Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 19 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem bíznak a budaiak a Tescóban

  • 2005. november 08.
  • humusz
bevas_kocsi.jpg"Nem kérnek a Tesco bevásárlóközpontból a XII. kerület lakói, akik 350 aláírást is gyûjtöttek, hogy visszakapják Plus ABC-jüket. Az önkormányzat pályázat kiírása nélkül döntött a Tesco mellett, írja a Népszabadság."
"Még áprilisban egyezett meg a kerület a honvédségi lakótelephez tartozó Plus ABC-ről az addigi tulajdonos Honvédelmi Minisztériummal. Az üzlet 118 millió forintért a XII. kerület birtokába kerül.

Már ekkor tárgyalásokat kezdeményezett a Tesco Global Áruházak Rt.-vel az önkormányzat, ám a lakossági fórumokon kiderült, a környékbeliek jelentős része nem akarja a Tescót. Pályázatot követeltek azt, azonban nem írtak ki. Július végén tárgyalták az üzemeltető kijelölését, s megállapodtak arról, hogy a következő tizenöt évben a helyiséget a Tesco bérelje, s azon túl még tíz évre opciós jogot szerezzen.

A Tesco vállalta az épület átalakítását, vagy új építését azonos alapterületen, továbbá azt is, hogy az árukészlettel hozzájárul a megnyitandó kerületi szociális bolt működéséhez. A boltot nyolc éve működtető Plus Kft. hasonlóan jó feltételeket tartalmazó ajánlattal állt elő, megoldották volna a buszvégállomás indítóhelyiségének kialakítását, s ők is hozzájárultak volna a szociális bolt működtetéséhez. A hasonló ajánlatok ellenére a testület a Tesco mellett döntött. Az üzlet egy hete zárva tart, az ügyben hétfőn lesz lakossági fórum, írja a Népszabadság."



Forrás: www.mfor.hu  (2005.11.05.)