Hírek téma szerint
"Elsõ körben 300 XI. kerületi lakos és intézmény csatlakozott hétfõn ahhoz a programhoz, mely az otthoni zöld hulladék-hasznosítást oldja meg."
Közel négy év küzdelme után eldõlt, hogy Várpalotán nem épülhet fel a Közép-Duna-Vidéki Hulladékgazdálkodási Társulás hulladékégetõje. Úgy tûnik, a társulás nem tanul a hibákból. Ugyanis nem az égetõt kiváltó alternatívát kerestek, hanem egyszerûen csak új helyszínt az égetõnek. A kiszemelt település ezúttal Oroszlány.
A pestszentlõrinci Karinthy Frigyes Két Tanítási Nyelvû Gimnáziumban amerikai mintára négy évvel ezelõtt elõször két ivókutat szereltek fel. Arról, hogy honnan jött az ötlet, hogyan jutott el az ivókút Magyarországra, és hogy mik az elmúlt évek tapasztalatai, Hutai László, az iskola igazgatója beszél, aki egyben a projekt megálmodója is. Az interjú célja egy olyan ötlet bemutatása, mely bármelyik iskolában vagy más intézményben megvalósítható. Nagy Andrea interjúja.
2008. október 20.-án (hétfõn) 17 órakor a sajóbábonyi polgármesteri hivatalban közmeghallgatásra kerül sor a Sajóbábonyba tervezett hulladékégetõ kapcsán. Szervezetünk lakossági megkeresésre kezdett el foglalkozni az üggyel és szakmai indokok alapján elutasítja a tervezett égetõmûvet. Érveinket a közmeghallgatáson részletesen bemutatjuk.
November utolsó péntekén, idén kilencedik alkalommal ünnepeljük meg Magyarországon a Fogyasztásszüneti Napot. Arra szeretnénk buzdítani a pedagógusokat, hogy a nagy karácsonyi bevásárlási láz kitörése elõtt, álljanak meg és próbálják meg megállítani diákjaikat is. Szervezzenek Fogyasztásszüneti Napot, ahol van idõ és alkalom elbeszélgetni a fogyasztói társadalom lehetõségeirõl és problémáiról, és van lehetõség feltenni magunknak a kérdést: valóban a vásárlás, az anyagi javak birtoklása tesznek boldoggá?