Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vízkonfliktusok - könyvajánló

  • 2009. november 06.
  • beus
Egy érdekes könyvet szeretnénk a figyelmükbe ajánlani, "Vízkonfliktusok - Küzdelem egy pohár vízért" címmel. A nemrégiben megjelent tanulmánykötet fókuszában a környezeti szűkösség fogalma áll, kiemelt tekintettel az édesvízhiány és vízszennyezés okozta problémákra, valamint részben a szűkösség következtében kialakuló konfliktusok módjaira, megjelenésük lehetséges földrajzi helyeire, okaira és a várható következményekre.

 

Napjainkban 1,1 milliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez, és ez a szám néhány évtizeden belül hárommilliárdra emelkedhet. A borúlátóbb forgatókönyvek még ennél is messzebbre mennek, ezek szerint 2025-re az emberiség 66%-ának nem lesz elegendő ivóvize.

A mű szerzői főként környezetpolitikával, konfliktuselemzéssel, gazdaság- és társadalomföldrajzi, valamint nemzetközi jogi (elsősorban vízjogi) kérdésekkel foglalkozó fiatal kutatók, környezetvédelmi szakemberek, ezáltal a kötet referenciaként szolgálhat a közép- és felsőoktatásban tanuló hallgatóknak, környezetvédelmi szakembereknek, de jellegénél fogva rengeteg érdekességet tartogat környezetünk védelme iránt fogékony, szerencsére gyarapodó számú olvasóközönség számára is.

A kötet szerzői a „vizes ügyek” különböző aspektusait vizsgálják ugyan, de a tanulmányok célja minden esetben közös: felhívni a figyelmet az emberiséget ér kihívásokra, bemutatni a következő évtizedek várhatóan súlyos környezeti, politikai és társadalmi problémáit, új fogalmak segítségével megoldásokat találni a felmerült gondokra.



Tartalomjegyzék:


Glied Viktor
Globális vízproblémák

Selján Péter
A természeti erőforrásokért folyó küzdelem biztonságpolitikai vonatkozásai

Glied Viktor
Kiszáradó Afrika, szomjazó kontinens – Afrikai vízproblémák

Faragó Éva
A nigériai Borno tartomány vízgazdálkodása

Grünhut Zoltán
Vízért szomjazó, véráztatta föld – Az arab-izraeli konfliktus vízügyi kérdéseiről

Vörös Zoltán
Háborúban a környezetért, a környezettel szemben – Kína vízproblémái a 21. század elején

Ágó Ferenc
Biztonságpolitikai strukturális és funkcionális analízis alkalmazása a közép-ázsiai vízkonfliktusban

Wilhelm Zoltán – Déri Iván – Kisgyörgy Péter – Orbán Zsuzsa – Szilágyi Sándor
Hagyományos vízmenedzsment Indiában

Keserű Dávid
Ausztrál vízproblémák

Hegyi Ákos
Chicago vízbázisvédelme

Varga Miklós
Tankerbalesetek a tengereken

Horváth Norbert
Politikai vizeken – Határvízi diplomáciai esetek

Grünhut Gábor
A megmérgezett folyó

A könyv megrendelhető a kiadótól a www.afrikatanulmanyok.hu oldalon.

Ára: 2590 Ft, 272 oldal