.co.uk/

[2] Az angol hulladékgazdálkodási stratégia célkitűzése: a háztartási hulladék nem újrahasznált, újrahasznosított vagy komposztált részét a 2000. évi 22.2 millió tonnáról 29%-kal le kell csökkenteni 2010-ig 1(5.8 millió tonnára), majd 2020-ig 12.2 millióra (45%-os csökkentés). Ez egy főre nézve 50%-os csökkenést jelent (450 kg per fő 2000-ben és 225 kg per fő 2020-ban).
http://www.defra.gov.uk/environment/waste/strategy/

A kormány azt is előírányozta, hogy a helyi önkormányzatoknak a jövőben jelenteniük kell a "egy főre jutó nem újrahasznált, újrahasznosított vagy komposztált háztartási hulladék" mennyiségét. Ez a mutató rávilágítana a hulladék csökkentéséért tett törekvések és sikerekre, valamint az újrahasználat, újrahasznosítás és komposztálás szintjére is. http://www.defra.gov.uk/environment/localgovindicators/pdf/Indicators/Waste.pdf