Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 19 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Tájsebészet program 2005-ben

  • 2005. június 22.
  • humusz
tajs_2.jpg Jûnius 14.-én a HuMuSz Házban megtartott díjátadó ünnepséggel lezárult a Tájsebészet program idei kiírása

A Hulladék Munkaszövetség 2005-ben is meghirdette a Tájsebészet programját, 2001 óta immár negyedik alkalommal. Ebben az évben is elsősorban az oktatási intézmények és helyi civil szervezetek aktivitására számítottunk.

A programban 2001-től 2004-ig összesen 510 csoport vett részt. Az általuk feltárt illegális hulladéklerakók száma 2768, a felszámolt lerakóké kb. 850 volt.

Az idei kiírásban, mint minden évben, részben kicserélődött a pályázók zöme, bár az országos zsűri elé került pályamunkák mintegy felét már rutinos pályázók, több éve tájsebészkedő csoportok adták be, köztük a tavalyi évben az elsők között végzett mosonszentmiklósi (első helyezett), lábatlani (második helyezett) és telkibányai (különdíjas) csapat. Mégis új győztest avattunk idén: a Gödi Tájsebészek (Pest megye) pályamunkája nagy fölénnyel lett első az országos zsűri döntése szerint. A csoportra mindvégig a hallatlan lelkesedés, fáradhatatlan szervezőmunka, intenzív társadalmi és médiakapcsolatok kialakítása volt jellemző. A második helyezett Soponyai Faluszépítő Egyesület (Fejér megye) is már évek óta részt vesz a Tájsebészet progamban, évről-évre egyre eredményesebb munkát végezve. Idén ők voltak az egyik olyan csoport, amely élt az Öko-Pack Kht. által felajánlott lehetőséggel, és közös lerakófelszámolási akciókat szerveztek. A harmadik helyen az egyetlen komoly Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei pályázatot benyújtó nagykállói Korányi Frigyes Gimnázium csapata végzett, akik szintén nem először neveztek be a programba. Mindhárom csoport különböző értékű digitális fényképezőgépekkel, és a HuMuSz ajándékcsomagjával lett gazdagabb.

A zsűrinek komoly dilemmát okozott az, hogy sok volt egységesen magas színvonalú pályamunka, így nagyon szoros verseny alakult ki az országos harmadik hely megszerzéséért. Ebben a versenyben egészen kicsi különbséggel maradt le az ecsédi Gyurgyalag csoport és a telkibányai Szepsi Csombor Márton Általános Iskola. Őket különdíjjal jutalmaztuk: a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium jóvoltából buszkiránduláson vehetnek részt hazai Nemzeti Parkokban.

Idén először külön díjaztuk azokat a településeket is, amelyek beneveztek a „0 lerakós település” kategóriájába. Itt a pályázati anyagban azt kellett bizonyítani, hogy a település közigazgatási határain belül nem található illegális hulladéklerakó, illetve le kellett írni azt is, hogy miként sikerült elérni ezt a példaértékű állapotot. Három település pályamunkája érkezett be a régióközpontokhoz: a Fejér megyei Jenő, a Pest megyei Perőcsény, valamint a Győr-Moson-Sopron megyei Vág írta le, hogy miként tudják megőrizni falujukat az illegális hulladéklerakás okozta környezeti ártalmaktól. A vági példa talán ismerős lehet néhány év távlatából: ebben a kis faluban szervezte meg a Reflex Környezetvédő Egyesület 2000-ben azt a mintaprogramot, amelynek során kipróbáltuk több helyszínen a Tájsebészet módszertanát, tematikáját. Ezt követően bővítettük országos szintűvé a programot.

2005-ben 118 csoport nevezett a programra, amelyek 640 illegális hulladéklerakót derítettek fel. Ebből 208 került társadalmi eszközökkel felszámolásra. Ebben az évebn becsléseink szerint 7000 önkéntes dolgozott az illegális hulladéklerakók felszámolásán.


A program egyik új elemeként a tavalyi évben együttműködési megállapodást kötöttünk az Öko-Pack Kht.-vel, amelynek tartalma, hogy a Kht. kötelezetti körébe tartozó szolgáltatók felszámolási akciókkal segítenék a legeredményesebb Tájsebész-csoportokat. E megállapodás keretében sikeres felszámolási akciókat bonyolítottunk le pl. Soponyán (Fejér megye), Győrújbaráton (Győr-Moson-Sporon megye) illetve Pesthidegkúton is. Az idei évben az országos helyezetteket és a különdíjasokat jutalmazzuk meg ilyen módon, így motiválva őket még inkább arra, hogy próbálják meg megőrizni a rendet annak érdekében, hogy minél több „0 lerakós' település legyen hazánkban.


Eredmények:

Országos díjazottak:

  1. Gödi Tájsebészek

  2. Soponyai Faluszépítő Egyesület

  3. Korányi Frigyes Gimnázium, Nagykálló


Különdíjasok:

Szepsi Csombor Márton Általános Iskola, Telkibánya

Gyurgyalag csoport, Ecséd


Országos zsűri által elismert pályázatok:

Vértesszőlősi Általános Iskola Zöld Szív Klubja

Lábatlani Természetbarátok Egyesülete

Galagonya Egyesület, Nemti

Szügyi Általános Iskola

Cserhát-Ipoly Környezet- és Természetvédelmi Egyesület, Nógrádsipek

Zöld Szív, Rózsaszentmárton

Comenius Iskola, Szekszárd

Scarabeus, Vép

Pér apraja-nagyja”

Határbarátok, Mosonszentmiklós

Deák Ferenc Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda, Söjtör

SK Csopor, Pécs

Szimbiózis Alapítvány, Miskolc


0 lerakós települések:

Perőcsény

Vág (Vági Általános Iskola)

Jenő (Jenői Általános Iskola)