Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Minden harmadik élelmiszer külföldi a magyar boltokban

  • 2009. október 24.
  • beus
Az utóbbi években jelentősen emelkedett az import élelmiszerek aránya Magyarországon; amely mára a szakértői becslések szerint meghaladja a 30 százalékot – áll az Agrármonitor összegzésében.

 

2000 és 2003 között az ez az aránya alig változott, 12-13 százalékot tett ki. Az ország uniós csatlakozásának évében 17 százalékra nőtt, majd 2005-ben 26 százalékra ugrott. Ezután lassabban, de folyamatosan emelkedett. S

zabó Márton, a Kopint-Tárki vezető kutatója emlékeztetett, hogy az élelmiszerimport arányát nehéz megbecsülni, mert a külföldről érkező élelmiszereket gyakran feldolgozzák és egy részét kiviszik az országból. Hozzátette: a forint árfolyama nem hat jelentősen az importra, mivel a nagy élelmiszer-áruházláncok saját beszerzési hálózatukkal hosszú távú szerződéseket kötnek.

Az elemzés szerint a feldolgozott magyar élelmiszerek kivitelének értéke tavaly 3,6-3,8 milliárd euró körül mozgott. Az országba érkező feldolgozott élelmiszerimport értéke pedig 3,0-3,1 milliárd eurót tett ki. Az export értéke 2000-ben még 1,8 milliárd euró körüli volt, és 2005-ben 2,3 milliárd eurót tett ki, az importé azonban gyorsabban nőtt, mintegy 900 millió euróról 1,9 milliárdra. 

 

Forrás: MTI / elelmiszer.hu