Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyarok nem igazán környezettudatosak

  • 2009. augusztus 13.
  • zui

A lakosság 75 százaléka tisztában van azzal, hogy a hulladékgazdálkodásban problémát jelent a műanyag italcsomagolások kezelése, mégis csak minden második lakos lapítja össze a palackokat, derült ki a ÖKO-Pannon Kht. és a Thermo Press Kft. júliusban készített felméréséből.

A megkérdezettek 17,6 százaléka a PET-palackokat a többi szeméttel együtt a kukába dobja, 19 százaléka nem lapítja össze, de szelektíven gyűjti, 53,6 százalék összelapítja és szelektíven gyűjti.

A felmérés érdekes megállapítása, hogy a válaszadók szerint a PET-palackok térfogatcsökkentésének legfőbb előnye a palackok kulturáltabb és kényelmesebb otthoni tárolása, nem pedig a jobb helykihasználás. A környezetvédelmi előnyök – bár szintén jelentős válaszadói súllyal – a második helyre szorultak a kényelmi szempontok mögött.

Magyarországon évente 200 ezer tonna csomagolási műanyaghulladék keletkezik, ennek 27-30 százaléka PET-palack, ez 1,4-1,6 milliárd darabot jelent (55-60 ezer tonna). A forgalomba kerülő műanyag palackok ötödét gyűjtik vissza szelektíven, a többit nem lehet anyagában újrahasznosítani.

A palackok összelapításával a szállítás hatékonyabbá válik, így csökken a szén-dioxid-kibocsátás, illetve a nem szelektíven gyűjtött palackok lerakásánál helyet lehet megspórolni, fejtette ki Viszkei György, az ÖKO-Pannon ügyvezető igazgatója. A megkérdezettek 40 százaléka tapasztalta azt, hogy a műanyag gyűjtőkonténerek állandóan tele vannak.

Arról is beszélt, hogy a magyarok környezettudatosabbnak vallják magukat, mint amilyenek a gyakorlatban. Azt mondta, hogy bár a lakosság 82,4 százaléka valamilyen módon részt vesz a szelektív hulladékgyűjtésben, a PET-palackoknak mégis csak a 18-20 százaléka hasznosul.

Forrás: index.hu