Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csiperke Erdei Iskola

  • 2010. június 10.
  • Géczy Anna

Nyári tábor az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület Csiperke Erdei Iskolájában.

Kedves Pedagógusok, Szülők és Gyerekek! A Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet szívébe, Márokpapira várjuk azon csoportok és fiatalok jelentkezését, akik szeretik az állatokat és a növényeket, szívesen tartózkodnak a természetben és kíváncsiak a bennünket körülvevő világ apró részleteire. Természetvédelmi táborunkban a résztvevők erdőt-rétet bebarangolva találkoznak a Beregi táj változatos, védelemre méltó állat-, növény- és gombaritkaságaival. A nagy kiterjedésű erdők és festői ligetek környezetében egész hétre szóló változatos programokat nyújtunk, amelyben a madárgyűrűzés éppúgy szerepel, mint a terepi kutatások, megfigyelések, túrák, gyógynövény- és gombaismeret, mikroszkópos vizsgálatok, ügyességi játékok, vetélkedők, kézműves foglalkozások, éjszakai túra, íjászat, röplabdaverseny, asztalitenisz bajnokság. Kalandtáborunk során a kis természetbúvárok megismerkednek a nyomolvasás rejtelmeivel, a csillagos ég iránymutatásával, a régi népek zsákmányszerzési technikáival, átélhetik a szabadban éjszakázás élményét és új oldalról szemlélhetik a természet titkos kincseit. Kerékpáros táborunkban csillagtúraszerűen, küzdelmes biciklizések közepette bekarikázzuk a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet legszebb tájait, kultúrtörténeti nevezetességeit. Árak: egész napos programmal, szállással, napi 3 étkezéssel 18.500 Ft-tól 23.000.Ft (turnustól függően). Helyszín: Márokpapi (Kossuth u. 111.), mely a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet szívében található. Táboraink 6 és 7 naposak, mely a nyári szünet kezdetétől augusztus közepéig tartanak. Tanítási időben erdei iskola programmal várjuk az osztályokat. Információ a programról, időpontokról és az árakról: E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület, 4400 Nyíregyháza, Szabolcs u. 6. www.e-misszio.hu , www.csiperkeerdeiiskola.hu http://e-misszio.hu/index.php/koernyezeti-neveles/tabor Szőke Zsuzsa 20/431-8086, szokezs (kukac) e-misszio.hu Tel/fax 42/504-403