Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szennyvízből termel energiát a község

  • 2009. június 18.
  • humusz
Szerző: 
admin
Közel 94 millió forint összegű uniós forrásból valósul meg a szennyvízkezelő Németkéren, ahol nem csatornát építenek, hanem természetbarát, talajbiológiai tisztítású megoldást terveznek.

 

Aláírtuk a szerződést arról a 93,7 millió forintról, amelyet a Dél-Dunántúli Operatív Program keretében nyertünk el a tervezett szennyvízprogramhoz - mondta Horváthné Gál Erika, a Tolna megyei település polgármestere, majd hozzátette, hogy a beruházás teljes költsége közel 110 millió forint, a munkát várhatóan augusztusban kezdik el, közel egy évig tart majd.


Husángfűz ültetvény


A szennyvízkezelésre természetbarát módszert választottak, úgynevezett husángfűzes talajbiológiai tisztítású szennyvízkezelő építését tervezik. A polgármester szerint a község határában nyílt tárolót építenek a földbe, ide szállítják a szippantott szennyvizet. A tisztított víz a gravitációnak köszönhetően beavatkozás nélkül lefolyik, és energetikai célra nemesített husángfűz-ültetvényt táplál majd.  

A fennmaradt iszapot sűrítik, majd megfelelő technológiával víztelenítik, szárítják, így a mezőgazdaság számára használható iszapkomposzt keletkezik. A husángfüzet évente vágják és energetikai hasznosításra eladják. A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése című pályázaton a Tolna megyei falvak közül Németkér mellett Kurd közel 590, Harc 193 millió forintot nyert erre a célra. Ezen a két településen csatornát is építenek.

 

Forrás: uniospenz.hu