Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 19 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Program készül a biohulladék hasznosítására

  • 2005. június 08.
  • humusz

A biohulladék hasznosításának fokozására a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) elkészítette szakmai program-tervezetét, amelyet a kormány még az idén elfogad - mondta Hornyák Margit, a tárca fõosztályvezetõje egy szakmai konferencián.

  1. Közölte: az Európai Unió szabályaival összhangban a lerakóra kerülő települési hulladék biológiai bomló hányadát 2007-ig az 1995-ös bázis 50 százalékára, 2014-ig pedig 35 százalékára kell csökkenteni.

A kormányzati program egyrészt a komposztálás elterjesztése érdekében végzett felvilágosító kampányra, másrészt az ahhoz szükséges eszközök támogatására terjed majd ki - tette hozzá a főosztályvezető.

A KvVM adatai szerint szerves hulladékból 1995-ben valamivel több mint 2 millió tonna, a háztartási hulladék mintegy fele landolt szeméttelepeken. Az EU a tíz évvel ezelőtt lerakott mennyiséghez képest 2004-ig 25 százalékos mérséklést írt elő.

Hornyák Margit kifejtette, hogy míg a szerves hulladéknak számító papír jó arányban hasznosul, addig a növényi- és állati eredetű biohulladékok kevésbé.

A tavalyi határidőt Magyarország a papír újrahasznosításával teljesítette, ám a további határidők csak a növényi- és állati eredetű biohulladékok hasznosításának fokozásával tarthatók - mutatott rá a főosztályvezető.

Jelezte, hogy a formálódó kormányzati program elsősorban a növényi eredetű zöldhulladékok hasznosítására összpontosít, mert ennek a hulladékfajtának viszonylag könnyebb a kezelése. Rá kell venni a kertes övezetekben élőket, hogy az osztrák és német példa alapján helyben, saját maguk komposztálják szerves hulladékukat - fűzte hozzá Hornyák Margit.

Kitért arra, hogy a nem komposztálható szerves hulladékokat a folyamatosan épülő regionális hulladékkezelő rendszerekben mechanikai és biológiai kezelés után biomasszaként vagy biogázként energetikai célokra lehet felhasználni.



Forrás: www.kvvm.hu





Weboldal ajánló:
www.szike.hu