Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 16 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Összeomlott a szelektív hulladékgyűjtés az Egyesült Államokban

  • 2008. december 10.
  • humusz
A gazdasági pangás utolérte a hulladékhasznosítást is az Egyesült Államokban, számos kisebb településen már fel is hagytak a szelektív szemétgyûjtés néhány formájával, olvasható a New York Times tegnapi számában.

 

A lap szerint jelenleg még nincsenek jelei az amerikai újrahasznosítási program teljes leállásának, ugyanakkor gazdasági vezetők a rendszer hirtelen lassulására számítanak, többéves növekedés után.

Számos kisebb amerikai településen már leállították az újrahasznosítást az olyan, kisebb hasznot hozó anyagok esetében, mint a műanyagok és a fémek. Az ország nyugati partvidékén a vegyes papírhulladék ára jelenleg 20-25 dollár tonnánként, októberben még 105 dollár volt. A hulladék bádog tonnája a korábbi 327 dollár után csupán 5 dollárt ér. Hozzáteszik: az üveg iránt nagyobb a háztartási kereslet, ezért annak ára nem csökkent ekkora mértékben.

A keleti parton, New Yorkban 50 dollárról 10 dollárra csökkent a papírhulladék tonnánkénti ára az elmúlt két hónapban, Bostonban 5 dollárra esett az ár. A cikk szerzői megjegyzik: a hulladék iparágban korábban is változó árakat lehetett tapasztalni, de ekkora zuhanásra még nem volt példa. Az árak gyors csökkenésének egyik oka a kínai kereslet csökkenése lehet. Kína ugyanis az amerikai újrahasznosított hulladékok legnagyobb exportpiaca.

Az újság szerint kínai és amerikai papírgyárak, amelyek korábban szerződésben vállalták az újrahasznosított papír átvételét, most a nehéz körülményekre hivatkozva kibúvókat keresnek. Válságos helyzetbe kerültek az illegális hulladékgyűjtők is, akik kénytelenek voltak felhagyni korábban jövedelmező tevékenységükkel.

 

 

Forrás: Greenfo